Marie nővér Szent Teréz mellett (1623–1677), karmelita harmadrendű
(befejezés)
XXVII. A szeretet lelke az édesanyjához fűződő kötelékben gyakran olyan ártatlanul cselekszik és hat, hogy az ember olyan jellemzőkkel bír, gondolkodik és viselkedik, mint egy kétéves vagy hároméves gyermek. Az én lelkem sokféleképpen és spontán módon fordul és ragaszkodik ehhez az édes és kedves Édesanyához, ahogy azt a Bevezető negyedik traktátusában leírták. (Ez P. Michael Szent Ágostonnal kapcsolatos írásának, Introductio in terram Carmeli utalása). Az ő anyai ölét gyakran menedékként és békességként találom. Itt nagy kielégülést, erőt és vigasztalást találok, ez frissít és megújít, szellemileg és természetileg is. A szeretet lelke nagyon spontánul, ártatlanul és bensőségesen viselkedik iránta, vonzza őt, és arra hív, hogy szívja anyai emlőit, akárcsak egy kis ártatlan gyermek. Így ragaszkodom hozzájuk olyan gyengéd szeretettel és édes ízlelésével, mintha az valóban megtörténne. Ám nem szabad azt hinnünk, hogy ez valójában így van. A szeretet lelke különféleképpen és különböző szándékokkal hat.
Bárhogyan is legyen, az ő mennybemenetelének ünnepe óta a szeretet e puha lelke mindig ott él bennem az Édesanyám iránti kötődésben. Az ő legszentebb neve gyakran olyan édes a számban, hogy szívesen nyalnám ajkaimat e kedvesség miatt, és szinte falánk módon ismételném: „Mária, Mária, édes és kegyelmes Édesanyám…,” a szeretet különböző fellángolásaival, még akkor is, ha valamilyen szenvedést, kínzást és megpróbáltatást élek át testben és lélekben. Ez az anyai öl számomra frissülést, megnyugvást és minden belső és külső szenvedésem, nyomorúságom, küzdelmeme gyógyulást jelent, és itt mindezt elfelejtem, és gondtalan gyermek módjára leteszem, akit másra nem érdekel, csak arra, hogy folyamatosan élvezze ezt a legjobban szeretett ölelést és annak anyai gyengédségeit.
(Feljegyzések 1677. szeptember 9-én, körülbelül két hónappal Marie nővér halála előtt)
