biblikus meditáció a rózsafüzér fényének második titkáról (1. rész)
P. Vojtěch Brož
A Szentírás szövege (Jn 2,1–11):
1Harmadik nap volt házasság Kánában, Galileában, és ott volt Jézus anyja. 2Jézus is pozícióba került a menyegzőre, és tanítványai is. 3Amikor azonban bor nem volt, Jézus anyja ezt mondta neki: „Nincs boruk.” 4Jézus azt mondta neki: „Mi közöm neked, asszony? Még nem jött el az én órám.” 5Az ő anyja a szolgáknak mondta: „Amit csak mond nektek, tegyétek meg!” 6Ott hat kőből készült vízkerámia állt, amelyek a zsidók tisztulására szolgáltak, és két-három annyit fogadtak be. 7Jézus azt mondta nekik: „Töltsétek meg a kerámiákat vízzel!” És feltöltötték őket tetejéig. 8Aztán mondta nekik: „Most vegyetek, és vigyétek a lakodalom főnökéhez!” Ők elvitték. 9Amikor a lakodalom főnöke megkóstolta a vízből borra változott italt, és nem tudta, honnan van – a szolgák tudták, akik a vizet merítették –, a lakodalom főnöke magához hívta a vőlegényt 10és azt mondta neki: „Minden ember először a jó bort szolgáltatja, és amikor már megitták magukat, a rosszabbat; te pedig megőrizted a jó bort mindezidáig.” 11Ezzel Jézus a galileai Kánában megtette az első csodát, megmutatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne.
A jel kezdete: Kezdjük a végén. Az evangélista a teljes eseményt nagyon ünnepélyesen zárja: Ezt tette Jézus a jelek kezdeteként Kánában, Galileában, megmutatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Az ilyen befejezés arra utal, hogy valami sokkal komolyabb történt, mint hogy Jézus esetleg segít egy szegény vőlegénynek a nehézségben, amelybe került, mert nem gondoskodott elegendő borról az esküvői lakomán. Igen, ez önmagában is nagy és megindító lenne. Már sokan örömmel megállapították, hogy Jézus első csodáját éppen ezek között a körülmények között tette. Ezen sokan is szó nélkül beszélhetünk F. M. Dosztojevszkij szavaival:1
Ó, ez a csoda, ez a kedves csoda! Nem a fájdalmat, hanem az emberi örömöt látogatta meg Jézus, amikor először csodát teremtett, segítve az emberi örömön. Aki szereti az embereket, az szereti örömüket. Szegény, nagyon szegény emberek öröme. Természetesen nagyon szegények, ha még borra sem volt pénzük az esküvőn. A másik nagy szív, egy nagy lény, aki ott volt, az ő anyja tudta, hogy nem csupán azért jött le a földre, hogy végrehajtsa nagy, szörnyű tettét, hanem hogy szívében hozzáférhető legyen a naiv, buta öröm bármelyik tanulatlan, tudatlan és egyszerű emberi lény számára, aki kedvesen meghívta őt kis szegény esküvőjére. Ő rettenetes a mi nagyságunk előtt, félelmetes a fenségében, de végtelenül irgalmas, mert szeretetből hasonlóvá tette magát hozzánk és velünk örvend, a vizet borrá változtatja, hogy a meghívottak öröme ne apadjon el, újabb vendégeket vár, folyamatosan hív, örökké-örökké. Látod, új bor érkezik, új bor érkezik.
