(A P. Keese Waaijman, O.Carm. szerint)
Isten fegyverzetének hat része
Albert az Isten fegyverzetének felsorolásánál önállóan jár el. Az Efézusi levélhez képest kihagyja a lábbelit (Ef 6,15). Külön hangsúlyozza a szív tisztaságára utalva a pajzs védelmét. Kassziánnal ellentétben említi az övet (övet) és a tunikát is. Ezen kívül a fegyverzetet másképp is indokolja. Figyelemre méltó, hogy a regula következetesen figyeli a fentebb leírt átalakulást – minden fegyverzetnek alapja van Istenben, és mindegyik konkrét magatartásra irányul. Az összes közös jellemzője, hogy minden parancs latinul gerundium formájában van megadva (ami magyarul változatosan így fordítható: „Az ágyékot övezve...; a húst pajzsként kell védeni..., fel kell venni az igazság pajzsát..., el kell fogni a hit pajzsát...). Ez különleges légkört teremt, amelyet két elemre lehet összefoglalni: 1) azzal, hogy leírja, mit kell tenni, a jelen és a jövő közötti feszültséget hangsúlyozza, és 2) nyilvánvaló, hogy amit a regula most bátorít, azt meg kell tennünk (vagyis nincs más választás). Az előző fejezetekhez képest itt a követelmények feltétlenül, könyörtelenül kerülnek előtérbe.
A tisztaság öve
Az öv az ókorban a hadviselés alapvető részének számított. Egy vagy több bőrszíjból állt: az egyiken a tőr, a másikon a kard, a harmadikon fémcsatokkal ellátott bőrcsíkok lógtak, amelyek a derék védelmét szolgálták. A szíjak egymást erősítették meg, és együtt alkották az övet. A katona mindig viselte az övet; nemcsak a harcban, hanem a munkában is, szerves része volt a katona identitásának. Az öv bekötése a katonai életbe való belépést jelentette, míg az öv levétele a katonai szolgálat elhagyását vagy az ellenségnek való megadást.
Szent Albert a regulában nemcsak általános értelemben említi az övet, hanem követi az Efézusi levél szavait, amelyek az „ágyék körüli (az igazság szerint) való övezésről” szólnak. Ez három mélyebb nézőpontot nyit meg: az ágyék a Szentírásban érzékeny és sebezhető részét képezi a testnek, tehát az öv a védelem. Továbbá az ágyék a testbe szabadon elhelyezett belső szerveket képviseli, amelyeket az övezés által kell összefogni és ezzel megerősíteni. Nemcsak a csatába, hanem az utazás vagy a megterhelő munka során is. És az ágyék kapcsolatba hozható azzal, amit az ember belsőleg él meg. Az öv így a büszkeség, az önérzet és a szépség kifejezésére is szolgál. Tehát az öv véd, összekapcsol és megmutatja, mivel él az ember a mélyben. Ezért az öv a tisztaság megfelelő képe: a tisztaság öve.1
A tisztaság, amelyre a regula utal, Isten tisztasága (ahogy már mondtuk minden ilyen fegyverzetről). Isten tisztaságának legjobban két ószövetségi szöveg segítségével értjük meg. Az elsőt követi az Ef 6,14 vers is, amelyet Szent Pál is idéz, azaz Ézs 11,5, ahol a próféta így mondja az Úrra: „Az igazság öve köréje lesz, és a hűség öve ágyékához...” A pogány istenek vad és önkényes természetével ellentétben Isten isteni hatalma önmagát köti meg, a tisztességgel és a szent, belső hűséggel ágyazódik össze. És ezt Izraelben is látni lehet, ahogy a második szöveg beszél róla: „Ahogy az öv hozzásimul a férfi derekához, úgy simultam én is Izrael egész házához és Júda egész házához, így szól az Úr, hogy népem be legyen, dicséret és tisztelet...” (Jer 13,11 – ökomenikus fordítás.) Isten Israel-t övez, lényegileg összekapcsolódik vele. Izraelen keresztül Isten belső lénye nyilvánvalóvá válik. És Isten terve minden emberrel.
Ezt a tisztaság övét Isten adja nekünk, ahogyan azt egykor a királyoknak adták. A királyi zsoltárok spiritualitásából nyilvánvaló, hogy az Úr adja a királynak identitását, minden reggel. Ezekben a zsoltárokban gyakran találkozunk a „megtartás” és a „tisztaság” szavaival is. A száműzetés idején ez a spiritualitás „demokratizálódott” és átlépett a mesiási spiritualitásra. Minden ember részesedik Isten tisztaságában: abban, ahogyan Isten óvja a törékeny embereket, megerősíti az összekapcsolatlanokat, tisztára mos az abszolút egyszerűségig.
Egy ilyen Isten tisztaság övet viselnek a karmeliták.
