P. Jindřich Zdík Charouz, O.Praem.
P.Gorazd Cetkovský, O.Carm.
Karmelitai örömmel;
Csodálatosan megjelent!
Szövetség ládája kegyelmes,
Gyönyörűen díszített!
Templom, oltár, kép is,
Máriának szentelve.
(A dicsőséges helyen.)
Így énekelt egy ismeretlen szerző a templomi zarándokénekben az ősi időkben1, és mi csak vágyakozhatunk arra, hogy kapcsolatunkat a zarándokhelyhez olyan buzgósággal és őszinteséggel fejezzük ki, mint ő, bár más formában.
A Kostelní Vydří zarándokhely eredetével kapcsolatos leggyakrabban hivatkozott forrást a plébániai krónika2 jelenti 1789-ből, amelyet Jakub Moravec plébános írt körülbelül nyolcvan évvel az események után, amelyek a zarándokhely létrejöttével kapcsolatosak. Nincs oka, hogy ne bízzunk benne, néha azonban újra kell olvasni a benne található bejegyzéseket, és elgondolkodni azon, vajon teljes mértékben közvetítették-e üzenetüket, és hozzáadni a több dokumentumból megmaradt információkat. Ennek az új tudás-összegzésnek a célja is ez a cikk.
Ha a mai zarándokhelyhez közeledünk Dačice-ból, gyakorlatilag sík terepen haladunk, míg ha Telč-ből vagy a Kostelní Vydří faluból érkezünk, emelkedő vár ránk. Nem olyan, mint a bibliai Kármel hegyére való felmászás, de a gyalogos zarándok itt elég ki lesz fáradva. Nem csoda, hogy a régi feljegyzések következetesen említenek egy „hegyi” zarándokhelyet. Ősidők óta vezetett itt egy út, és a kiserdő, amely a domb tetejét borította, mentén egy fából készült oszlop állt egy szent képével – de annyira megviselt, hogy nem lehetett megállapítani, mit vagy kit ábrázolt. Biztosan elég régi lehetett, hiszen senki sem emlékezett rá, ki és miért állította fel azt a bizonyos szentnek a tiszteletére.
Mindenesetre 1680 körül az emberek a környékről éjszaka, különösen szombaton, titokzatos fényt észleltek ezekből a helyekből. A krónika azt mondja, hogy az emberek csodálkoztak, átkutatták a helyet, és semmit sem találtak. A Vydërski birtok tulajdonosa, Gerhard Jindřich Butz z Rolsbergu is elhatározta, hogy megvizsgálja, de még ő sem jutott a titokzatos fény okára. Karel Eichler, a morva zarándokhelyekről szóló átfogó mű szerzője és a brünni teológiai tanintézet egyháztörténetei professzora, írja, hogy az emberek kincseket keresnek ott.3 Valószínűleg abból a hiedelemből fakadt, hogy a különféle fényjelenségek is arra utalnak. Akárhogy is, a titokzatos éjszakai fény rejtély maradt, és valószínűleg éppen azért, mert nem volt természetes magyarázat, Gerhard elkezdett az égi magyarázaton gondolkodni. Az a következtetés, amelyre e gondolkodás során jutott, meglehetősen logikus volt: Isten különleges módon kívánja, hogy ezt a helyet tiszteljék...
