bibliai meditáció a rózsafüzér második fény titkára (befejezés)
P. Vojtěch Brož
6. vers. Ott volt hat kőedény (vízhez) a zsidók tisztulására, amelyek két vagy három véka vizet fogadtak magukba. A kőedények a régi szövetséget szimbolizálják minden vallási intézménnyel együtt. A hat szám a hetedik kevesebb egy. A hét a teljesség száma, a hat a teljesség elmaradása. „A zsidók tisztulására szolgáló edények üresek! Ezáltal üressé nyilvánítják a zsidó tisztulási rituálékat? Az olvasó emlékezni fog Keresztelő János szavaira Jézusról: „Íme, Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (1,29). A bűnökből való tisztulás csak Őnála található?”1 A galileai Kánában tartott esküvő mutatja a kapcsolatot a régi és az új szövetség között. A régi zsidó edények szükségesek az új bornak. A víz is szükséges, a teremtés eleme, amelyet az Úr az elején teremtett (1Móz 1,6nn.), amely megsemmisítette a bűnt az özönvízben (1Móz 6,17), utat engedett a megszabadított népnek Egyiptom elhagyásakor (2Móz 14,21nn.) stb. Az edények és a víz tehát szükségesek, de önmagukban még semmit nem jelentenek. Csak amikor Jézus használja őket. Ő a vízben magába foglalja az egész teremtést, és a zsidó edényekben az egész régi szövetség népének hagyományát, és megváltoztatja őket, új tartalmat és új értelmet ad nekik. Brown rámutat arra, hogy Kána jelek kezdetét is jelenti a régi és az új szövetség, vagyis a régi szövetségi valóságok és Krisztus közötti kapcsolat témájában:2
A „Jel Könyvének” (1–12. fejezet) második része (2–4. fejezet) középpontjában a zsidó vallási intézmények helyett a harmadik rész (5–10. fejezet) Jézus tetteivel és beszédeivel foglalkozik a zsidó ünnepek alkalmával, amelyek témái őt magát helyettesítik. Jézus a valódi Templom; a Lélek, akit ad, helyettesíti a jeruzsálemi kultusz szükségességét; tanítása, testének és vérének adása életet ad, ahogy az Exoduskor a manna nem adta; a Sátor ünnepén nem szertartásról van szó, amely a csapadékot hívja meg, hanem maga Jézus adja az élő vizet; a templom udvarának megvilágítása helyett Jézus a valódi világosság; a templom felszentelésének ünnepén nem a templomi oltár, hanem Jézus maga a megszentelt Isten. E témához kapcsolódóan nyilvánvalónak tűnik, hogy amikor az evangélista Kánát az első jelként említi, amely a következő sorozatban következik, arra törekszik, hogy a figyelmet a zsidók tisztulására előírt víz és a legkiválóbb bor helyettesítésére irányítsa. Ez a helyettesítés annak a jelnél, hogy ki Jézus, nevezetesen az Atyától küldött, aki mostantól kezdve az egyetlen út az Atyához. Az összes korábbi vallási intézmény, szokás és ünnep jelentősége elveszik az ő jelenlétében.
Hat edény volt, nem hét, ami a teljesség hiányának szimbóluma. Üresek voltak. De nagyok. Egy „mérce” körülbelül 40 litert tartalmaz. Hat edény, két-három mércével, összesen 5-7 hektoliter. Amint az edényeket Jézus borával töltik meg, ürességük a bőséggé alakul át. A bőség a Isten ajándékának egyik jele (lásd 3,24; 4,14; 6,13n.; 10,10; 21,6.11). „A Kánai esküvőn nem az emberek éhsége (szomja), hanem az ünneplésük és örömük a lényeg. Az emberek nem a létezéshez szükséges kenyeret hiányolják, hanem a bort, ami nélkül az ünneplés nem tartható... Az ajándék bor révén Jézus megmutatja, hogy azért jött, hogy örömet hozzon, ami soha nem ér véget... A főpapi imádságában azt kéri az Atyától a tanítványaiért, hogy „bennük legyen örömöm teljessége” (17,3).“3
