A mellvért és a szellemi páncél egyaránt.

P. Gorazd Cetkovský, O.Carm.

Bevezetés

Az idei látogatása során P. Felix Maria Schandel, a kölni karmelita részletesen magyarázta a regulát, amelyet Szent Albert jeruzsálemi a Karmel első testvéreinek írt. P. Felix a holland karmelita Kees Waajimen magyarázatához tartotta magát, amelyet viszonylag alaposan közzétettünk a folyóiratunk hasábjain 2003-2007 között.

A könyv szövegének egy pontján nehézségekbe ütköztem, és nem sikerült megfelelően megértenem. Mivel akkor nem tudtam több figyelmet szentelni a dolognak, anélkül, hogy nyíltan beismertem volna, utólag kicsit kitaláltam valamit. Akkor ez működött, de idén P. Felix előadásain "kiderült". Istennek hála. Először nézzük meg a regulának azokat a bekezdéseit, amelyekkel ez foglalkozik. Ezek a karmelita szellemi páncélról szólnak.

18. Mivel az ember élete a földön próbára tett idő, és mindenki, aki Krisztusban szeretne istenesen élni, üldöztetést szenved, és ráadásul a ti ellenfeletek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el, nagy igyekezettel öltözzetek fel az Isten páncéljába, hogy megállhassatok az ellenség csapdái ellen.

19. A derekatok legyenek felövezve a tisztaság övével; a mellkas legyen felszentelt szent gondolatokkal, mert meg van írva: A szent gondolat megőriz téged. Fel kell venni az igazság páncélját, hogy minden szívetekkel, lelketekkel és erőtökkel szeressétek az Urat, Isteneteket, és felebarátotokat, mint önmagatokat. Minden alkalommal vegyétek kezetekbe a hit pajzsát, amellyel ki tudjátok oltani a gonosz minden tüzes nyilát; hiszen a hit nélkül nem lehet Istennek kedveskedni. Tegyétek fel a megváltás sisakját, hogy reménykedjetek a Megváltó által jövendölt üdvösségben, aki megmenti népét annak bűneitől. A lélek kardja, amely Isten igéje, legyen bőségesen a szájatokban és a szívetekben, és amit tesztek, az Isten szava szerint történjen.

Mi volt a mellkas védelmében?

A regulának a szellemi páncélt részletező 19. fejezetének magyarázata során Kees magyarázatát a hat szellemi páncélrész egyikével kapcsolatban így tolmácsoltuk: A tunika (az alsó ruházat, amely hasonlít a inghez) a férfiak esetében rövidebb volt (a női tunikához képest), körülbelül térdig ért, és övvel viselték. Ujjai nem voltak, vagy csak nagyon rövidek. Közvetlenül a testhez simul és fölötte esetleg köpenyt viseltek, valamint páncélt is. Ezzel nemcsak a hideg ellen védte a testet, hanem a páncél durvasága ellen is. A ruha legintimebb része, önmagában nem tartozik a fegyverzethez. Így a testet a derék és a páncél alatt is befedte. Szent Albert előírja: "a mellkas legyen felszentelt szent gondolatokkal, mert meg van írva: A szent gondolat megőriz téged."

Bár a lehető legjobban igyekeztem betartani Kees Waajiman magyarázatát, mégsem értettem meg, hogy mi volt e páncéldarab vagy felszerelés helyzete. Hiszen a ing valami katonai felszerelés?! Amikor a cseh fordítás során a tunika kifejezést választottam, még inkább arra irányítottam a képzeletünket, hogy egyszerűen valami ingről van szó, amit a harcos viselt a páncél alatt. Erre barátaim, akiket akkor kértem meg, mintegy amatőr becslésünk szerint készítettek egy képet a folyóirat számára.

Így végül egy szép hosszú ing lett belőle. Ugyanilyen merészséggel ábrázoltuk a páncélt, ahogy azt elképzeltük. Idén P. Felix előadásain kiderült, hogy ez másképp kell hogy legyen. P. Norbert gyorsan keresett az interneten, biztatott, hogy folytassam, és a tudásunk pontosabb lett.

