Megjegyzések a karmelita rendről (12. rész)

(P. Keese Waaijman, O.Carm. szerint)

Petitio (követelmény) (kap. 22–23)

Korábban már említettük Albert kortársának példázatát a levél helyes felépítéséről: olyan, mint egy ház felépítése. Az alapja a kiindulópont (rendünkben ez a 2-3. fejezet), a kifejtés (maga a levél szövege) négy falhoz hasonlítható (rendünkben ez a 4-21. cikkelyt foglalja magában).¹ A tető, amely az egész épületet koronázza, pedig a követelmény (petitio). Ugyanis a levél is egy egységes „építészeti” mű, egészként létezik.

Más szavakkal kifejezve: a kiindulópont tartalmaz valamilyen általános állítást (maior), a kifejtés egy konkrét üggyel foglalkozik (minor), és a követelmény állítja fel a következtetést (conclusio).² Rendi szempontból: minden rendi tag Krisztust kell, hogy kövesse (kiindulópont, maior), a karmeliták életformája az egyik módja a rendi életnek (kifejtés, minor), ezért a karmelitáknak Jézus nyomdokában kell járniuk (követelmény, következtetés).

A prior jelenléte a Messiásban

Ha Albert ezt írja: „Te pedig, testvérem B., és aki utánad lesz a prior…”, nyilvánvaló, hogy a prior szerepét hosszú jövő elé rendeli. A priorok sorozatának soha nem szabad megszakadnia.

A prior az ő hivatalában a jövő Messiását jeleníti meg (eschatológiai perspektíva), amennyire eltávolodik a megszokott hatalmi praktikáktól és közelít a szolgáló Krisztushoz.³ „Mindig tartsátok szem előtt, és cselekedetekkel őrizzétek meg...” - Albert itt a priornak és utódainak arra kötelezi, hogy Jézus szavát a szolgálat terén gondolkodásban és elmében tartsák szem előtt, de egyúttal azt is előírja, hogy gyakorolják ezt a parancsot a megvalósításban. Ugyanez történik, amikor az elején (kap. 4) a karmelitákat arra figyelmezteti, hogy ígérjenek engedelmességet a priornak, és őszintén próbálják ezt "cselekedettel" megőrizni. A prior a testvérek közül van kiválasztva, hogy mindenki számára szolgáljon. Így hasonlít az Ember Fiára. Albert rendje Krisztusra összpontosít (krisztológiai), de úgy, hogy a közösség intézményi formája ezzel teljesen összhangban áll.

Látni a priorban Krisztust

A többi testvérnek is lehetősége van hozzájárulni, hogy a prior a közösségben Krisztus helyén szolgáljon. Törekedniük kell arra, hogy Krisztust lássák a priorban.

Itt is két szintről van szó: az ismeretről és a cselekvésről. Az ismeret nem maradhat a külsőségeknél, a közösség intézményi oldalánál. Ez akkor valósulna meg, ha a testvérek csak a prior személyét látnák (ez az ember a maga erényeivel és hibáival), és azt, hogy ők választották őt. Akkor csupán a munka célja (skopós) valósulna meg: kívülről engedelmesek lennének, de nem érnék el a végső célt (télos), nem lennének érzékenyek Krisztusra való gondolkodásra, aki - mondja nekik a rend szövege - ezt az embert „a fejetek fölé állította.” Ez a szószerkezet a Zsoltárok 66,12 idézete, és azt jelenti, hogy a közösség elismeri a vallási tekintélyt maguk fölött, és hogy vallási közösségről van szó.⁴ Az a testvér, aki a közösség fejét képezi, a mindenség (Ef 1,10; Kol 1,18) fejét jeleníti meg. A prior Krisztust szimbolizálja. Ő a közösség középpontja, benne valósul meg a testvérek közötti kölcsönös kibékülés, megbocsátás, egység. A prior ennek a jele. A prior a közösség választása révén létrejött egység láthatóvá tétele, de újonnan a Krisztus által az emberek között létrehozott egység is.