Ez egyike a sok szokásos legendás motívumnak, amely ebben az esetben a bibliai elbeszélésből származik Mózessel és a tűzben égő, de el nem hamvadó fáról. Hasonlóképpen a közeli Slavonicában a 13. század végén különféle fények figyelmeztettek a szentelt ostyákra, amelyeket elloptak a templomból a cibóriummal együtt, és a csarabban dobták el. A zarándoklatok a Třebíč melletti Přibyslavicában 1719 után kezdődtek, amikor a helyi Mária képe mellett a templom külsején először észleltek fényeket, amiért az egész helyet Máriás hajnali fények néven nevezték. Az a tény, hogy a Kostelní Vydří-i zarándokhely keletkezésekor egy szokásos legendás motívumot találunk, azonban automatikusan nem jelenti azt, hogy mese vagy csalásról van szó. Isten folyamatosan beszél az emberekhez, és olyan eszközöket választ, amelyeket az adott ember a maga idejében megérthet. Természetes, hogy a hit élénk időszakaiban ezek a megnyilvánulások gyakoribbak (és alaposabban kell őket ellenőrizni), mint a hitetlenség időszakaiban. Hiszen a Szentírásban is olvashatunk arról, hogy: "azokban a napokban ritka volt az Úr szava, a prófétai látomás nem volt gyakori" (1 Sám 3,1).
Gerhard Jindřich Butz z Rolsbergu, a Slavonicáról származó örökös császári postamester, aki katonai érdemeiért kapta meg a helyi postát a török háborúk során, és 1694-től a Vyderski birtokot is birtokolta, nem tartotta magát kompetensnek e kérdések megoldására, és valódi szakértők tanácsát és segítségét kereste. Kihasználta azt, hogy a szomszédos Telčben éppen Jan Karel Jáchym Slavata látogatott, akiről már régóta Karel Felix szent Teréziától néven ismerték, aki 1674–1710 között különböző vezető szerepeket töltött be a bővebb karmelita rend olasz ágában (1680–1683 között még a generális elöljáró is volt). Úgy vélekedett, hogy a szombaton megjelenő különleges fényjelenségek, amelyek hagyományosan Szűz Máriának vannak szentelve, marianikus jelentőséggel bírnak, és tanácsolta neki, hogy festessen egy képet a Karmeli Szűz Máriáról, és helyezze el ott. Ehhez a 1709-ben készült képhez Gerhard kis kápolnát is építtetett a Vyderski dombon kőből és égetett téglából, elöl ajtóval, amelybe Karel Felix atya személyesen helyezte el a képet, és hivatalos hatalmánál fogva bőséges búcsúkat adományozott a kápolnának. Így jött létre a zarándokhely, és megszűnt az éjszakai fény. Valami hasonló történt évszázadokkal ezelőtt Tachov közelében, ahol tizennégy láng, amelyek éjszaka a hegyen jelentkeztek, késztették a szent tizennégy segítő mártír templomának építésére. Az emberek nemcsak látták a jelet, hanem helyesen értelmezték azt is.
A fényjelenségekhez képest a mese címkéjét azok a továbbra is ismételt állítások kapták, hogy a Slavatov család utolsó férfi utódja a kegyes képet ajándékozta a Vyderski szentélynek. Ez a tévedés a krónika felületes olvasatából származik, és magát a kép tanúbizonysága cáfolja. Ez a kép ma egy üvegkeretben van, amely a főoltáron található, és az egész kerületén fémes sugarak díszítik a szent koronát, amelyek láthatóságunk elől eltakarják a felület egy részét, és az alsó két sarokban a képen található adományozó család címere, nevezetesen Gerhard Jindřich Butz z Rolsbergu és felesége, Mária Helena Hillebrand Reinegg-ből. A kép, amely 1709-re datálva van a két felső sarokban, kétségtelenül az ő ajándékuk, és az ő megbízásuk alapján készült.
További kérdések merülnek fel: mi a mariánus kép eredete? És mennyi idő telt el a bölcs tanács megadása és a kápolna megáldása között? Ezt mindkettőt személyesen majdnem hetvenéves rendi szerzetes végezte, akit hivatalosan Róma kötött. Mennyit tartózkodhatott Telčben? Megállt ott valamelyik útján, majd később, amikor visszatért, újra? Kicsi kápolnát építeni biztosan nem tart sokáig, de hol találni gyorsan egy képet? 