Jézus azonban Kánában nem csupán együttérzését és nagylelkűségét mutatta meg, hanem megjelenítette dicsőségét, nem csupán egy csodát tett, hanem a jelek kezdetét tette. E jellemzőnél meg kell állni. Ha tudatosítjuk, hogy János evangéliuma egészében Jézus dicsőségének megnyilvánulásáról és tanítványai hitének szempontjából ír, akkor kezdjük megsejteni a Kánai csoda jelentőségét. János evangéliuma első konklúziójából megérthetjük, milyen jelentősége van a jeleknek Jézus azonosítódásához és tanítványai hitéhez: Sok más jelet is tett Jézus tanítványai előtt, amelyeket nem írtak ebben a könyvben. Ezek azonban fel vannak jegyezve, hogy higgyetek, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, és hívőként életetek legyen az ő nevében (20,30n.). Ha a jelek Jánosnál olyan kiemelkedő jelentőséggel bírnak, akkor nyilvánvaló, hogy a víz borrá változtatása, amellyel Jézus a jelek kezdetét tette, Jézus üdvözítő munkájának kezdetét jelenti János szerint.
Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy valójában mikor kezdődött a kereszténység, hová helyezzük kezdetét, különböző válaszokat találhatunk: az inkarnációban, Jézus nyilvános fellépésében, tanítványai hívásában, a kereszthalálában, a feltámadásban, pünkösdkor. A különböző kezdési helyek különböző hangsúlyokat jelölnek Jézus küldetésében. János elsősorban Jézus személyének, igazságának, dicsőségének és isteni mivoltának felfedéséről szól. „János evangéliuma, amely alapvetően a kinyilvánítás evangéliuma, az kezdet kifejezés az jel azonos értelmét nyeri Kánában, ahol Jézus elsőként megjeleníti dicsőségét tanítványai előtt, és ahol ők hisznek benne. A kezdet Jézus önmegnyilvánításának kezdete, amely fokozatosan folytatódik a negyedik evangélium során. Jézus itt kezdődött, amikor elkezdett megnyilvánulni.”2
A „jel” kifejezés, amely János evangéliumának egyik kulcsfogalma, nem ugyanazt jelenti, mint a „jel” a hétköznapi nyelvhasználatban. A banális jel egy olyan valóság, amely egy másik valóságot jelez, amelytől eltérő, miközben a kettő közötti kapcsolat tisztán konvencionális. Ilyen jel például a közlekedési jelzőlámpa. Az emberek megegyeztek abban, hogy zöldnél mennek, és pirosnál állnak. Viszont nincs belső oka annak, hogy a zöld szín „menj!”-et és a piros „állj!”-t jelentene! E jelek mellett léteznek szimbólumok is, amelyek szintén két különböző valóságot kapcsolnak össze (a „szimbólum” a symballein igéből származik, ami összeállítani, összehelyezni-t jelent), de közöttük van belső kapcsolat. A kard szimbólummá válik a hatalom miatt pusztító ereje révén, az olaj szimbólummá a bőség miatt, mert a termékeny évtermés eredménye, a pásztor szimbólummá válik a hatalmasnak az ő juhai iránti kapcsolat miatt, a szőlőtő szimbólummá a nő vagy a nép számára, hogy jelezze termékenységüket stb. A szimbólum ebben az értelemben egy olyan valóság, amely magában rejt egy másik valóságot, és azt önmagán keresztül fedi fel. „A szimbólum a jelen lévő valóság epifániája.” A szimbólum hozzáférhetővé teszi a máskülönben elérhetetlen valóságot, amely a szimbólum mögött rejtőzik.
