Mária helye a Karmelben
Ahogyan a Karmel arra van hívva, hogy Krisztus imádságos életével és radikális alávetettségével az Atya akaratának éljen, és ezzel megmutassa, hogy minden egyéb valóság relatív, úgy a karmelita család is arra hívott, hogy megjelenítse azt a szeretetet, amellyel Jézus, a tökéletes fiú, szereti édesanyját, Máriát. A Karmel hegyén lévő eredetektől kezdve, ahol a boldog Asszony a testvérek védőszentje volt, mivel a felépített kápolna éppen neki volt szentelve, a sok jól ismert Mária szentélyig, mint a Neapoli Carmine Maggiore, vagy a Trapani-i, illetve az angliai Aylesford-i egyházi Mária szentélyig, egészen a cseh földeken található Kostelní Vydří-ig, ahol Máriát Karmelita Szűz Mária néven tisztelik, a rend Mária jelenlétét, védelmét és anyai gondoskodását annyi módon tapasztalta meg, hogy Mária nélkül a Karmel egyszerűen nem lenne önmaga.
A múltban a karmeliták büszkék voltak arra, hogy nincsen saját alapítójuk a hagyományos értelemben: ezt a végletekig fokozták, és bizonyították, hogy maga Mária kívánta, hogy legyen egy saját családja az egyházban, és hogy ez a Máriának szentelt és általa alapított első család a Karmel. Ha félre is tesszük a történelmi pontosággal kapcsolatos kérdéseket, nem tagadhatjuk, hogy a boldog Anyának a Karmelben olyan tiszteletet adtak, amelyet az alapítóknak szántak. Ez a meggyőződés, hogy Mária a Karmel alapítója, a szeretetteljes válasz és tisztelet gyümölcsét hozta. Nemcsak a legtöbb kápolnát és templomot szentelték a Szűz Máriának, hanem már egy évszázaddal a rend megalakulása után a karmelita család azt határozta el, hogy minden liturgikus istentisztelet Mária antifónával, a „Salve Regina”-val végződjön. Hasonló Mária-ünneplés nyert kifejezést a liturgiában a karmelita rítusban és más, népszerűbb vallásos formákban is (például bizonyos időszakokban a karmeliták különösen támogatták a Szűz Mária hét örömének tiszteletét).
A Karmel Máriához fűződő szeretete soha nem volt statikus; inkább a különböző egyházi és karmelita helyzetek konkrét tükröződése volt különböző időszakokban és korszakokban. Kezdetben Máriát a középkori erős patronátus érzése révén úgy tisztelték, mint patrónát (1): Mária elkötelezte magát, hogy megvédi családját, és a akkor középkori karmeliták biztosak voltak abban, hogy ő keresi számukra a támogatót és védelmezőt, amikor senki más nem volt hatalmasak közül az oldalukon. Mária közbenjárásaira a karmeliták nem válaszolhattak másként, mint azzal a kötelezettséggel, hogy őt a maga vazallusául és szolgájául tekintik. Ezt főként Mária tiszteletének gyakorlatában valósították meg. Ugyanakkor tudatosan érezték, hogy az ő regulájuk által meghatározott életmód nagyon hasonlít Mária saját életére; így az első rendi teológus, John Baconthorpe arról írt, hogy a karmeliták arra törekszenek, hogy életükkel utánozzák a boldog Anya életét, ahogyan azt a Szentírásból ismerjük, de egyes apokrif írások alapján is.
(1) A 'Patrónus' kifejezés utal a korabeli társadalmi formákra, a hűbér és feudális rendszerekre. A karmeliták Máriához, patrónusukhoz hasonló kapcsolatban álltak, mint a vazallus a hűbérurával – patrónuszával. Lelki értelemben ez azt jelenti, hogy Mária védi a karmelitákat, míg ők maguk hűséggel és tisztelettel tartoznak patrónusuknak; illetve arra is, hogy mindent megtesznek azért, hogy növeljék tiszteletét és kiterjesszék kultuszt. Mindenekelőtt azonban elkötelezik magukat, hogy mélyebb kapcsolatot ápoljanak vele, és azt fejlesszék és ápolják. (Megj. a szerk.)
Forrás: Karmel a cseh egyházban
Szerző: Redemptus Valábek, OCarm.
Kiadta: KNA