Ezeknek a gondolatoknak a gyakorlati megvalósítása a tiszteletben rejlik, amelyet a testvérek a prior iránt tanúsítanak. Amikor a rend arra kötelezi őket, hogy hallgassanak rá, az azt jelenti, hogy valóban Krisztust ismerik el a priorban. Itt a Szentírás szavait idézik (Lk 10,1-6), amelyekben Jézus a tanítványainak mondja, hogy akik a városokban és falvakban elutasítanak üzenetüktől, nemcsak őket utasítják el, hanem ennek a visszautasításnak sokkal nagyobb jelentősége van. A karmeliták hallgatnak a priorban, akit választottak, valakire, aki nagyobb: Krisztusra, aki őrajta keresztül szólítja meg őket. Ez a prior választásának végső célja (télos). Tehát: skopós a prior választásának az a célja, hogy a közösség a prior által rájuk bízott hivatal gyakorlásával struktúrálódik; télos az, hogy a karmeliták hallják a priorban a választottjuknál nagyobbat, nevezetesen Krisztust.

Szent Albert számára ez a Messiásra való fókuszálás nem valami kötelező dolog. Az engedelmesség Krisztus iránt a priorban döntő a végső ítélet szempontjából: „hogy meg ne essetek kárhozatba, hanem tegyetek szert az örök élet jutalmára az engedelmességgel.” Aki úgy uralkodik, hogy szolgál, és akik Krisztusként hallgatnak rá, az Jézus útján jár egészen a végéig. Az örök élet és az Isten országa, amelyre teljességében csak a „idők végén” számíthatunk, már akkor érvényesül: itt és most.

Kapcsolat

Rossz struktúrájú levélben a kiindulópont és a kifejtés túl kevéssé kapcsolódik egymáshoz. Rossz érvelésnél a levont következtetés mereven következik a feltételekből. Ezzel szemben egy sikeres levélben a kiindulópont és a kifejtés között kreatív konfrontáció van, és ebből származik a követelmény.

Albert nagyon jól felépítette levelét a karmeliták számára: a követelmény a kiindulópontból és a kifejtésből belülről fakad. A kiindulópont és a kifejtés közötti ösztönző feszültség teremtette meg az érzést, ami fontos - és ezt fejezi ki a követelmény.
Albert által megfogalmazott követelmény (petitio) belsőleg a kiindulópontból (a rendi és lelki élet mindig Krisztusnak való engedelmességében és neki való szolgálatban rejlik) és a kifejtésből (milyen a karmeliták élete) származik. Aki mindkettőt kreatívan összekapcsolja, az egyszer csak rájön, hogy (a leírt) karmelita életmód a Messiás szolgálata.

Albert arra törekszik, hogy bemutassa ezt a kreatív módot, amely a rend értelmezését és a megismerés folyamatát jellemzi, példaként választja az engedelmességet, amellyel először kezdte el levelének kifejtését (narratio). Nézzük meg részletesen az egyes rétegeket,⁵ amelyek végül egyesülnek Albert által meghatározott követelménybe. Ez segíthet nekünk abban, hogy egy konkrét példán keresztül - a prior szerepe és a testvérek engedelmessége - világossá tegyük, milyen dinamikus a követelmény (petitio) Albert rendjében.