- A tisztaság védi azt, ami bennünk sebezhető; olyan magatartást teremt, amely visszatart attól, hogy erőszakot kövessek el azon, ami bennem és másokban sebezhető (törékeny, nyomorult, kiegyensúlyozatlan, manipulálható, gyenge). A tisztaság szégyent, félelmet és tartózkodást jelent az intimitással és a sebezhetőséggel szemben.
- A tisztaság összeköti azt, ami szabad (rendetlen és szétszórt, haragos). Az összeszedettséghez és rendhez, önuralomhoz és mértékletességhez vezet. Segít megakadályozni, hogy magam alá kerüljek, hogy a szenvedélyeimnek engedjek, elveszítsem magam a tevékenységeimben, „megőrüljek” bármilyen figyelmetlenségtől.
- A tisztaság megtisztít a lényegtelenektől (melyek közé tartoznak a zavaros érzések, felszínes viselkedés, kényszeres „igények”, előítéleteink, átvett viselkedési minták, önelidegenedés…). Amit teszek, annak meg kell mutatnia a saját lényemet, azt, aki mélyen vagyok.
A tisztaság öve Isten ajándéka. Ez nem azt jelenti, hogy az égből hullik ránk. Csak ha edzünk, elfogadjuk ezt az ajándékot, így övezzük magunkat. Ez éleslátást és türelmet igényel. (Még ezekben is a tisztaság magatartása van!) Nem véletlen, hogy a tisztaság övét az első helyen említik a fegyverzetben. A fentebb tárgyalt értelemben a tisztaság indítja el a szellemi életet. A katona az övével kezdi el katonai pályafutását. A Szentírásban az ember övezi magát, hogy útra keljen (1 Kir 18,46; 2 Kir 4,29; 9,1; Jer 1,17). És a tisztaság által lépünk be a cselekedetek erényébe. A tisztaság kivezet minket a zűrzavarból, kiegyensúlyozatlanságból és a határok nélküli életből oda, ami lényeges és szilárd – bennünk, más emberekben és Istenhez fűződő életünkben.
A szent gondolatok tunikája
A tunika (alsó öltözet, amely hasonló a inghez) a férfiak esetében rövidebb volt (ellentétben a női tunikával), általában a térd fölé ért és övvel együtt hordták. Ujjai nem voltak, vagy csak nagyon rövidek voltak. Közvetlenül a testhez simult, és fölötte esetleg köpenyt vagy páncélt viseltek. Így nemcsak a hidegtől, hanem a páncél durvaságától is védett. A legintimebb részét képviseli az öltözetnek, és önállóan nem része a fegyverzetnek. Még a nadrág és a páncél alatt is védte a testet.
Szent Albert így írja elő: „A húst pajzsként kell védeni2, mert meg van írva: A szent gondolat megtart.”
A húst itt az ember érzelmeit, gondolkodását, önmagát jelképezi. Ott laknak a gondolatok. Mik is valójában a gondolatok? A Szentírásban a gondolatok két tevékenységhez kapcsolódnak: értékelnek és terveznek. A kettő összetartozik: aki valamit szándékozik, egyidejűleg mérlegeli a körülményeket és lehetőségeket. Zavarosak és állandó mozgásban vannak, forognak.3
Isten gondolatai is „forognak” – körülöttünk. A mi hasznunkra irányulnak. Még a rossz emberi tervek fölött is Isten a mi javad számára tervez (1Móz 50,20). Mivel Isten előtt semmi nincs rejtve, és mindent tévedés nélkül mérlegel, az ő gondolatai mások, mint a mieink (Ézs 55,8–9; lásd: Mik 4,12).
Ráadásul Isten gondolatai szentek. Nem manipulálhatók semmilyen korrupcióval. Ellépnek a világban és az időben, mint egy tűz, amely finomítja a jót és elégeti a rosszat. Ennek a mozgásnak a kifejezése maga Isten neve: „Én vagyok (itt)!”. Isten neve cselekvésre ösztönöz minket: megnyitja a szemünket az alapvető dolgokra, megmutatja az utat. Aki ezt a nevet szívébe és cselekedeteibe fogadja, azt megszenteli. Ha hagyjuk, hogy gondolatainkat áthatja, akkor a szent Isten gondolatait is magukba fogják ozottani.
Ez pedig a teljes átalakulást jelenti. Gondolataink zűrzavara és mozgása mélyen a szívünkben, szükségeinkben és vágyainkban, indítékainkban zajlik. A gondolatok belső aspektusai viselkedésünknek, meghatározzák nézeteinket és cselekedeteinket. Befolyásuk tehát elér a legintimebb belső feltételeinkig. És mivel ennyire széles a befolyásuk, éppen hogy nem stabilak. Megnyílhatnak a felháborodás előtt, változékonyak és mulandóak, manipulálhatók az érdekek vagy a rossz irányába... Ezért rendkívül fontos, hogy a gondolataink Isten gondolataivá alakuljanak. Isten az egyetlen, aki a gondolataink mélyébe hatolhat, megerősítheti őket belülről, és meg tudja érinteni őket az ő szent gondolatainak leheletével, anélkül, hogy megsemmisítené azok spontaneitását és mozgását. A gondolatok átalakítása a kolostor lakóinak elsődleges gondja. Ez jelenti a megváltásunkat is. Ebben az átalakulásban megtaláljuk a védelmet a bizonytalanság, az érdekesség, az önmagunk középpontjába kerülés és a hamis illúziók ellen, a megbízhatatlan tervek és a hamis remények ellen a jövőbe. A regula idézi a bibliai szót: „A szent gondolat meg fog tartani téged.” (Összekapcsolja Péld 2,11 és 2Mak 12,45.) Tartani a Szentírás használja többek között a termés megmentésével (1Móz 41,35), a gyermekek élve tartásával (2Móz 1,18), a lélek és test oltalmával, lényegében az élet megóvásának értelmében.
