Nagylelkűség

P. Gorazd Cetkovský, O.Carm.

Első pillantásra nem tűnik úgy, hogy a nagylelkűség a lelki élet témái közé tartozik. De fokozatosan arra a meggyőződésre jutottam: igen, ennek a formának kellene eredményeznie az evangélium hatását az életünkben. Mivel hittem Jézusban, hogy Ő a Megváltó és az Isten Fia, és rábíztam az életemet, ennek (ugyanazon, bár fokozatos) nagylelkűséghez kellene vezetnie. Tehát: Jézus mindenkit nagylelkű emberré tesz... Vagy legalább is bennünket nagylelkűbbé, mint amilyenek lennénk Nélküle, Krisztus nélkül.

Először is észrevettem, hogy nem vagyok túlságosan nagylelkű. Ismételten eszembe jut Karel Čapek Bűn a kunyhóban című novellája. Vondráček paraszt megölte a svájciát, mert az el akarta adni azt a földet, amit Vondráček hite szerint éppen az ellenkezőjére kellene csatolni a szomszédos földhöz: “Ezek a földek összetartoznak. Ezt már csak meg kell érezni!” És ez az érzés a föld iránt, a gazdálkodás iránt annyira megfosztotta Vondráčekot a józan eszétől, hogy azért, hogy megakadályozza a föld eladását, megölte a svájciát. És még a bírósági eljárás során sem sikerült meggyőzni őt, hogy bűnösnek érezze magát.

Nem tudom, hogy ti is tapasztaltok-e valami hasonló rögzült meggyőződést és kényszerítő cselekedetet. Vondráčeknél ez drámai formát öltött. De szerintem sokan ismerjük enyhébb formában. Például mint perfekcionizmus, ami arra sarkall minket, hogy a feladatokat egy abszurd szintű precizitásig vigyük el. Hasonlóképpen.
Ez a zavar a értékek rendjében. Valamit, ami nem fontos, túlságosan komolyan veszünk. Ez pedig éppen a nagylelkűség ellentéte...

Mit mond a nagylelkűségről a neve?

Nyilvánvalóan egy összetett szóról van szó. Véleményem szerint ez arra utal, hogy ez a fogalom viszonylag fiatal, mivel a nyelveink nem rendelkeznek saját, eredeti szóval (mint például víz, nap, félelem).
Hasonló a helyzet más nyelvekben is. Valószínűleg a cseh nagylelkűség szó eredete a német Großzügigkeit kalkulálásából származik.
A jelentésében nagyon hasonló szavak a latinban a magnanimus melléknév, amely szó szerint: a nagy lélekkel bíró, és az olaszban: magnanimita és longanimita – megbocsátás, nagylelkűség.

A csehben kapcsolódó szavakat a szótár¹ így sorolja:

• nagylelkű – széleskörűen a lényegre figyelmeztető módon közelíti meg a problémát, figyelmen kívül hagyva a lényegtelen körülményeket; tanúskodva egy ilyen megközelítésről: nagylelkű terv, program, feladat; nagylelkű építkezés, nagylelkű segítség; nagylelkű vállalkozás, nagylelkű ember (ellentéte: szűklátókörű);
• nagylelkű – nagyméretű, nemes, tiszteletre méltó (ellentéte: kicsinyesség): nagylelkű tett, nagylelkű nép (Ner.), nagylelkű ígéret (Arb.);
• nagylélekű – ritkábban fordul elő;
• nagyméretű – 1. szellemi nagysággal, nemességgel jellemezhető, (…) nagylelkű, nagylelkű; 2. büszke, fölényes, nagyméretű.

Az ellentétes jelentésű szavak:

• szűklátókörű – pejoratív kicsi látókörű, előítéletekkel küzdő, korlátozott: szűklátókörű polgár;²
• kicsinyessége – 1. az apróságokkal foglalkozó, lényegtelenekkel végezni, azokkal foglalkozó: az emberek idősödve kicsinyessé válnak; kicsinyességtől szenvedő kritikus; kicsinyességek, apróságok; 2. jelentéktelen, csekély: kicsinyesség, ügyfelek; elfelejteni a kicsinyességeket.