Ezen kívül egy másik apró különlegességre is felhívhatjuk a figyelmet: A Vyderski Madonna kétségtelenül kapcsolódik az eredeti karmelita rendnél tisztelt képekhez, míg Slavata református karmelita volt. Ezeknek a kérdéseknek a válaszát nem ismerjük, talán rejtve vannak a régi naplókban vagy levelekben, amelyeket soha senki nem olvasott tovább az címzett után, és amelyek valószínűleg el is vesztek. De a kép további elgondolkodásra érdemes.
A szakértők egyetértenek abban, hogy a karmeliták Madonnáinak leggyakoribb típusa a La Bruna nevű táblakép, amely a 13. század második felétől napjainkig a nápolyi karmelita kolostorban tisztelt. A képünk ismeretlen szerzője valószínűleg soha nem látta még képen sem, a minta itt csak közvetített, de valóságos.
A kép hatását a Neapoli Szűz Mária képének, a prágai Szent Havl templomban (a karmeliták egykori kolostorában) végzett lehetséges azonnali hatásának megerősítésére vagy megcáfolására rábízzuk a művészettörténészekre.
Kétségtelenül a két kép legszembetűnőbb közös eleme a virágkoszorú, amely a Szűzanyát és a Kisfiút körül veszi. Eredetileg a virágok koszorúja a szüzesség jele, és a koronával együtt a választott állapot és felemelkedés szimbóluma, fokozatosan azonban a képeken konstitutív elemmé válik, és a 17. században újabb jelentést nyer: válaszul a korabeli életstílusra a világ hiábavalóságát idézi fel; a gyönyörű virágok mulandósága az isteni szó örökkévalóságával áll szemben. Ezen kívül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a bibliai inspirációt a Sirák könyvéből, amely a főpapot, Simont dicsőíti e szavakkal: "gondoskodott népéről" (50, 4) és hozzáteszi, hogy "mint a rózsák virága a tavaszi napokban, mint a liliom a vízforrásnál" (50, 8), ami a régi karmelita liturgiai szövegekben enyhe módosítással található, mint a Szűz Mária Patrocíniumának ünnepén a Responsorium egyik része, amelyet január 30-án ünnepeltek.
A Vydří feletti kis kápolna hamarosan nem volt elég a zarándokok áradatának, ezért a Vyderski birtok új tulajdonosa úgy döntött, hogy bővíti. Gerhard a 18. század elején ugyanis adoptálta két unokaöccsét, Hermann és Matěj Jindřich Poestu, és ők ezután a Rolsberg Butz nevet viselték. Kostelní Vydří-t és más birtokokat Matěj Jindřich örökölte, és éppen ő tett 1735-ben alapvető lépést. Abban az évben tavasszal a olomouci püspökséghez fordult az új kápolna építésének engedélyét kérve. Kérelmében azt írta, hogy a Karmeli Szűz Mária képével 1694-ben épített kápolna napi látogatott a környező falvak emberei által, akik ott gyógyulást és meghallgatást keresnek láz és egyéb betegségek esetén. A kápolna azonban kicsi, és nem lehet szentmisét tartani benne, ráadásul nagyon lepusztult állapotban van, és nem lehet megjavítani.