János evangéliuma tele van szimbólumokkal: víz, kenyér, fény, éjszaka, pásztor stb., az egész szimbolizmusra épül. Ez összhangban van az inkarnáció logikájával: Az Ige testté lett. Láttuk dicsőségét (1,14). Az Ige láthatóvá válik a testén keresztül. A Jánosi felfogásban a „jel” alapvetően szimbólum. Nem is elsősorban csodákról van szó, hanem szimbolikus cselekedetekről, amelyeken keresztül Jézus mint Messiás és Isten Fia nyilvánul meg. Jézus jeleket cselekszik, amelyekre gyakran követik a magyarázó szavait, amelyek gyakran olyan önmegjelenítő formulát tartalmaznak, mint: „Én vagyok.” Például a kenyerek megsokszorozása után következik az eucharisztikus beszéd a következő megjegyzéssel: „Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6). Mindkettőben, a jelben és a szóban, Jézus saját magát tárja fel. A Kánai jel után az evangéliumban még további hat jel van, tehát összesen hét jel, ami szintén szimbolikus jelentőséggel bír, amire sokan K. Stock is felhívja a figyelmet:3
A hét jel, amelyet az evangélista feljegyzett, példázatosan a teljességet és a Jézus által végzett cselekedetek sokaságát képviseli, hogy segítsen és megjelenítse magát. Mindig szükségszerű helyzetekről van szó, amelyeket Jézus megment, és amelyekben cselekedete megújítja vagy megsokszorozza az életet. Hiszen azért jött, hogy életük legyen, és bőségben legyen (10,10). Folyamatosan több életet ad, és ezzel még több örömöt. Folyamatosan megmutatja, hogy ő a Krisztus, az Isten Fia, és hogy aki hisz benne, az életet kap az Ő nevében.
A kenyerek megsokszorozása a jelévé vált annak, hogy Jézus az élet kenyere, a születésétől fogva vak megkönnyebbülése volt a fény világának. Miféle jel a víz borrá változtatása? A választ a szövegben keressük. A tizenegyedik vers (szó szerint lefordítva) így kezdődik: Ezt tette Jézus a jelek kezdeteként. A mondat hangsúlya a mutató névmáson van, a „ilyen”-en. E kiemelt névmás közvetlenül kapcsolódik Jézus jeleinek kezdetéhez, ehhez, ami a 10. versben megelőzi. Ott a lakodalom főnöke ezt mondja a vőlegénynek: „Te megőrizted a jó bort mindezidáig.” Ezt követően az evangélista megjegyzi: Ezt Jézus tette jeleinek kezdeteként. A főnök által a vőlegénynek tulajdonítottak, az evangélista Jézusnak tulajdonítja. Jézus tehát maga a valódi vőlegény ezen az esküvőn! A mesélésben a valódi vőlegény nem más, mint a Kána vőlegénye, hanem maga Jézus. Jézus megőrzi a jó bort, amit a főnök a vőlegénynek tulajdonít, és így utal Jézusra, mint a valódi vőlegényre. És ez a jel kezdete, Jézus önmegnyilvánításának kezdete.
Egy ilyen értelmezés mellett Kánában a földi házasság a másik házassági titok megjelenítésévé válik: a házasságé, amelyben Jézus a vőlegény. A Kánai házasság Jézus házasságának szimbóluma lesz. Bizony, itt hiányzik – a többi jelhez képest – Jézus magyarázata és önmegjelenítő kijelentése, például: „Én vagyok a vőlegény!” vagy: „Én vagyok az új bor!” A messiási jelentőségnek magától kell feltárulnia. Hogy ez sikerült, azt az evangélista kommentárja (v. 11) is bizonyítja.
A jel kezdete „archetipikus, amelyben egy egész sor előre jelezve és előfogva van.4 A Kánai házasság „archetipikus jel”, a jelek archetipikus forrása, a többi jel hangi és mintája, ez a jelek előfutára. „A Kánai jel az összes következő jel archetipusa, ez a kulcs, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük a negyedik evangélium folytatását.”5 Ez a Messiási házasságnak a képét mutatja a jövő népbeli néphez. „Kána a jel, az Új Szövetség szimbóluma.”6 Ez mutatja, hogy Jézus abban a teljes evangéliumban, minden szavának és cselekvésének során igazából mit akar. Ebből a perspektívából nézhetjük át a teljes színjátékot.