És gondolkodhatnánk arról is, hogy milyen gesztusok és kifejezések tartoznak a nagylelkűséghez. A nagylelkű ember képes a kevésbé fontos dolgokat lepattintani. Ő nem folytat béka-háborúkat, sem nem csinál a szúnyogból tevét.³ Képes arra, hogy egy kellemetlenségről megítélje, hogy az csupán vihar egy pohár vízben. És nem fordul elő, hogy fák miatt nem látja az erdőt. És így tovább.

Hogyan definiálhatjuk a nagylelkűséget?

Biztosan hasznos lenne meghatározni, mit értek ezen a szón. Véleményem szerint a nagylelkűséghez tartozik:

1. A fontos dolgok megkülönböztetésének képessége a lényegtelenektől.
2. A lényegtelen dolgoktól való megválás képessége.
3. A jelentős dolgok iránti lelkesedés képessége! (A nagylelkűség nem közömbösség.)
4. A szívélyes, spontán adakozás képessége, azaz a nagylelkűség. Ideértve a megbocsátás adását is. És közben figyelembe venni az egészséges önérdeket. (A nagylelkűség nem segédkezik a zűrzavarnak.)

Megtalálható a nagylelkűség a Bibliában?

Kifejezetten a nagylelkűség szava nem található meg a Bibliában. De ami a lényegét illeti, a Szentírás nagyszerű nagylelkűség oktatója! Az olaszul szerkesztett bibliai konkordancia⁴ tartalmazza a magnanimita szót és annak hivatkozásait:

• 5Móz 24,19–22: a túlélő termés a hajléktalanoké, árváké és özvegyeké.
• 1Sám 24: Dávid megkímélte Saul életét az Én-gédi barlangban.
• 1Sám 30,23nn.: Dávid helyet állapított meg, hogy a zsákmányt elosztják a harcosok között.
• Péld 19,11: a bűnök megbocsátása (olaszul: sértődések) a férfi díszére válik.
• Máté 5,40: “annak add az alsóruháját is…”
• Lukács 6,27–30: “szeressétek ellenségeiteket, (…) imádkozzatok azokért, akik ártanak nektek.”
• 1Tim 1,16: “én bennem lévő teljes nagylelkűségét mutatta meg Jézus Krisztus.”
• 2Tim 3,10: “te pedig (közelről) figyelted az én tanításomat (…) a türelmeséket…”
• 2Tim 4,2: “bátoríts a mindenoldalú türelemmel.”
• 1Péter 3,20: Isten türelme várta Nóé napjain, miközben az arka épült.
• 2Péter 3,15: “az Úr türelmét üdvözségnek tekintsétek.”

Tehát látjuk, hogy ez a nagylelkűség tehát: bőkezűség, hajlandóság a megbocsátásra, türelem. Hasonlóképpen, ebben a könyvben megtaláljuk a longanimita szót is, és a Biblia különböző helyeire mutat. Ezekből világos, hogy ott is türelemről, irgalomról, megbocsátásról van szó.

Evangeliumok tanúvallomása

Tartom magam ahhoz, ahogy definiáltam a nagylelkűséget, és ehhez hozzáfűzöm az Írások idézeteit.