Matěj Jindřich ezért ígéretet tett arra, hogy a konszisztórium engedélyével egy új kápolnát épít a hiszem tiszteletére, amelyben egy kis oltár is lesz a festett képpel. A tervezett épület vázlatához, amelyet az olasz származású dačicki építésznek, Francesco Camelinek bízott, csatolták. A telč-i prépost, Martin Josef Zourk kedvező véleménye ellenére a konszisztórium azt javasolta, hogy a képet a falusi Mária Látogatás templomába helyezzék. Végül azonban – további kérelmek után – két év múlva kapták meg az engedélyt. Ekkor merült fel az a gondolat is, hogy a kápolnához lakást építsenek a lelkész számára – nemcsak a lelki szolgálat miatt, hanem a magányos hely védelme érdekében is.4
A befejezett művet a húsvéti nyolcadik pénteken, április 11-én áldotta meg Butz építő fia, Jan Matěj Rolsberg, a jeletaváci plébános, dékán és olomouci kanonok. Az első szentmisét az új kápolnában még aznap tartotta5 a másik fia, Josef Ignác, akit nem sokkal korábban szenteltek pappá Olomoucban. Ezt a tényt másokkal ellentétben úgy értelmezzük, hogy Josef Ignác akkor primam hostiam libavit6 – tehát az első áldozatot bemutatta, mert a szokásos szokások szerint az első miséről való feljegyzés úgy hangzana: „primitiae suae celebravit”. Azóta a kápolnában rendszeresen tartottak istentiszteleteket, amiről a templomban elhelyezett Martin Cvrček emléktáblája tanúskodik, aki 1778-ban hunyt el a vallásos szolgálat 41 éve után ezen a helyen.
Kostelní Vydří-ben már a 16. században nem volt önálló lelkipásztori hivatal, a falut a dačici vagy telči papok irányították. Ez a folyamatosan növekvő zarándoklátogatások miatt nem volt tovább fenntartható, így Josef Ignác Butz, aki akkor már brünni és olomouci kanonok volt, 1746 és 1752 között a kápolna déli részén egy nagyobb lakóház építtetett. Gyakran úgy mondják, hogy karmelita kolostornak szánták volna. A 1735-ös tanúvallomások alapján úgy tűnik, hogy ezt a elképzelést is a mesék birodalmába kell utalnunk. A kolostorépület másképpen nézett volna ki, itt egy pap lakóhelyéről volt szó, aki egyrészt istentiszteleteket tartott, másrészt a falu állandó lakosságának lelki jólétéért is gondoskodott.7 Az első lelkész, Matěj Filkuka volt 1753-ban, kezdetben mint exposita, 1754-től a visszaállított plébánia plébánosa. Két évvel később a kápolnához fából készült hajót csatoltak, így a kápolna presbitériummá vált. 1762-ben a presbitériummal falazott sakristiát és szószéket építettek az első emeleten. 1769-ben a nyugati oldalon a templomi vagyoni jövedelemből ívszerű folyosót építettek, amely a „gyónó” zarándokok kényelmét szolgálta, mint a tervezett átriemek kezdetét. 1772. július 11-én a főoltárt a Jan Václav Xaver szabad úr Olomouci szenteltette meg.
A josefini „túlfelesleges templomok és kápolnák eltavolitására” vonatkozó irányelvektől a zarándokkápolnát az mentette meg, hogy akkor felnőtté nyilvánították, és e helyett a falu legalsó templomát, a Szűz Mária Látogatását zárták be. Ekkor a zarándokkápolna fával készült hajóját új kőépülettel helyettesítették, építettek egy „falat a déli oldalon” (valószínűleg a dačici oldalán található kerítést), „alsó” lépcsőt és egy kaput a keleti oldalon. A költségeket a zarándokhely saját vagyoni hozzájárulásain kívül Jan Matěj kanonok és más támogatók adományaiból fedezték. Az egész terület így olyan külső formát kapott, amelyet gyakorlatilag máig megőrzött. Jan Matěj Butz z Rolsbergu jelentős könyvtárát hagyta Kostelní Vydří-re, és amikor 1803. szeptember 22-én 92 éves korában Olomoucban elhunyt, a Vydří-be szállították, és itt temették el a zarándokkápolna déli bejárata előtt. A szeretet találékony: a korabeli állami törvények szerint a templomban nem lehetett eltemetni, ezért az a helyet választotta a sírjához, és a végrendeletében úgy rendelkezett, hogy bár a templomon kívül temették el, de a legközelebbi helyen a főoltárral, a szeretett Szűzanya és a Kisfiú karjában lévő képe előtt.