7–8. vers. Jézus azt mondta nekik: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” És ők teljesen megtöltötték. / És azt mondta nekik: „Most merítsetek és vigyétek a lakodalom irányítójának!” Ők elvitték. Jézus magához veszi a helyzetet. Utasításokat ad a szolgáknak. De érdekes, hogy Jézus nem veszi a helyzetet „a saját kezébe”, hanem lehetővé teszi, hogy az emberek cselekedjenek. Felhatalmazza a szolgákat, hogy csodát tegyenek. Tőlük csak engedelmességet kér. A szolgák szó szerint engedelmeskednek: Jézus azt mondta nekik: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” ... „Most merítsetek és vigyétek a lakodalom irányítójának!” Ők: Teljesen megtöltötték... elvitték. A szolgák azonnal teljesítik Jézus parancsait. Azt kell elvinniük a lakodalom irányítójának! Ennek ellenére megteszik. Ez az szó szerinti engedelmesség Mária utasításának tulajdonítható. Az ő feladata tehát közvetítő szerepet betölteni Jézus és a szolgák között, hasonlóan ahhoz, ahogyan Mózes közvetítő szerepet játszott a Sínai Szövetség megkötésekor. János nem használja a dúloi kifejezést a szolgákra, mint például 4,51; 15,15; 18,10, hanem a diakonoi szót. Ez a szó Jézus szájában található a 12,26-ban: „Ha valaki szolgál nekem (diakoné), kövessen engem; és ahol vagyok én, ott lesz az én szolgám (diakonos).” Itt a szolgáló az, aki követi, tehát a tanítvány. A Kánai szolgák, akik példásan reagálnak Jézus szavára, a tanítványok modelljei. Legalábbis a magasabb titokzatos síkon; végül is ők nem lesznek említve a tanítványok mellett, akik hittek, amikor Jézus elkezdte a jeleket. A szolgák nyilvánvalóan nem hittek. Nincs bennük a hit, amely az embert Jézus tanítványává teszi. Azonban van bennük egy engedelmesség, amely nélkül a tanítvány nem áll meg.
9. vers. Amikor a lakodalom irányítója megkóstolta a vízből borrá lett italt, és nem tudta, honnan van – a szolgák azonban, akik a vizet mérték, tudták –, a lakodalom irányítója hívta a vőlegényt. A csoda nincs leírva, csak a lakodalom irányítójának reakciójából értesülünk róla. Ő nem tudta, honnan van a bor. „Honnan” a János evangéliumban jelentős szó, amellyel az emberek Jézus vagy ajándékaik származását kérdezik (lásd 4,11; 7,27n.; 8,14; 9,29n.; 16,28; 19,9). A bor származásának kérdése is krisztológiai kérdés. Honnan van a bor? A lakodalom irányítója nem tudja, de a szolgák tudják, mert Jézus parancsára merítették a vizet, amely bor lett. Tehát a bor Jézustól származik. De tudják, honnan van Jézus? Valóban honnan van a bor, az az, aki tudja, honnan van Jézus.
A lakodalom irányítója meglepetten hívja a vőlegényt. Nem tudja, honnan van a bor: hogy Jézustól. De a tévedésével hozzájárul Jézus mint igaz vőlegény felfedéséhez. Az egész részletben nem esik szó a vőlegényről és a menyasszonyról, akik akkor az esküvőt ünnepelték. Jánost ez egyáltalán nem érdekli. Azok a személyek, akikkel Jézus és az Őanyja kapcsolatban állnak. Jézus itt vőlegényként jelenik meg, Jézus anyja menyasszonyként. Ezt az értelmezést egy lépéssel előrébb megerősíti Keresztelő János szava, amikor Jézust vőlegényként, őt pedig a vőlegény barátjaként említi: A vőlegény az, akinek menyasszonya van; de a vőlegény barátja, aki vele van és hallja őt, nagyon örül a vőlegény hangjának. Így van örömöm teljesítve. Neki nőnie kell, nekem pedig csökkennem.” (3,29–30).
Jézus a valódi vőlegény a mesiási esküvőn, amely a Új Szövetség metaforája. Ezt a próféták más szimbólumok mellett a Hospodin és népe közötti házasság szimbólumával hirdették (Hós 2,16–25; Jer 2,1–2; 3,1.6–12; Ez 16; Ézs 50,1; 54,4–8; 62,4–5). Az Énekek Éneke és a Zsoltár 45/44 a zsidó és keresztény hagyományban mesiási értelemben lett értelmezve. Jézus a mennyei Vőlegény, az Új Szövetség Istenének partnere, aki a menyegzőre hív és új borral ajándékoz meg. Jézus létrehozza az új szövetséget. Most még csak kezdetben, megteszi a jelek kezdetét.