1. vers. Harmadik nap volt házasság Kánában, Galileában és ott volt Jézus anyja. Ez a harmadik nap az utolsó időszakban (1,43) az elbeszélés kezdete óta (1,19) már a hetedik nap, a Jézus első hetének szombatja. Ezen a szombaton teljesül a teremtés. A harmadik nap említheti Ábrahám harmadik napját is, amikor fölemelte a szemét, és távolról meglátta a helyet (1Móz 22,4), ahol az Úr látja és gondoskodik (v. 14) (Kánában Mária látott és Jézus gondoskodott!). A harmadik napot József történetéből ismeri: A harmadik napon ő (a testvéreihez) így szólt: „Ezt tegyétek, és életben maradtok, félek az Istentől” (1Móz 42,18). Talán még jelentősebb, hogy a Sinai-i teofánia a Szövetség megkötésekor szintén harmadik napja történt: Amikor harmadik napra érkezett, reggel, zúgott és villámlott, a hegyen súlyos felhő és az egész tábor népe nagyon megremegett (2Móz 19,16). A harmadik napi említés Ózeás 6,1–2-ben a keresztény hagyomány szerint Tertuliánustól († 250) Jézus feltámadásának harmadik napjára vonatkozik. Amikor János írta evangéliumát, a harmadik nap már elsősorban Jézus feltámadását jelentette a keresztényeknek. Ott nyilvánította ki véglegesen dicsőségét, amelyet itt Kánában kezdetben mutatott meg. Összességében tehát „harmadik nap” jelentős eseményeket valósít meg a megváltás történetében. Különösen jelentős a harmadik nap említése a Sinai Szövetség népének létrehozásában.
Ott volt Jézus anyja: Csak itt és a keresztnél (19,25–27) jelenik meg. Mindkét esetben Jézus anyjaként szerepel, nem a saját nevével.
2. v.. Jézust és tanítványait is meghívták a menyegzőre. Az egyes számú ige fő alany Jézus. A tanítványok vele vannak megemlítve, tőle függően. Jézus az egyik az ő tanítványai mellett, elválaszthatatlanul tőlük.
3. v.. Amikor azonban bor nem volt, Jézus anyja ezt mondta neki: „Nincs boruk.” A menyegző egyetlen karakterisztikája, hogy hiányzik a bor. Hiányzik a bor, ami alapvető és fontos az esküvői örömhöz. Mária az első, aki ezt észreveszi, vagy legalábbis az első, aki figyelmezteti. Mint egy figyelmes ember viselkedik, nyitott szemmel és éles észlelésével, cselekedni tud azonnal, de diszkréten, nem csinál jelenetet. Azt akarja, hogy Jézus segítsen a fiataloknak a szükségben, tehát csodát kér tőle? Még egyet sem látott, ez lesz az első. Egyszerűen megállapítja a bor hiányát, de ez magában foglal egy bizonyos erőltetett ösztönzést is. Az ő megjegyzése azonban ugyanúgy tűnhet sürgetőnek, mint Mária és Márta üzenete Jézusnak: „Uram, akit szeretsz, beteg!” (Jn 11,3). Ez is valójában diszkrét, mégis sürgető kérelem a segítségért. Ha Mária nem várna el semmit Jézustól, akkor az ő következő utasítása a szolgák felé nem lenne érthetetlen. Már itt láthatjuk Mária képmását, mint a gondos és közbenjáró Egyház.
4. v.. Jézus azt mondta neki: „Mi közöm neked, asszony? Még nem jött el az én órám.” Jézus válasza az anyja megjegyzésére első pillantásra éles elutasításnak tűnik. De nem szabad megállni az első benyomásnál. A válasz első része egy kérdés (szó szerint): „Mi közöm neked, asszony?” Ez a szemit és a gréco-római világban is gyakori. Két jelentéssel bír:
1) ellenséges és agresszív kifejezés: „Mi közöm neked?,” esetleg: „Mi bajod velem?” (lásd Bír 11,12; Mt 8,29);
2) távolság, ami a félreértésből ered (lásd 2Kir 3,13).