Páncél

Akkoriban egy fémlemezekből készült páncélt ábrázoltunk a folyóiratban, amelyet láncos páncél néven is neveztek. Az antik római birodalomban a Kr.e. 1. századtól a Kr.u. 2. század végéig használták. Azaz abban az időben, amikor Szent Pál az efézusi levélben a páncélról beszél (6,14).

Ugyanakkor az antik római birodalom katonái láncruhát is használtak, ami nagyobb mozgásszabadságot adott a harcosoknak. Ez a láncokból készült páncélt a korai középkortól a 13. század közepéig gyakorlatilag túlsúlyban volt. Így amikor Szent Albert a regulájában a páncélra utal, a láncpáncélra gondolt, amelyet sok vasgyűrűből készítettek. Ez volt a középkori lovagok és keresztesek "brnője". Páncéljának elkészítése szaktudás volt, és nem volt olcsó, a mesterek, akik ezzel foglalkoztak, itt brnőröknek nevezték.

Ez a kép a Keresztes Bibliából (28r - részlet) egy harcost ábrázol, aki levetkőzi láncpáncélját. Jól látható aláöltözete, ami a páncél alatt volt.

Figyelemre méltóan mutatja be a harcosok öltözetét a 13. században a úgynevezett Keresztes Biblia (más néven Morgan- vagy Maciejowski Bibila). Ez egy könyv, amely eredetileg csak illusztrációkból állt, a IX. Lajos francia király környezetéből származik, és körülbelül 1250 körül készült. Nagyon gyakran rögzíti a csatákat és erőszakokat, ezért feltételezhető, hogy ösztönözni akarta a részvételt a keresztes hadjáratokban. Noha bibliai történeteket ábrázol, a szereplők úgy vannak öltözködve és használnak olyan fegyverzetet és katonai technikákat, ahogy ez a 13. században szokásos volt. Ezen a képen (Lót megmentése, 3. lap) érdekesek számunkra a meglepett harcosok (teljesen jobbra). Az egyik éppen öltözködik, a másik a saját töltényét (erről rövidesen szó lesz) csak a vállán hordja.

A derék körüli öv

Bár a szakértők ma már bizonyítják, hogy a láncruhák nem voltak túlságosan nehezek, és hogy a korai harcosok ügyesen tudtak benne mozogni, mégis az övnek is fontos szerepe volt. Annak érdekében, hogy a láncos ing ne lógjon a harcos vállán, az övről tapadt a csípőjére, és így a súlyának egy része a derékon nyugodott.

A mellvéd

A keresztesek nem csak átlagos ingeket viseltek a láncpáncél alatt, hanem speciális ruhát, amely igazán a fegyverzet szerves része volt, harci felszerelés. A regulában ez a ruhadarab közvetlenül nem van megnevezve (főnévvel), hanem csak a funkciója van említve: védje meg a mellkasot. Itt a "védje" szó a teljes páncélt jelentheti, mint amit a várainkból ismerünk. Ám ez a 13. század folyamán, vagy inkább a következő század során vált népszerűvé. Nagy előnyük az volt, hogy meg tudták védeni a harcost a lándzsa és nyílhegyek szúrásaitól, amelyek ellen a láncos páncél nem tudott hatékonyan védekezni. A páncélt készítő mestereket nálunk páncélosoknak nevezték. Milyen része volt a keresztes harcos fegyverzetének, amikor Szent Albert a "mellkasi védelem" kifejezést írta?

1. variáció: alsó töltény

A történészek szerint az a "ing", amelyet a páncél alatt viseltek, gyapjúból készült, vagy több réteg lenvászonból varrták. Leszállt a derékig és ujjai lehettek rövidek, tehát a könyök felett, vagy hosszúak a csuklóig. A legfontosabb jellemzője azonban az volt, hogy párnázott és varrott volt. Ezért már önmagában is képes volt csökkenteni a vágások és szúrások veszélyességét, még ha ez elsősorban a páncél feladata is volt. Az öltözködve a páncél alatt támogatta a páncél funkcióját.