„A víz borrá változtatása jel volt, szimbólum, amelyben Jézus megjelent mint a új Isten népe szellemi Vőlegény, akivel új és örök szövetséget kívánt kötni, amely végső teljességét a húsvéti titokban nyeri.”4 Jézus cselekedetét Kánában éppen „jelként” kell értenünk, amely máshova mutat. „Jézus nem azért jött, hogy az embereknek aggodalmat okozzon az esküvői bor miatt… Hanem azért jött, hogy nagy ünnepséget készítsen számukra, hogy adják nekik az öröm teljességét, mely tartós és a mennybéli lakomán fog beteljesedni (lásd Mt 22,1–14). Vele érkezett a Vőlegény, és elkezdődött az ünnep. Az ő földi jelenléte már az öröm ideje (lásd Ján 3,28–30; Mk 2,19–20).”5 A prófétált mesiási esküvő menyasszonya Izrael. Jézus menyasszonya a valódi Izrael, megtestesítve az Őanyja által, aki a Templomban gyarapodik. Jézus valódi menyasszonya tehát az Egyház. „A Kánai esküvő elbeszélése a János stílusára jellemző narratív transzpozíció, amely a Efézusi levélben Jézus és az Egyház házasságáról szól, mint az elsődleges valóságról és alapjáról, amely nemcsak a keresztény házasság, hanem minden életformához inspirációt ad, amely keresztény hit alapján él.”6 Maga az Egyház imádságában a Kánai jelt a saját esküvői titkaként, kölcsönösen házasságkötését Jézussal szimbolizálja, ahogyan ezt bizonyítja a Zakhariás himnusz antifónája az Úr megjelenésének ünnepén: „Ma az Egyház feleségül ment égi Vőlegényéhez, mert Krisztus Jordánban megmosta bűneit; a bölcsek sietnek ajándékokkal a királyi esküvőhöz; és a vendégek örvendeznek a víz borrá változtatásán. Alleluja!”
Jézus a valódi vőlegény a Kánai esküvőn. „Helyettesíti” a vőlegényt. De csak akkor, amikor az egész cselekmény szimbolikus síkra helyeződik. Ha visszatérünk a látható, hétköznapi világba, akkor Jézus nem helyettesítette a vőlegényt. Nem dönti le emberek aktorait hatalmával. Ellenkezőleg. Ő hívja cselekvésre a szolgákat. A víz az ő kezeikben változik borrá! „Jézus jelenléte, szavai és cselekedetei által változtatja meg azokat az embereket, akik körülötte vannak. Ez a emberi környezet így új tartalmat nyer... Jézus nem tesz semmit 'mások helyett'... A mennyei Vőlegény nemcsak megőrzi, hanem ad, intézkedik és örömet kínál a földi vőlegénynek. Több és jobban, mint 'a vőlegény barátja', ez a Vőlegény, mint elsőként, lenyűgöződve a fiatalok öröme által. Ő ad a vőlegénynek és a menyasszonynak lehetőséget arra, hogy létezzen a személyes létükben és sajátos kapcsolataikban. Ezt Jézus és az Őanyja adják nekik.”7 Csak akkor, ha megmarad a látható valóság „teste”, szólhat a „Szó” általuk. A látható Egyház Jézus esküvői titkának szentsége, amelyet hordoz.