Az anyjának adott válasz első esetét biztonsággal ki lehet zárni. A második eset áll fenn, egy félreértés: Mária egy másik jelentéskörben mozog, mint Jézus. Ő a bor egyszerű anyagi hiányára utal. Jézus a válaszával egy másik síkra lép: más hiányra, más borra, más menyegzőre gondol, annak másik órájára. A kérdést úgy is lehet értelmezni: „Mi az (bor) számomra és számodra?” – ebben az esetben a válasz retorikus és azt akarja mondani: „Számomra és számodra a bor szónak nem ugyanaz a jelentése!”7 Jézus, amint meghallja a „bor” szót, azonnal arra gondol, amit a bibliai hagyományban a bor jelent. Ott a bor a messiási ajándékok szimbóluma, akárcsak az esküvő.
„Asszony!” Így szólítja Jézus az anyját: „asszony”. Az ókori irodalomban, mind a sémita, mind a gréco-római vonatkozásban, egyetlen példa sincs, ahol a fiú így szólította volna az anyját. Általában idegen nőt ily módon szólítanak. Jézus nem tartja fenn az „asszony” címét az anyjának, hanem a szamaritánus nőhöz (4,21), Mária Magdolnához a feltámadás után (20,15), sőt még a házasságtörő nőhöz (8,10) is így mondja. E saját anyára való használata azonban furcsán hangzik. Ez azt akarja jelenteni, hogy Jézus idegen nőként bánik vele, hogy tőle távolságot akar tartani? Talán igen. Jézus mint Messiás nyilvánul meg. Az ő anyjához fűződő kapcsolata már nem a múltbeli közönséges kapcsolat lesz egy anya és fia között. De nem csupán a negatív módon tagadja a korábbiakat, hanem pozitívan is új viszonyt teremt. Mária asszonnyá válik. Ez mit jelent? Honnan származik ez a szokatlan cím?
A „nő” kifejezés először a Bibliában az ember oldalán jelenik meg, miután az ő bordájából teremtették. Az ember örömmel üdvözli a nőt: „Ez csont az én csontjaimból és test az én testemből. Nőnek (íššá) neveztessék, mert férfiból (íš) vétetett!” (1Móz 2,23). Mária tehát az Új Éva, a Vőlegény menyasszonya, segítség a férfi számára (lásd 1Móz 2,19), Jézus jó bora elkészítésében szoros együttműködője.
Az asszonynak azonban a Pírsban más szimbolikus helye is van. A próféták női alakját „Sion lánya”, „Sion anyja”, „Izrael szűz”-ként ábrázolták. Ez a női figura a megtestesült Isten népe, az emberi partner a Szövetségben az Úrral, és ezért az új, eszkatologikus szövetség emberi partnere. Isten népe „anya” lesz a Messiásnak. Jézus „asszony” osztásával utal erre Mária küldetésére. Ő a messiási nép megtestesülésévé válik az eszkatologikus időkben. Általa a régi szövetség népe is Jézus „anyjává” válik. Szent Tamás Artúr is azt mondta János evangéliumának kommentárjában: „Miért ‘asszony’? Ő magában hordozza a zsidóság képét, amely Jézus anyja.”8 Mária tehát a zsidóság, Sion, Sion lánya, Sion anyja megtestesítője. Asszonyként ő a jövő Messiás és a megtestesült nép közötti eszkatologikus Együttes egyesítése az Új Szövetség házasságában. „Az alapvető emberi kapcsolatok két szinten mutatkoznak meg: az időbeli fejlődés szintjén Jézus és Mária között van az anya-fiú kapcsolata, míg a teremtett Szó isteni előzetesség szintjén a vőlegény és a nő közötti jegyességi kapcsolat van.”9 Kánában tehát földi házasság zajlik. Senki sem tudja, hogy a közepén ott rejtőzik a jelenlévő örök házasság Isten és az Isten népe között. „Mária által az ő ügyét úgy öltözi magára, hogy átlép az Esküvőből, a Szövetség szimbólumából az esküvő végső következtetésére: az anyai termékenységre. Ez a termékenység jellemzi az új szövetséget. Az Új Szövetség váratlanul születik meg, különösen, amikor életet ad Jézusnak. Ez a Szövetség önmaga. Az Új Szövetség feltételezi a régi kérdéseket. Az anya az, aki a menyasszonyt követi.”10
Jézus szokatlan megnevezése anyját „asszony”-ként, csak itt és a keresztnél jelenik meg János evangéliumában. Mindkét lehetőség összefügg Jézus „órájával”.