A szakmai nyelvben ezt a ruhát gambesonnak nevezik, vagy egyszerűen alsó tölténynek. ¹ Nagyon fontos szerepe volt. A páncél ugyanis védte a harcost a fegyverek éleiktől, de megrogyott, tehát az ütések ereje a testre nehezedett. Így korabeli tanúvallomások szerint nem ritkán a harcosok zúzódásokat szenvedtek, valamint súlyos belső sérülésekkel, vagy akár meg is haltak, még ha a páncéljuk érintetlen maradt is. Viszont a gambesonnal kombinálva a páncél sokkal hatékonyabban védte a harcost. Ezen kívül valószínűleg a gambeson a bőrt is védte a láncvérzéstől, amelyet a láncpáncél okozhatott.

Modern vizsgálatok bizonyították, hogy a láncpáncél melletti gambeson jó védelmet nyújtott a középkori fegyverek, mint a távolsági harcban használt nyilak és nyílvesszők ellen. Ezek, bár néha átütötték a páncélt, leggyakrabban azonban megakadtak a ruházat varrásain, így a harcosokat már nem sértették túlzottan.

A szegényebb harcosok, akik nem tudtak láncpáncélt vásárolni, csak gambesont használtak. Ez esetben a gambeson megerősített és felületét különbözőképpen átalakították, például kátránnyal öntötték, hogy valamilyen kemény külsőt biztosítson a maximális védelem érdekében. Csehül ezt a ruhát varrónak nevezték.

2. variáció: felső töltény vagy páncéling

Mivel a láncpáncél nem volt elég zárható és nem tudta hatékonyan megvédeni a lövedékektől, így a nyílakat és nyílhegyeket még inkább használták. Ellene néha a gambesont mint kiegészítő páncélt is felvették a láncos páncélra mint felső töltényt. Ebben az esetben csak rövid ujjai lehettek, vagy egyáltalán nem voltak ujjai.

Ezen kívül 13. század közepétől a varkóc hátuljára kis fémlemezeket vagy más kemény anyagot kezdtek rögzíteni. Ezeket vagy egymás mellett, vagy kis átfedésben helyezték el, hogy középen ne legyen rések, miközben a ruhadarab nem akadályozta a harcos mozgását. A lemezek általában szegecsekkel voltak rögzítve, amelyek feje a ruházat külső oldalán látható volt, és gyakran művészi kidolgozásúak voltak. Így a varkócból páncéling fejlődött ki, az későbbi teljes páncél fődíja. Ha a páncéling egyike a legrégibb ábrázolásainak 1250 körüli időszakból maradt fenn, Szent Albert már amikor előírta: „a mellkas legyen felszentelt szent gondolatokkal”, arra is gondolhatott, hogy olyan páncéling volt. Ez szorosabban kapcsolódik a mellkas elképzeléséhez, míg az alsó töltény általában teljesen védte a testet és a karokat.

Ez a kép a Keresztes Bibliából (27. lap) jól mutatja be a különféle öltözködési formákat: a tölcsérben álló harcos világos mintás garnitúrát visel, a kocsin ülő férfi láncpáncélban ül, a teljesen jobbra álló férfi öltözetében valami hasonló a varkóchoz. A jelenet Dávid Saul seregéhez való érkezését ábrázolja, ahol a testvérei harcoltak (1 Sám 17,12–22).

A páncél duplázása – csak a mellkasra

Mivel a harc során az ellenség figyelme klinikai mértékben a harcos mellkasára összpontosult (amely viszonylag nagy felületet képvisel, védi az életfontos szerveket, nem mozog annyira a harc során, mint a végtagok vagy a fej, és nem volt takarva a nyereg által, mint a harcos hasa), a mellkas védelmét egy nagyon egyszerű módon erősítették meg, úgy, hogy a harcos még egy réteg láncpáncélt rögzített a bőrére.