1. A prior választása az első parancs. Ezzel a kijelöléssel a remete közösséggé formálódik. Minden egyes következő prior választása ezt a kijelölést folyamatosan aktualizálja. Ez a priorral való rendelkezés szintje.
2. A testvéreknek be kell illeszkedniük ebbe a „priorral rendelkezésbe”: elméleti szinten azzal, hogy ígéretet tesznek a priornak való engedelmességre; gyakorlati szinten azzal, hogy ezt az ígéretet megtartják.
3. A prior szolgálata és neki való engedelmesség megnyitja az utat a Isten fegyverzetéhez. A követelmény szavai szerint (kap. 22-23) a priornak és utódainak „szem előtt kell tartaniuk” és „cselekedettel meg kell őrizniük” az Úr igéjét az evangéliumban: aki vezet, alázza meg magát. Hasonlóan, a testvéreknek a prior iránti tiszteletük során Krisztus szavára kell figyelniük: aki hallja az Úr szolgáját, hallja az Urat. Így a prior és a testvérek Isten fegyverzetébe öltözködnek, mert teljesítik a követelményt: „és amit csak cselekedtek, az Úr igéje szerint történjen...” (kap. 19).
4. A prófétai-eschatológiai megközelítés - mint egyre belsőbb megőrzés a kontemplációban - már a követelmény (petitio) első szavaiban megjelenik: „Aki utánad jön...” Ezek a szavak a határok nélküli jövőbe nyitnak kilátást. Ezen kívül az Albert által használt evangéliumi idézetek Jézus eschatológiai beszédéből származnak. Legfontosabb azonban az egész követelmény prófétai-eschatológiai megközelítése: minden újraértelmezése a Messiás eljövetelével összefüggésben (a legnagyobb lesz a szolgáló, az első a rabszolga), a végső ítélet és az örök élet jutalma. Az Úr szavának meghallásával a priorban (aki arra törekszik, hogy hű maradjon Krisztushoz) a testvérek felé úrrá válik maga az Idők Ura. Ez a forma a vezetésről és a meghallásról átlép minket a mostani időleges élet határán, amelyet a hatalom utáni vágy jellemez.
5. A követelmény lényege, amit Albert kifejtett, az, hogy a kifejtés kreatívan kapcsolódik a kiindulóponthoz. Azáltal, hogy Szent Albert az engedelmesség példáján keresztül kreatívan összekapcsolja a kiindulópontot és a kifejtést, megmutatja, hogy mire törekszik a rend, mit kíván ez a levél, mit követel.

Irodalmilag úgy tűnhet, hogy a követelmény egy befejező részt képvisel a prior kinevezéséről szóló fejezethez (kap. 4). Ugyanazokat a szavakat ismétlik meg. De ahogyan már mondtuk, a követelmény összeköti a kiindulópontban megfogalmazott általános alapelvet a kifejtés konkrét utasításaival. És éppen az ismétlés mutatja a jelentés elmozdulását! Míg a kifejtés (kap. 4) a testvérek engedelmességét kötelezi a választott prior felé, a követelmény (kap. 22) a priorra utasít, hogy az őt megillető szolgában az Úr igéje szerint vezesse magát. Tehát Albert a követelményben visszatér az engedelmességhez, amelyről a kifejtésben beszélt, de ezt a levél kiindulópontának fényében teszi, és ezáltal új jelentéssel bővíti azt. Ezzel tehát nem egy inklúzióról van szó, hanem inkább egy „bevezetőről”. Hasonlóan a munkáról és a hallgatásról szóló fejezetek (kap. 20-21) a tartalmukkal a testvérek gyakorlatához kapcsolódó fejezetek befejezése, ám lelki értelemben céljuk a folyamatos belsővé tétel a prófétai-eschatológiai életmegközelítés által, így a követelmény tartalmilag ugyan a rend 4. fejezetének befejezése, azonban a lelki szempontból érvényes: Albert által megfogalmazott követelmény a teljes javasolt életmodell újraértelmezésére hívja fel a figyelmet (a 4-21. fejezetekben) Krisztussal kapcsolatban:⁶

Albert a követelményét (petitio) csupán az engedelmesség példájával fogalmazta meg. A rendben a testvéreknek előírt egyéb rendelkezésekre így nem terjed ki. Ezt a testvérek magukra bízza. De az általa megfogalmazott példa elegendő útmutatást ad a többi elképzeléshez.

Azt mondhatnánk: a követelmény arra ösztönzi a testvéreket, hogy a teljes karmelita életmodellt Krisztus ikonaként tekintsék. A petitio arra kér, hogy meditáljanak Krisztusról: az életbemutatott útmutatás alapján keresniük kell Krisztust. És Krisztus szemén keresztül nézni a karmelita életmódra. A követelmény minket arra vezet, hogy elinduljunk a keresés útján: megtanulni a karmelita élet módját mint üdvösséget, mint gyógyulást (salutatio) az Úrban. Így egyre inkább megtapasztalhatjuk, mit jelent „Krisztusban Isten szeretett gyermekeként” lenni.

Petra nővér, a Feltámadott OCD megjegyzései alapján,
feldolgozta P. Gorazd, O.Carm.