Ugo Vanni11 a Jánosi mariológiát Mária Jézus anyjaként való megnevezésére építi, és bemutatja a menyasszony fokozatos átalakulását anyává, egyidejűleg a testi anya fokozatos azonosítását Jézus misztikus testének anyjával. Jézus anyját „asszony”-ként nevezi. Szava teremtő és autoritatív. Amikor így szólítja az anyját, őt „asszonyá” teszi, felállítja „asszony”-ként. Mária Jézus kezdeményezésével valami új lesz. Mi ez? Ez még titok. A kérdés: „Mi van közötted és közöttem, asszony?” új horizontokat nyit meg. Jézus felteszi a kérdést, és senki más, csak ő képes válaszolni rá. Csak Jézus adja meg a valódi választ arra a kérdésre, hogy mi tekintendő a titoknak a kapcsolatában és Máriával. Mikor lesz ez? Amikor eljön az ő órája. Akkor lehet megérteni, mi van közöttük, és az ő anyjával, „asszonnyal”. Mária már most egy „asszony”. Miként nyilvánul ez meg? A közvetítés: segíti az emberek közötti kapcsolatot Jézussal, figyelmeztet Jézusra, és a betartás felé irányítja őt.
A keresztnél (19,25–27) ismét megjelenik a „Jézus anyja”, aki Jézus szájában ismét „asszony”. A keresztre feszítés órája valami teljesen újat jelent Mária számára. Anya szerepe Jézus iránt most kiterjed a tanítvány iránti anyai szerepre is. Ezek között az anyai szerepek között áll a titokzatos szó: „asszony”. Mária „asszonnyá” válik (Kánában), és „anyává” a tanítvány számára (a keresztnél). Most az „asszony” már tartalma és értelmet nyer az új anyai szerepe által. Mária még mindig Jézus anyja marad, de most már a tanítvány anyja is lesz. A tanítvány már él. Jézus anyja tehát nem egy fiziológiai anyja. Ez az anyaság, amely a Jézus életét érinti a tanítványban. Mária, „asszony”, Jézus anyjává válik a tanítványokban. Ezzel megvalósítja a régi képet, a Sion anyját, aki a Messiást szül. Mária testi módon szült Messiást, most „nőként”, megtestesített Izraelként, a népet életre kelt. Jézus „asszony”-ként való megszólítása egyfajta misztikus elválasztást jelent Mária, Jézus anyja és az Isten népe szimbólumaként, az anyasági funkciójával. A „Kánai asszonyra” és a keresztre feszítéshez lehet alkalmazni egy másik nőt is a jánosi irodalomból: a „napra öltözött asszonyt, akinek a lába alatt a hold / aki szülni fog, / szült egy gyermeket, / a pusztába menekült / az ő menedékébe, miközben a kígyó háborúzott a maradék ellen, / akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus tanúi” (Jel 12). Ez az asszony nyilvánvalóan Jézus anyjának és a Sion nénak karakterjegyeit hordozza, aki a messiási népet szül, az egyéb utódokból. János szempontjából azonban e kettő misztikusan egyesül. Itt van a válasz Jézus Kánában feltett kérdésére: „Mi van közötted és közöttem, asszony?” Közöttük Mária anyaságának titka található. Mária „asszony” lesz, az eszkatologikus közösség, aki Máriát az ő saját termékenységével gyakran megtestesítő prototípusként mutatja. Jézus órájában Mária anyaságához hasonlóan a közösség termékenysége is megvalósul. Jézus anyja „asszonnyá” válik, az Egyház. Az Egyház „asszony” azt a képét követi Mária, és az ő szívében (lásd ApCsel 1,14) egyre inkább Jézus anyjává válik. Jézus anyját „asszonynak” nevezett szava iránymutatást ad az Egyháznak az önmegértésére. Az Egyház titokzatos módon az, amit Mária személyesen és fizikailag: Jézus anyja. Mária az Egyházzá válik, és benne marad és mindig is az anyja Jézusnak, és általa az Egyház is anyává válik.