Vagy a fej és a nyak védelmét biztosító láncpáncélt a mellkasra hosszabbították ki megfelelő "mellvéd". Ezen a páncélon is nagyon jól megfogalmazhatók Szent Albert szavai: „a mellkas legyen védve”.

A betlehemi gyerekek meggyilkolása,
Anonymus német kézirat (kb. 1350),
British Library, London, Shelfmark
Add. 17687 B.

Ezek a páncélok a mellkas védelmét a Szent Albert regulájában írtak alapján talán a legjobban tükrözik azt, amit ő a szelleme szerint ír. Jobban illeszkednek ahhoz, mint az alsó töltény vagy a felső töltény vagy páncéling.

Pajzs

Arról, hogy milyen pajzsot (görögül: thyreon) adott szent Pál az Ef 6,16-ban (amelynek szavai Szent Albert számára mintául szolgáltak), egy megjegyzés beszél az Újszövetség Ondřej Petr újdonságának fordításában: széles, nagy pajzs, amely megvédte a harcost a kövektől és nyílaktól, amikor árkokat ostromoltak és várakat meghódítottak. Ez a kép a Keresztes Bibliából (10. lap) megmutatja nekünk, hogyan használták a harcosok a pajzsaikat. Csak a jelenet egy részletét használtam, mert a kép többi része túl kegyetlen.

Érdemes megjegyezni, hogy amikor a középkori nehézfegyverzetű katonák elkezdtek használni a teljes páncélokat, kisebb pajzsokat használtak, mert már nem volt rájuk ennyire szükségük, és végül teljesen pajzs nélkül harcoltak. Fegyverzetük ugyanis a távolsági fegyverek, mint a nyilak és nyilak, gyakorlatilag áthatolhatatlan volt. Ez számunkra visszavonhatatlanul megmutatja, miért volt a pajzs olyan fontos a láncpáncélt viselő harcos számára: mert a páncélja nem tudta megvédeni az őket célzó lövedékektől.

Magának Albert szabálya a lövésekről beszél. Talán valami különösen veszélyes dolgot is figyelembe vettek - ami valószínűleg fortélyos. Ugyanis a távolból indított lövések ellen mind a vitézség, mind a fizikai erő és a kardkezelés tudománya - bármennyire is nagy legyen - nem fog semmit. Ezt már tudhatjuk a Góliát és Dávid történetéből...

A 46. zsoltár alapján, amikor valaki békét akart teremteni és megsemmisítette a fegyvereket, akkor megdöntötte a lándzsákat és a pajzsokat elégette. Tehát: a pajzsokat gyúlékony anyagokból készítették, és ezért az ellenség tüzes lövedékeket használt. A bibliai időkben a pajzsokat fából készítették, vagy nádból fonták, bőrből borítva és olajjal kenték meg (2 Sám 1,21; Ézs 21,5).

A történelmiomból származó szólamok szerint a lövéseket annyira használták, hogy néhány harcosnak csata után olyan valóságos tüskéi lettek, mint egy sündisznónak. És ha annyira nagy mértékben gyújtottak is a tüzes lövések, akkor a harcos számára nehézkessé vált, hogy megőrizze a pajzsát, ne kezdjen el égni (másrészt a harci összpontosítania is kellett). Ha a pajzsa leégett, a harcos nagyon veszélyesen volt kitéve az ellenség lövéseinek, amelyektől egyébként a páncélja csak hiányosan védte meg... A tüzes lövéseket is Szent Albert említi, az Ef 6,16 szerint (lásd Zsid 7,14).

Mire jó ez a katonai történelmi utazás számunkra?