(1) A fontos és lényegtelen dolgok megkülönböztetésének képessége

• Máté 23,23n.: Jézus elutasítja a formalitást. És azt mondja a farizeusoknak, akik tizedet adtak borsmentából, köményből és ánizsból, de figyelmen kívül hagyták a jogot és a könyörületet: “Ezt kellett volna tenni, és azt nem szabad elhanyagolni. Vak vezetők! Szűrik a szúnyogot, de lenyelnek egy tevét.” Az a nő, akit tizennyolc éven át a betegség szelleme gyötört, szabadítása ezen a szombati pihenész időn talán fontosabb, mint a szombati nyugalom megőrzése (Lk 13,10–17).
• Máté 24,42n. tartalmaz egy figyelmeztetést az éberségre. Földi életünk egyszer véget ér, és az Úr tőlünk is számon fogja kérni ezt. Ám a rossz szolgák apróságokkal foglalkoznak, és ami számukra aktuális, ezért elhalasztják a jövővel és ezzel kapcsolatos felelősséggel való foglalkozást. Azt mondják maguknak: “Mesterem nem jön hamar…”
• Sok példázatban Jézus a türelemre buzdít. A nagylelkűség itt azt jelenti, hogy nem engedjük magunkat “börtönbe zárni” az aktuális pillanatban (a pillanatnyi kielégítetlenség, kudarc, fájdalom, igazságtalanság stb. miatt), hanem számítunk a jövőre, amelyben Isten majd foglalkozni fog velünk, és képesek vagyunk várni. Ezen buzdít a magba vetett magról szóló példázat (növekszik a földműves keskeny főldjén, “ő meg még azt sem tudja, hogyan”: Mk 4,26–29), a mustármag története (Mk 4,30–32), az a parancs, hogy ne tépjük ki a konkolyt, hanem várjunk az aratásig (Máté 13,24–30). Amikor egy nő szül, fájdalmat érez, de amikor megszületik a gyermek, elfelejti a fájdalmát és örvendezik (János 16,21). Az a párhuzam, hogy a fát a gyümölcséről ismerjük fel (Máté 7,16–19), nagyon értékes útmutatás a megkülönböztetésre, de néha várni kell, amíg az a gyümölcs megmutatkozik.

(2) A fontos dolgok elhagyásának gyakorlati következményének levonására való képesség

• Ez a lemondás hangsúlyozza a hívás példázatait:
• A kereskedő az összes, amit birtokol, elad azért a gyönyörű gyöngyért (Máté 13,45–46); ugyanaz a helyzet a földben található kincs példázatában (Máté 13,44).
• Nem szabad túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanunk az elhalványuló dolgoknak, amit a meggazdagodott férfi tett, aki csak a szérűje készleteire támaszkodott és nem törődött azzal, hogy “Isten szempontjából gazdag legyen” (Lukács 12,16–21).
• A tisztességtelen intéző, hogy biztosítsa a jövőjét, feláldozta az úr vagyonának egy részét és a megmaradt tisztességét (Lukács 16,1–8).
• Ha valami teljesen letérít minket arról az útról, amely az Isten országába vezet, Jézus megfeszített és hatásos képekkel radikális hozzáállást követel: ha a kezed, lábad elbűvöl, vágd le; ha a szemed elbűvöl, vájd ki… (Máté 18,8–9).
• az azonnali logikusan (nem szószerint) benne van a gyöngykép és a kincs példázatában. Kifejezetten szól arról, amikor az apostolok hívásának leírásakor mondták: “Azonnal elhagyták a hálókat és követték Őt” (Máté 4,20; hasonlóan máshol).

(3) A jelentős dolgok iránti lelkesedés képessége, azaz a hívás a Isten országába

• Jézus a kortársait, akikkel jan Keresztelő sem volt elég szigorú vagy irgalmas, így distanciálták magukat, a piactéren lévő gyermekekhez hasonlítja, akik csak játszadoznak, de egy játék sincsen (Máté 11,16–19).
• A nagy vacsora példázatában (Lukács 14,15–24), ami a meghívás példázata, szánalmas, hogy a meghívottak ahelyett, hogy részt vennének a nagy vacsorán, előnyben részesítik a megszerzett föld felülvizsgálatát és új ökrök tesztelését, holott mindkettőt már birtokolják; nem lépnek el! Ezzel elutasítják a hívás elfogadását.

(4) Szívélyes adakozás, megosztás, megbocsátás - nagylelkűség

Ennek a hozzáállásnak az oka, hogy Isten így bánik velünk!