Itt Kánában azonban Mária még ennek a titoknak a fejlődésének kezdetén áll. Ott volt Jézus anyja. Mária ott van, ahol az emberek vannak, az emberi oldalon, az emberi hiányosság oldalon, ő az, aki a hiányosságot elsőként észleli. Az Ő ábrázolási példája a régi szövetség, amely Izrael várt, amely még nem rendelkezik a messiási öröm teljességével, a jó borral, és tehát meg kell várnia a Vőlegény-Messias érkezését. Az Ő megnyitáson hozzá hívják, várják kívülről, a másik oldalról. A „meghívott”, szó szerint „felkérve”, amit néhányan teológiai passzívumnak tekintenek: az Isten hívásának, hogy az Új Szövetség vőlegénye legyen.
Óra: Jézus anyja megjegyzésére válaszolva a Jézus második mondatban folytatja: Még nem jött el az én órám. Hogyan lehet ezt fordítani és értelmezni? Állítás vagy kérdés? Milyen óráról van szó? „Ez a Jézus órája kifejezés rejtélyes és vitatott. Nagymértékben ezen múlik a Kánai csoda mélyebb értelmezése.”12 Ezt a mondatot lehet értelmezni állításnak: „Még nem jött el az én órám!” Vagy lehet ezt a mondatot kérdésként is értelmezni (amely megengedett, mivel az eredeti görög szöveg nem tartalmazott írásjeleket): „(Még) nem jött el az én órám?” A kérdés akkor szintén retorikus; az elképzelt válasz azt állítaná, hogy az óra már itt van. Ebben az esetben Jézus megjelenésére a jel által utal, és ez az óra már meg is érkezett. Jézus mintha azt mondaná anyjának: „Ne félj, az én órám már elérkezett, már arra gondolok és azonnal cselekedni fogok.” Az első esetben, ha nem kérdésről van szó, Jézus megállapítja, hogy az órája még nem érkezett el. Az ilyen válasz azt jelentheti, hogy a anyai kérés implicit elutasítása. Jézus azonban végül elérte a víz borrá változtatásának csodáját, ami azt jelenti, hogy az anyjának adott válasza nem volt elutasítás, legfeljebb fenntartás. Jézus cselekedetei nem vezethetők közvetlenül az emberi kérésekből. Jézus cselekedeteinek egyetlen törvénye az Atya akarata. Ő dönt, mikor jön el az óra. Ha Jézus csodát tesz, akkor csak az óra tekintetében. Az még nem érkezett el, ám Jézus ebből a „jelből” szimbolikusan előre jelzi. Az Atya órája az az óra, amelyről többször is beszélnek János evangéliumában és amelyben az egész történet folytatódik. Ez a dicsőséggel teli óra, amely a Jézus keresztje órája. Ez az óra még nem érkezett el, és csak a földi boldogság megadását nem a Jézus küldetése. „Jézus, tudva, hogy az egyetlen csodája, amit az Atya bízott rábízni, a keresztre feszítése, nem akar magát csodatevővé nyomni.”13
Ha Jézus jelet tesz, akkor az azért van, hogy előre jelezze azt az órát. Bizonyos értelemben Jézus órája már most kezdődik. Az evangélium következő fejezeteiben Jézus már azt mondja: „Jön az óra, igen, már itt van.” (4,23; 5,25). Jézus órája itt kezdődik, ez a messiási megjelenés órája, amelyre Izrael a próféták óta várt. Most kezdődik, a Jézus nyilvános életének folyamata az órák során fog tartani, és végső beteljesítése a kereszten és a feltámadáshoz veresége lesz. Az a Kánában érkezett óra tehát egy másik órára, a kereszt órájára mutat. Ignácio de la Potterie ezt találóan összegzi:14
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus életében a Kánai csoda csak „a jel kezdete”. Ezzel a következő események közé kinyúlik az a téma, amely itt kezdődik, de amely a Jézus halála és feltámadása eseményei során találja meg a beteljesedését. Ebben az értelemben Jézus „órája”, az ő dicsőségének órája, már elérkezett Kánában, de mint első lépés az „órához” a Kereszten, a „saját órájához”, amelyre Jézus a János evangéliumban gyakran utal. Akkor teljes mértékben felfedésre kerül, amit már a Kánai jelenettől szimbolizáltak: A szövetség, amelyet Kánában ünnepeltek, meg fog erősödni a Keresztnél. Ott Mária is jelen lesz.