A páncél többi részéről, amelyet Szent Albert említ, körülbelül helyes elképzelésünk van: sisak és kard. Az ókori és középkori fegyverzet és felszerelés megismerésének számunkra egy fontos előnye van: felhívja a figyelmünket arra, hogy Szent Albert (Szent Pál nyomán) milyen tárgyakat használt hasonlatként ahhoz, hogy leírja azokat a tulajdonságokat és lelki értékeket, amelyek hozzátartoznak ahhoz a szellemi felkészültséghez, aki Karmel szellemében szeretne élni.

Albert utasításának magyarázata – először is az öltözködés célja

A 18. fejezet a karmelitáknak azt a célját hangsúlyozza, hogy katonai magatartást tanúsítsanak, gondosan öltözködjenek és fegyverkezzenek fel a harcra. Miért? Albert három okot ad meg, mindegyik egy bibliai idézetre támaszkodik.

1. Az ember földi élete a próbák ideje (Jób 7,1), amely a katonai szolgálattal összehasonlítható nehézséget jelent (a Jób könyvének héber eredetéből).
2. A tapasztalat és Szent Pál szavai szerint a vallásos keresztények mindig is üldöztetést fognak átérezni (2 Tim 3,12).
3. A Gonosz Kísértő állandóan keresi a módot, hogy támadjon ránk és elpusztítson minket (1 Péter 5,8).

Ma azonban körülöttünk az élet teljesen ellentétes felfogásának bemutatása történik: a reklámok a nyugalmat ígérik, olcsón. A vallás gyakran szomorúságnak tekintett, ami elhagyja az élet örömét és állandó istenfélelemre kényszerít. De vigyázat: más emberek viszont a mai problémák láttán pánikba esnek a világ ma, süllyednek a szomorúságba vagy közömbösségbe. Ki az, aki egyetért? Albert tanácsa vajon túlságosan folyamatos fenyegetettség érzésére ösztönöz minket, vagy sem?

Nem. Albert nem mond nekünk mást, mint az isteni éberséget, amelyhez a Újszövetség több mint egyszer ösztönöz (pl. a tíz szűz példázatában - Máté 25,1-13 stb.). A ravasz Ellenségünknek ugyanis nagyon tetszik, ha azt hiszük, hogy teljesen biztonságban vagyunk.
Lk 11,25-ből kitűnik, hogyan bánik a győző a legyőzött ellenséggel és fegyverzetével: elvette tőle. És nem így van, hogy az Ellenség a legjobban szeretné titokban elvenni tőlünk a fegyvereinket és megváltásunkat? Ezért altat minket azzal a téveszmével, hogy az életünkben valójában nincs harc... A harcos, aki a fegyvereit porosan, az ágy alatt vagy a padláson tárolja, nagyon könnyen legyőzhető.

De a mi feladatunk az, hogy - Szent Albert szavai szerint, aki Szent Pált idézi - megállni (latinul stare). Talán mondhatnánk szlengesített formában: "elállni" minden Kísértő támadása előtt, amelyek fáradhatatlanul megismétlődnek. Az, hogy az ember szilárdan áll, a negyed Cyprián szavaiban népszerű kép, aki keresztényüldözésben halt meg Valerián alatt 258-ban. "Állni" Cyprián szavában kulcsszó jelentőséggel bír. Azt fejezi ki, ami szükséges a keresztény üldözés idején: "azon állni", "ellenállni", anélkül, hogy a keresztény megadná magát a gonosz támadásoknak, amely a szándéka, hogy a keresztény "felbukjon" vagy "megfossza".²

Ez a kép azonban már az Újszövetségben is megtalálható. Az apostol bátorít: "Legyetek éberek, álljatok szilárdan a hitben," (1 Kor 16,13) és: "Álljatok meg a Úrban állhatatosan..." (Fil 4,1). "Ezért aki áll, vigyázzon, hogy ne essék!" (1 Kor 10,12 - ökomenikus fordítás.) És hasonlóan az Ef 6,14-ben, tehát abban a szövegben, amelyet Szent Albert követnek használ: "Álljatok meg tehát állhatatosan!" Aki szilárdan áll, az állhatatos. A következő 19. fejezet fokozatosan leírja a szellemi páncél hat részét.