• Meg kell egymásnak megbocsátanunk, mert Isten mindannyiunknak sokkal többet megbocsátott. A kegyetlen szolgáló példázatában az úr azt mondja neki: “Ostoba szolgám! Az egész adósságodat megbocsátottam, mert kértél. Nem kellett volna neked is könyörülnöd a társadon, ahogyan én könyörültem rajtad?” (Máté 18,32–33.)
• Szeretnünk kell ellenségeinket is, azaz hajlandóak vagyunk segíteni nekik, amikor bajban vannak, és imádkozni azokért, akik üldöznek minket, hiszen Isten a napot és az esőt a jókra és a rosszakra is adja (Máté 5,45) és jó azokkal is, akik hálátlanok és rosszak (Lukács 6,35–36).

Példák a szentek életéből

Amikor a római gazemberek csodálkoztak, hogy Szent Filip Neri miért nem állítja könnyebbé vagy élvezetesebbé az életét valamilyen trükközéssel, ő ezt válaszolta nekik: “Preferisco il paradiso!” – “A menny nekem többet ér!” (Azt értjük: odajutni - a most szerzett bűnök árnyékában…)

Szent János Mária Vianney ezt mondta:⁵ “Néhány ember olyan mélyen belemerül a imádságba, mint a hal a vízbe, mert teljesen Istennek van szentelve. A szívükben nincs megosztottság. Mennyire szeretem az ilyen nagylelkű lelkeket!”

A svájci hegyek és tavak szépségére nézve fiatal Teréz ráébredt Isten nagyságára és arra, hogy a szerzetesi élet sem feltétlenül kell, hogy nagylelkűen érkezzen.

“Megértettem, milyen könnyen történhet, hogy az ember önmagára összpontosít, és elfelejti a hivatása fenséges célját; és azt mondtam: Később, a próbák óráiban, amikor már bezárva leszek a Karmelben és csupán a csillagos ég fényeire nézhetek, emlékezni fogok arra, amit ma látok. Ez a gondolat erőt ad nekem. És Isten nagyságának látomása révén könnyen elfelejtem nyomorúságos, kicsiny dolgaimat, mert csak Őt akarom szeretni. Ne érjen az a baj, hogy jelenében az apróságból [azaz az apróságokból] ragaszkodjak, amikor “SZÍVEM MÁR ÉREZTE,⁷ mit készít Jézus azoknak, akik szeretik Őt.”⁸ (AS 122–123.)

És Teréz egy levélben a nagynénjének (LT 178) ezt írta: Most nincs mit irigyeljem, mert közelről nézhetem a szentek cselekedeteit, látom harcaikat és azt a nagylelkűséget, amellyel Isten akaratának alávetik magukat.⁹ Guérin bácsi, akit Teréz szentnek tekintett, tetszett neki, mert nagylelkű volt! És ez a nagylelkűség a szentséghez tartozik.

Mi még a nagylelkűséghez kapcsolódik

Imádságunknak bőségesen kell segítenie minket nagylelkűségben: újra és újra hálát adunk Istennek a nagy dolgokért, amiket velünk tett. Ezért a nehézségekben feltehetjük a kérdést: Kicsoda tudna minket elválasztani Krisztus szeretetétől?... (Róma 8,35.) És éppen így az imádságban újra és újra emlékezni kell keresztény reményünkre, hogy az idős szenvedések összehasonlíthatatlanok a jövő dicsőséghez… (Róma 8,18.)

Aszkézisünk nem az önszenvedés fárasztó szenvedése, hanem az erőfeszítés, hogy megtartsuk a valódi szabadságot a fontos dolgokért. A világ e dolgában a szegénység a hit által a valódi gazdagságot jelenti!