10. vers. ... és mondta neki: „Minden ember először a jó bort szolgáltatja, és amikor már józanak álmélkálnak, a rosszabbikat. Te meg megőrizted a jó bort mindezidáig.” A Kánai galileai jelek kezdete a jó bor ajándéka, méghozzá pazarló bőségben. Mit jelent ez a bor? A régi szövetségi hagyomány mély jelentőséggel bír már a kezdetektől fogva. A bor Isten ajándéka az ember számára az örömért, ahogyan a zsoltár mondja: „Bor adsz az emberi szív örömére” (Zsolt 104/103,15). Miután a világmindenség szövetségét megkötötték az Úrral és az egész emberiséggel az özönvíz után, Noé szőlőültetvényeket telepít (1Móz 9,20). A Júda feletti áldásban is, ahol mesiási elemek olvashatók ki, a bor is említést nyer: „Júda sosem lesz megfosztva a jogtól, sem a hatalomtól... Szamárfelét a szőlőhöz köti, a csikóját a szőlőhez. A ruháját borban fogja kimosni, hercegi köntösét a szőlő vérében” (1Móz 49,10n.). A mesiási üzenetekben a jó bor ígérete a bőség szimbóluma az új szövetségnek. A bor az egyik fontos eleme a mesiási lakomának. A próféták ígérik (Am 9,13–14; Jóel 2,24; 4,18; Ézs 25,6), emellett szövetség szimbóluma. Az Énekek Éneke a borral ünnepli a vőlegény és a menyasszony kapcsolatát (Én 1,2.4; 4,10; 5,1; 7,3.9; 8,2). A korai zsidóságban (a Krisztus előtti utolsó évszázadokban) a bor szimbóluma a Bölcsességgel is társul. A Bölcsesség maga rendez ünnepséget, és arra hívja az embereket, hogy igyanak a borból, amelyet ő szolgál (Péld 9,2.5; Sir 24,17–31). Enni és inni a Bölcsesség asztaláról azt jelenti, hogy el kell fogadni üzenetét. A Bölcsesség tehát magát kínálja, hogy tudásra juthasson, különben hozzáférhetetlen. Jób 28,12.20; Bár 3,14–15 felteszi a kérdést: „Honnan van a bölcsesség?” Ez emlékeztet a bor származásának kérdésére Kánában. A rabbinikus literatúrában a bor kedvelt szimbóluma a Tóra, és természetesen a törvény, amelynek megértésére a Mesiás fog tanítani. Máté evangéliumában Jézus maga az evangéliumáról beszél mint új borról, amely új tömlőkbe való (Mt 9,17).
E háttérben a vízben, amelyet Jézus Kánában adott, a kinyilatkoztatás eszkatológiai szimbólumát láthatjuk. „A jó bor a mesiási bor, amelyet ő mind ezidáig megőrzött, de a zsidók tisztulásához előírt vízből származik. Ezek az edények tehát a Mózes Törvényének vizével voltak megtöltve, a zsidó törvénykezést képviselik. Jézus ezt a vizet az új szövetség borává változtatva mutatja meg magát. A keresztény tisztulás nem a Törvényen, hanem az Evangéliumon, Jézus szaván (15,3) és az ő igazságán (lásd 8,32) fog megtörténni.”8 A jó bor Jézus kinyilatkoztatása, a víz a Mózes törvénye. A törvényt Mózes által adták, az irgalom és az igazság Jézus Krisztus által vált valósággá (1,17). A bor tehát az evangéliummal azonosítódik. Augusztin mondja: „Bonum vinum Christus servavit usque adhuc, id est evangelium suum.”9 Végül Jézus maga a valódi Bölcsesség, az Isten testet öltött Szava (1,14). Az új bor, amely a víz megváltoztatásával lett adva, tehát Jézus kinyilatkoztatása, ő maga mint Isten Bölcsessége, Isten Szava, Az Igazság és A Kegyelem, Az Élet és A Világosság. „A régi üdvösség gazdaságának újraértelmezésének és a régi szövetségből az új szövetséghez való áttérésnek a pontján állunk.”10 „A víz borrá változtatásának csodája valódi fordulatot jelent az evangéliumi történetben… A mesiási idő teljessége látszik.”11
Máté Jézus tevékenységének kezdetére a hegyi beszédet helyezi, amelyet a boldogságokkal vezeti be (5,3–10). Jézus új tanítást hirdet, a maga „Törvényét”, amely összefonódik a boldogsággal. Jánosnál Jézus a jó bor ajándékával érkezik. Ha az szimbólum Jézus evangéliuma számára, akkor Máté és János között tökéletes összhang van. Mindkét esetben Jézus ajándéka az ő igazsága a mi boldogságunkra, örömünkre szolgál.