A deréknál - a szexuális fegyelem

Míg Szent Pál azt írja, hogy "az igazsággal fel kell övezni a derekat" (Ef 6,14), Szent Albert eltér ettől, és előírja: A derekatokat tartsanak meg a tisztaság övével. Úgy vélem, Albert ezt szándékosan gondolta át. Az első karmeliták számára, akikről írt, talán fontosabb volt a tisztelet keresztény hit törvénye fölött, összehasonlítva a judaizmus és a pogányság hitkeresztelődésével (amely Szent Pál idejében napi rend volt), amely segítette a következő imádatos életük megélését.

Tudjuk, hogy a hatodik parancsolat ellen elkövetett bűnök erős kísértést jelentenek, és ha elkövetjük őket, megbélyegzik és belsőleg dühítik minket jobban, mint más bűnök. Ezek a bűnök nagy csalódást és elszigeteltséget idéznek elő más emberekkel, valamint haragot önmagunk iránt vagy bánatot. Olyan blokkokat képeznek az emberben: az elképzelés, hogy már nem érdemes próbálkoznia a közvetlen kapcsolatokra Istennel, vagy hogy ez azt jelenti, hogy Isten iránt nem lenne más díszítés és csalás. Ha figyelembe vesszük, hogy az első karmeliták nagyon kalandos utazáson voltak Európából a Szentföldre, talán a haderők soraiban is, és hogy néhányuk valószínűleg keresztény hitük előtt házasságban, beleértve az intimitásukat, éltek, talán nem vagyunk messze a valóságtól, amikor azt állítjuk, hogy a cölibátus élete nem volt nekik könnyű. Albert nem dramatizálja helyzetüket, hanem határozottan és világosan előírja az első felszerelési darabot: tartsák meg a szexuális fegyelem.

A mellkas védelme - szent dolgokra gondolni

Ahogyan a mell védelme páncélnak, úgy fontos nemcsak a bűntől tartózkodni, és az bűnös gondolatoktól sem, hanem folyamatosan, mindig előre, szent gondolatokkal kell megtölteni a szívet, hogy a különböző kísértések és más romboló hatások ne találjanak helyet a bensőnkben.

Jó szellemi élet oktatója, Szent Theodor Studit, aki egy nagy közösség vezetője volt, állítólag minden este egy kis időt beszélt minden testvérével és többek között megkérdezte tőlük: "Mire gondoltál ma?" És segített nekik időben felismerni, hogy mely gondolatok jelenthetnek ártalmasakat és melyek éppen ellenkezőleg fejleszthetik őket, igyekezniük kell foglalkozniuk azokkal. Ez ma különösen aktuális, amikor oly sok ember belső félelmektől, szorongástól és esetleg meggondolatlanságoktól szenved. A hitetlen világ pedig nem ad helyet Istennek, hanem csak a pozitív gondolkodásról beszél.

A mellvéd szent gondolatokkal való védelme közel áll egy másik regulához: „Mindenki maradjon a cellájában vagy közel hozzá, és naponta és éjjel a Pán törvényén elmélkedjen, és imádkozzon, ha nem foglaltak érvényes okok miatt” (10. fejezet).

Páncél - igazságosság

Az igazságosság szónak a Bibliában más értelme van, mint amire a mindennapi beszédben számítunk. Ebből jól látható, ahogyan 1 Sám 24,18- ban: Dávid megmutatja Saul királynak, hogy nem használta ki az alkalmat, hogy megölje őt, és Saul így válaszol neki: "Igazabb vagy nálam. Te jónak adod a viszonzásodat, de én rosszal válaszoltam neked." A Biblia nyelvezetében a "bűvölni" azt jelenti, hogy olyan lenni, amilyet Isten kedvel. Az igazságosság a helyesség, a tökéletesség, az olyan pontos érdeke az Isten kívánságainak.