„A szent gondolat meg fog tartani téged”, azt jelenti: életben tartani téged, megőrizni az életben.
Az igazság páncélja
A páncél kezdetben bőrből készült, amelyet fémlemezek borítottak. Később teljes mértékben fémből készült, akár fémcsíkokból (vastag bélésen), akár láncpáncélból, gyűrűs vagy drótpáncélból. Célja nemcsak az volt, hogy megvédje a katona melkasát és hátát, hanem azt is lehetővé tette, hogy szabad mozgást biztosítson (lehetőleg könnyű és a testhez illeszkedő legyen). Így Szent Albert bátorít: „Az igazság páncélját el kell öltöznöd...”
A bibliai spiritualitásban az igazság három elemet tartalmaz:
- megőrzi: mint kedvező környezet, amely igazságos és értékes, lehetőséget ad, hogy a konkrét pillanatban megvalósuljon;
- irányít, rendet ad,
- igazságot szolgáltat.
Az Úr az egyedüli igazságos, képes vezetni az egész nyájat, és egyet sem hagy el.
Isten igazsága Krisztusban vált láthatóvá. Ő megmentette az elveszettet; rajta ismerjük fel, mit jelent mindenkinek igazságot adni. Az igazság páncélját tehát elsődlegesen Isten viseli: „Igazságot öltött, mint páncélt...” (Ézs 59,17; valamint Mdr 5,18).
A regula – teljesen biblikusan – összekapcsolja az igazságot a szeretettel. „Az igazság páncélját el kell öltöznöd, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erővel, és felebarátodat, mint önmagadat.” Ez Isten iránti szeretetről, a felebarát iránti szeretetről és saját magunk iránti szeretetről szól. Mert az igazság azt jelenti: lehetőséget adni mindenkinek ahhoz, hogy elérje létezésének igazságát, tehát megőrizni és megóvni a mást. A hármas szeretet pedig összekapcsolódik: aki nem képes elfogadni önmagát, az azt sem képes „megőrizni” a felebarátban. Aki nem látja a felebarátját, az nem látja Istent sem. Isten a határtalanul szerető Abba, és a hegyi beszédből (Mt 5–7) nyilvánvaló, hogy nekünk, Jézus tanítványainak „a törvény tanítóinak és farizeusainak igazságánál sokkal tökéletesebb igazságra” kell törekednünk (5,20), és elfogadnunk a kihívást: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes” (5,48). A szeretet az igazság mértéktelenségében, a szeretet az igazság szívében rejlik.
Mind az említett hármas szeretetdimenzió – Isten, felebarát, önmagam – valamilyen módon kifejezésre kell, hogy juttasson. Érdekes, amit az „Első szerzetesek könyve” mond: „Istent magáért kell szeretned; önmagadat azonban nem saját magadért, hanem Istenért. És mivel felebarátodat önmagadként kell szeretned, nem szabad őt sem „szeretni” önmagáért, vagy miattad, hanem Isten miatt.”
Isten szeretete arra tanít az egymás iránti szeretetben, hogy a szeretet feltételek nélkül szeret, nem kényszerít, kreatív, nem köt, irgalmas. Az egymás iránti szeretet révén tanít az Isten szeretete, hogy a szeretet kölcsönös, kölcsönösen, konkrét és kézzelfogható. Önmagam iránti szeretet révén tanít Isten szeretete arra, hogy a szeretet megőrzi mindenkinek az egyéniségét, hogy önmagunk elfogadása nem egyszeri esemény, hanem folyamatosan mélyül. És az egymás iránti szeretet területén az önmagam iránti szeretet arra tanít, hogy a másik személy is, ugyanúgy, mint én, az önelfogadás folyamatán megy keresztül, hogy halandó, sokszínű, néha akadozó, titokzatos és nyitott. Ennek a háromdimenziós szeretetfolyamatának keretein belül minden egyes ember átalakító folyamaton megy keresztül, és ez a hármas szeretet rend a legmagasabb igazságosság, a teljesülésének megvalósítása.
Szent Péter feltámadásáról tett megjegyzései alapján, OCD,
szerkesztette: P. Gorazd, O.Carm.
Rajzok Lída és Honzík Švarc.