11. vers. Így kezdte Jézus a jelek sorozatát Kánában, Galileában, és így mutatta meg dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Jézus megkezdte jelei sorozatát, az alapjelet, az archetipikus jelet, amely előjelzi egész küldetésének értelmét: a mesiási házasságot, amelyben ő a valódi Vőlegény, az ő menyasszonya, amely szimbolikusan Jézus anyja, a Menyasszony. Jézus ezzel megmutatta dicsőségét, amely, mint egyszer a kereszten, az a szeretet dicsősége, amelyet megoszt. Az ő szeretetének ajándéka, önátadása, önmegnyilvánulása a jó bor bőséges ajándékában van szimbolizálva. Az ember már nem állhat kétségbeesetten az üres edények fölött. A vőlegény mindeddig megőrizte a jó bort. Elég csak jönni és meríteni. Az új üdvösségi ajándék befogadásához szükséges hozzáállás a hit. E miatt, és csak emiatt volt Jézus célja, amikor a jelet tette (lásd 4,48). Az egész elbeszélés csúcspontját az jelenti, hogy Jézus tanítványai hittek benne. „Nem mondják el, hogy a körülötte állók észrevették a víz borrá változását, hogy Jézust csodatevőként ünnepelték, amit ő pedig el akart kerülni. Csak annyit mondanak, hogy tanítványai hittek benne. Ez az, amit ő egyedüli sikernek tart.”12 Ludger Schenke a tanítványok hitét Jézus jelére való reakcióként az alábbiak szerint kommentálja:13
Sem a lakodalom irányítója, sem a vőlegény vagy a menyasszony, sem pedig más esküvői vendégek nem veszik észre Jézus jelét. Nem teszik fel a alapvető kérdést, honnan van a bor... Csak a tanítványok hitéről esik szó. De ők már korábban is hittek (1,39.40–42.49n.). Akkor most a jel csak azok számára meggyőző, akik már hisznek? A szolgák mindenképpen nem jutnak hitre. És Jézus anyja, aki itt is olyan fontos szerepet játszik? Ő esetleg nem hisz? Vagy már a jel előtt hisz, és éppen az ő hite váltja ki a jelet, így ő a jel közvetítésén keresztül egyáltalán nem jut el hitre?
Meghívva a Bárány menyegzőjére
Néhány Atya (Kelemen alexandriai, Jeruzsálemi Cirill, Ciprián) szerint a Kánáról szóló elbeszélés „kiváló bora” eucharisztikus borra emlékeztet. Hogy a keresztények már az ókorban a Kánát az eucharisztiával összekapcsolták, azt tanúsítja egy freskó a 2. vagy 3. századból az alexandriai katakombákban, amely a víz borrá változtatásának színhelyét a kenyerek megsokszorozásával kapcsolja össze. Maga János evangéliuma is ebbe az irányba mutat: az órát, amelyre Jézus utal, kifejezetten „elérkezett” az utolsó vacsorán (13,1). Akár a Kána (2,13), akár a kenyerek megsokszorozása (6,4), akár az utolsó vacsora (13,1), mindezek az események közvetlenül a húsvéti ünnepek előtt időzítettek. Mindegyik egyesül a kereszthez vezető „órában”, ahol újra jelen van a „nő”, „Jézus anyja”, abban az órában, amikor megnyílik Jézus oldala, hogy az összefolyó vér és víz kiáradjon belőle. Az eucharisztiában a bor Krisztus vérévé válik. Kánában a bor helyettesítette a tisztulás vizét. Az, ami azonban valójában helyettesíti minden tisztulási rituált, az „Ő fia Jézus Krisztus vére” (1Ján 1,7).14
A Kánai esküvő az új szövetség szimbolikus ünneplése, amelyet Jézus a kereszten pecsétel meg a vérével, amikor menyasszonyának adja testét. Az eucharisztia az új szövetség áldozata, a Bárány menyegzői lakomája. Amit Kánában megkezdtek és előrevetítettek, az a kereszten beteljesedik, és mi részesedünk belőle az eucharisztiában. E szertartás során már átéljük azt, ami egyszer örök örömünké válik, amikor a nőnek véget ér a szülési fájdalma (lásd Ján 16,20–23; Jel 12,2), amikor a Vőlegény dicsősége teljes fényében ragyog, nem már a paradox módon rejtett, gyenge formában, és a kereszten, hanem amikor „felhőkben jön, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszúrták” (Jel 1,7), amikor az ő földdel díszített menyasszonya, a mennybéli Jeruzsálem, leszáll az új mennyből az új földre. Akkor már minden szomorúság és fájdalom után csak az örök öröm marad, ahogyan azt János prófétai szavai tanúsítják: „És akkor hallottam, hogy a nagy sokaság kiált, mintha a nagy vizek zúgása és hatalmas mennydörgés volna: „Alleluja! Az Úr, a mi Istenünk, aki mindenhatónak, megragadta a királyságot! Örüljünk, ujjongjunk és adjunk neki dicséretet, mert elérkezett a Bárány esküvője, menyasszonya felkészült. Rajta ruha fog megjelenni gyönyörű fehér hímzéssel” – a hímzéssel a hívők jó cselekedetei. Aztán így szólt hozzám: „Írd le: Boldogok, akik meghívták a Bárány menyegzőjére!” (Jel 19,8–9).