Ezt az igazságosságot Szent Albert a legnagyobb parancsolat megvalósításában látja. Ebben ő az igazságosság páncélját nézi: "hogy teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erővel szeressétek az Urat, Isteneteket, és felebarátotokat, mint önmagatokat." Az igazságosság az a kettős szeretet.

Vedd észre: a keresztes páncél - láncpáncél - úgy volt rajta, hogy a lehető legnagyobb területet fedezze (ellentétben a Szent Pál idejéből származó cikkelyezett páncéllal). Az igazságosság törekvése az életünk minden területére kiterjed. A szent gondolatoknak belül kell lenniük, míg az igazságosság először "külső", a parancsolatok megtartására vonatkozik, amelyek azonban kívülről behatolnak a szívbe...

Pajzs - hit

Szent Pál szövegével összhangban Szent Albert is a hitet védő pajzsnak tekinti, amely megvéd a Kísértő lövedékeitől. Ahogyan fentebb említettük, a pajzs nélküli harcosnak könnyen el fogják ütni vagy megölni, mielőtt még közvetlenül harcolnának. Milyen hitre gondolnak Pál és Albert? Úgy hiszem: Krisztus iránti elkötelezettség. Nem csupán a katekézis ismerete, hanem a tudat, hogy Krisztusé vagyok és hűséggel akarok élni, vele kapcsolatban.

Beadás - üdvözülés (a megváltásba vetett bizalom)

A sisak védi a fejet - egy nagyon fontos szervet. A fejre mért sérülések gyakran nagyon súlyosak, és sokszor halálosak. (Nem véletlenül vezettek be néhány évvel ezelőtt kötelező sisakot a kerékpárosok számára.) A szellemi harcban hasonlóan alapvető jelentőséggel bír a megváltásunkban őrzött hit, a bizalom, hogy Isten valóban megvalósítja a megváltást. Aki nem hisz a jövőben, aki elveszítette a perspektívát, hogyan harcolhat energikusan? Az csak passzívan szenved a mindennapi életben.

Amikor Szent Albert Szent Pál rövid említését a megváltás sisakjáról kifejti, háromszor, egy mondaton belül a megváltás, megváltoztatás szóról a szent görögön beszél: "hogy remélkezzetek a megváltásra a Megváltótól, aki meg menti népét bűneitől." Feladatunk bízni a megváltásban. Minden erőfeszítéseink ellenére a megváltás a Jézus - Megváltó ajándéka. Nincs csupán saját befolyásunkból.

A lélek kardja - Isten igéje

A lélek kardjának azt magyarázzák, hogy az Isten igéje, közvetlenül Szent Páltól származik. Amikor Szent Albert arra bátorít minket, hogy az Isten igéje "bőségesen legyen a szájakban és a szívben", ezzel részben Szent Pál más szavait idézi (Róma 10,8 a 30,14 szerint), de emlékeztet a sivatagi atyák szokására, hogy a napon belül egy rövid igerészletet "rágjanak" a szájukban. Az volt a cél, hogy engedjék, hogy ez a szó a szájukból a bensőjükhöz eljusson. Mi tudunk is egy módot találni, hogy ezt tartsuk a mai időben?

A sivatagi atyák nemcsak az Ige szavait használták mint szellemi táplálék, hanem mint fegyvert nyolcféle gonosz gondolkodás ellen.³ A végső mondatból: "és amit tesztek, az Isten szava szerint történjen" kiderül, hogy Szent Albert számára az Isten igéje a kritérium is.

A szellemi páncél nem rozsdásodik és nem avul el

Tizenkét évszázaddal Szent Pál levele után Szent Albert kegyelmesen felhasználta, hogy bemutassa az első karmelitáknak, hogy mi lesz fontos az ő remetel életükben. Nyolcszáz évvel Szent Albert után is az ő szavai jó útmutatót jelentenek, hogy "Jézus Krisztus iránti engedelmességben élni és neki hűségesen szolgálni tiszta szívvel és jó lelkiismerettel" (reguláció, 2. fejezet).