A nagylelkűséghez tartozik a humor is (nem venni a lényegtelen dolgokat és még önmagunkat sem túl komolyan). Nem az anekdota lényege, hogy megmutassa az ember gondolkodásának korlátait (jól érvelve!), vagy saját korlátolt nézőpontunkat a valóságról - és nevetni azon? Például az a vicc, ami nagyon tetszik nekem a ministránsról:
A plébános szépen nyugodtan időzik a plébánián, és hirtelen egy szörnyű ordítás hallatszik kívülről. Kinéz az ablakon, és látja, hogy a ministráns egy macskát fogott meg a farka végén, és pörgeti a feje fölött. Ezért a macska borzalmasan screech-elt. A plébános lemegy, megfogja a gyereket, és rázza, amíg az, rémülten, gyorsan elengedi a macskát. A plébános szigorúan szemrehányja neki: “Így bántani az állatokat!... Hiszen kiszakíthattad a farkát! Büntetésből elmondod, melyik parancsolat ellen vétettél!” A bűnös elgondolkodik, és aztán szégyenlősen válaszol: “Amit Isten összekötött, az ember ne válassza szét…” – A gyermek válasza, amelyet a papnak ad, logikával rendelkezik, de csak korlátozott. Ezért is vicces.

A nagylelkűség fontos az evangélium terjesztésénél: nem ragaszkodni a formákhoz, a saját megközelítésünkhöz, lényegtelen részletekhez, hanem átadni az esszenciát.

A nagylelkűség a Isten akaratának engedelmességét jelenti. Ebből az oktatásból merítem az Čapek novellája Bűn a kunyhóban. Vondráček engedetlen volt Isten akaratának, Isten teremtésrendjének. A föld akaratára vonatkozó figyelme (hogy mit akarnak ezek a földek) túlzott, és végső soron gyilkos. Hasonlóan mi is ragaszkodunk más dolgokhoz, például (amikor megint a perfekcionizmust említem) ahhoz, amit csinálunk, annak tökéletességére. De Isten akarhat valami mást, mint amit mi elképzelünk! Azt is akarhatja, ami a mi szempontunkból féligazság és következetlenség!

Kiegészítés a kereszt ábrázolásáról

Több évvel ezelőtt nagyon megragadott Jungmann professzor magyarázata, hogy a tizenegyedik és tizenkettedik század fordulóján nagy változás következett be a középkori gondolkodásban, amely a hit felfogását is érintette.
A kereszt Krisztus ábrázolásának kézzelfogható megnyilvánulása az, ahogy Krisztust megjelenítették. Az ókorban Krisztus a feltámadt Pantokrátorként - a Világegyetem Uraként tűnt fel. A keresztet pedig test nélkül festették – mint a jel, ami a világ végén a Krisztus második eljövetelénél jelenik meg (Máté 24,30); tehát a kereszt itt a jövőbeli események szimbóluma volt!

A középkorban Krisztust a jászolvágyonként és a keresztre feszítve értelmezni kezdték. Ekkor a kereszt már hordoz korpuszt, mert azt mutatja, hányat szenvedett Jézus a kereszten miattunk. A kereszt a múlt dolgait emlékeztető kép lett.

Ha ezt a kettőt tudatosítjuk és összekapcsoljuk, akkor ez is összefügg a nagylelkűséggel. Hiszünk abban, hogy Jézus már győzött a gonosz, a sátán, a halál felett. Az ellenség még harcol, de a küzdelmét már elvesztette. Részesei vagyunk Krisztus győzelmének: már megváltottak, a Szent Szellem által megszenteltek vagyunk, már szabad Isten gyermeke, és örökösök Isten országának. És a megváltás teljességének felé haladunk. Akkor Jézus is “ugyanúgy” fog visszatérni, ahogyan az apostolok látták Őt elmenni (Apcsel 1,11). Ezen alapot építjük meg nagylelkűségünket.

Ha szeretnéd, hogy ezen okfejtésekből gyakorlati tanulságot vonhassunk le: vizsgáljuk meg magunkban, miben vagyunk aprólékosak, szűklátókörűek, riadtak. Mik az én kicsinységeim, az én “két sáv földem”, amely mindenáron “össze akarnak jönni, ezt mind csak érezni kell!”, és amiért nevetségesen viselkedünk vagy akár ártunk. Kérjük meg Mesterünket és Urunkat, hogy adjon nekünk egészséges keresztény nagylelkűséget.