5. v. Az ő anyja a szolgáknak mondta: „Amit csak mond nektek, tegyétek meg!” Jézus látszólagos elutasítására Mária a szolgákat Jézus szavára irányítja. Nem engedi magát elriasztani. Jézus szavát nem elutasításként értelmezi. Az ő szolgákhoz intézett felhívása nem megy Jézus ellen, nem kerüli meg, nem előzi meg. Éppen ellenkezőleg, ő hisz Jézusnak még a jel előtt, ahogyan a tanítványok utána (2,11). Megbízza a szolgákat, mintha Jézus már megígérte volna segítségét.
„Amit csak mond nektek, tegyétek meg!” Ezek a szavak emlékeztetnek a fáraó utasítására, hogy a nép forduljon Józsefhez, akit bízott meg a gabona elosztásával az éhínség idején: „Menjetek Józsefhez, és tegyetek meg mindent, amit mond!” (1Móz 41,55). Ahogyan akkor a fáraó, úgy itt az anya is az embereket valaki felé irányítja, aki segítséget tud nyújtani a szükség közepette. Ezek a szavak emlékeztethetnek egy másik ószövetségi szóra is. Ez szinte technikai formula, amellyel a nép válasz volt Isten ígéretére a Szövetség megkötésekor. Ezek a szavak először a Sínai hegyen hangzanak el: Mózes jött, és meghívta a nép véneit, és előterjesztette nekik mindent, amit az Úr parancsolt. Az egész nép egy szívvel válaszolt: „Amit az Úr mondott, megteszünk!” (2Móz 19,7–8; lásd. 5Móz 5,27). Hasonlóképpen kötelezi magát a nép is a Szövetség megújításakor (Józs 24,24; Ezsd 10,12; Neh 5,12). Ráadásul Móabban Rút, aki elfogadta a sógornője, Noémi Istenét, azt mondja neki: „Megteszem mindazt, amit mondasz” (Rút 3,5). Mária utasítása tehát úgy hangzik, mint a nép, amely teljesíti a Szövetség által kifejezett akaratának hírvivője. Mária személyében Jézus új népe Izrael, a Szövetség népe képviselője. A szolgákhoz intézett buzdítása arra szólítja fel őket, hogy fogadjanak el egy szolgálatos magatartást Jézus felé. Így Mária, mivel új nép iránti anyaként azt tanítja a szolgáknak, hogy az akaratát teljesítik. „Amit csak mond nektek, tegyétek meg!” Ezek az ő legutolsó szavai az evangéliumban és a Szentírásban is, ez a szellemi öröksége. Ezen örökséget teljesítve az ember Jézus családjának tagjává válik: „Ki az én anyám, és ki az én testvérem?… Az én testvérem és nővérem és anyám azok, akik teljesítik az Isten akaratát!” (Mt 12,46–50 és par.). Jézus szellemi családja azokból áll, akik teljesítik Isten akaratát. Mária ebből mindig is vezet.
