(a P. Metoděje Minaříka, O.Carm. születésének 100. évfordulójára)
P. Gorazd Cetkovský, O.Carm.
Idén augusztusban eltelt száz év P. Metoděj Minařík, O.Carm. születésétől. Ő volt az utolsó élő karmelita a háború előtti időkből, és közössége a Karmelnek hazánkban azért köszönheti, hogy túl tudta élni a totalitás időszakát, és még növekedni is tudott. A következő év szeptemberében emlékezni fogunk halálának tizedik évfordulójára. Ezért életéről kiállítást készítettünk, amely most és a következő hónapokban is megtekinthető a vydříi zarándokhely kerengőjében. Így gondolkodtunk az ő örökségéről idén június 16-án a harmadik rend országos zarándoklatán Kostelním Vydříben. Most pedig szeretnék a mi újságunk hasábjain is visszatérni erre a témára, és újra elgondolkodni azon, hogy ezek az évfordulók és Metoděj atya személyisége milyen lelki ösztönzéseket jelenthet számunkra.
Emlékezzünk először röviden élete tényére. P. Metoděj 1912. augusztus 20-án született Szalóczyban, és keresztelésekor Ferenc nevet kapott. Születési helyén töltötte élete első 14 évét. Négy testvére volt, ő volt a legfiatalabb. Édesapja tizenkét éves korában hunyt el. 1926-tól Ferenc a Károly Hittudományi Főiskolán tanult Kroměřízben. Ott ismerkedett meg Szent Terézia Lisieux-ból a Lélek történetén keresztül olvasva, majd egy másik könyv által Szent Jánossal a Keresztelővel is. E hatások nyomán döntött úgy, hogy belép a karmelita rendbe. Nem riadt vissza attól sem, hogy akkor nálunk csupán egy karmelita kolostor volt – Morvaország ellentétes végén Kostelním Vydříben – és hogy a noviciátust külföldön kellett abszolválni. Az érettségi után azonnal a kolostorba lépett (1933-ban), a noviciátust az év végén kezdte egy bajorországi Straubingban, majd öt évet töltött egy bambergi kolostorban, ahol teológiát tanult. Ekkor tette le a rendben örök fogadalmait. Pappá szentelése után és tanulmányai befejezése után a Kostelním Vydří közösségéhez került.
Ezen a zarándokhelyen élt 1950-ig, amikor letartóztatták, és a želivi koncentrációs kolostorba szállították, ahol öt évet töltött el, másokkal együtt különböző manuális munkákra alkalmazták. 1955 őszén a szabadulás után nem dolgozhatott papként, munkát keresett, és végül 1956 nyarától raktárosként, majd később könyvelőként dolgozott a Nyugdíjas Otthonban Albrechticében, ahol az állami hatóságok engedélyezték számára, hogy a helyi női közösségnek mint segédlelkész szolgáljon. Amikor 1973-ban megérkezett az öregedés, átköltözött a Strakonci Széttaláltak lesből Kiől Városfő intézménybe, ahol folytathatta papi hivatását anélkül, hogy polgári munkavégzést követeltek volna tőle.
1968 nyarán P. Prokop Valena és P. Melichar Karáska társaságában elutazhatott Rómába, és részt vehetett a rend általános káptalanján, ahol szabadon találkozhatott a vezetőkkel és külföldi testvérekkel. Ezt a bátorítást követően a testvérek hazatérve a totalitárius rezsim ellenére megpróbálták „titokban megalapítani a férfi és női Karmelt nálunk.” E feladat fokozatosan már csak P. Metodějra hárult. P. Prokop Valena 1971-ben meghalt, és P. Melichar Karásek, aki a Kostelním Vydří plébánosa volt, csupán szimpátiájával támogatta őt. Az elkövetkező két évtizedben P. Metoděj titokban több papot és teológust fogadott be a rendbe. Néhány nő, akit lelkileg vezetett, letette a karmelita nővérek fogadalmát a kezébe. Találkozott a harmadik rend közösségével.
1984-ben a rend általános kuriája titokban új igazgatási egységet hozott létre Csehszlovákiában: „generális delegatúra”, amelynek vezetőjévé – a mi országunk számára általános elöljáróvá – P. Metodějt nevezték ki. 1985-től együtt a štěknei nővérekkel a Dobrá Voda irányába költözött Újváros mellett.
A 1989-es társadalmi fordulat után a szabad szerzetes élet helyreállítása során P. Metoděj a korára való tekintettel úgy döntött, hogy továbbra is a Dobré Vodán él. De imádsággal, levelezéssel, látogatásokkal és tanáccsal segítette testvéreit és nővéreit a komoly lelki és szerzetesi élet elérésében. 1999 nyarán a Kostelním Vydří kolostorába költözött. Bár a kor előrehaladtával és a segítségnyújtás szükségével vitte őt ide, a testvérek közössége nagy támaszként tekintett rá. Hirtelen agyvérzést követően, majd kétnapos kórházi tartózkodás után 2003. szeptember 19-én hunyt el.
Röviden ennyit az életrajzi adatokról. Talán sikerül valamilyen formában részletesebben megjelentetni azokat. Most a P. Metoděj életbizonyságtétele által nyújtott inspiráción és bátorításon szeretnék elsősorban fókuszálni.
Nagyon fontos érték, amelyet biztosan a családja adott neki, az emberség mély érzete, empátia és finomság, ahogyan élt. Ezzel elnyerte mások szívét a természetes síkon. Ehhez szorosan kapcsolódott alázata és egyfajta alapvető alkalmazkodóképessége, amely sok formában megnyilvánult. (A legmegfelelőbb kifejezés a szubmisszivitás volna, de igyekszem elkerülni az idegen szavakat.) Kapcsolódott ehhez, hogy szívesen tanult – a tananyagról, nyelvekről, de ugyanúgy az élet bölcsességéről és a lelki élet művészetéről. Tiszteletben tartotta a hatalmat, és egyáltalán tisztelte másokat. Komolyan vette őket, és figyelmesen hallgatta őket. Számunkra, fiatalabbak és ambiciózusok számára a kolostorban szinte szégyenletes volt, amikor a közös étkezés utolsó hónapjaiban, mikor kerekesszékkel és gyakorlatilag vakon részt vett, egy hosszú közösségi ülés után, amely egy vendéggel történt, P. Metoděj alázatosan megkérdezte azt a testvért, aki visszavitte őt a szobájába: „Ki volt az?” Az egész idő alatt csendben ült és hallgatott, nem akarta kérdésekkel zavarni... Ezt a formálhatóságát a hitélettel és Isten életével való rajongás képességén is megmutatta, hogy a karmeli szentek példáját követve hallgassa Isten hívását, és lelkipásztorrá és pappá váljon. A német kolostorokban kapott nevelést minden tisztelettel fogadta; és egész életében arra törekedett, hogy igazán Istennek szentelt életet éljen: szerény, lelki, imádsággal áthatott, készséges papi szolgálattal, mélyebb tudással, fegyelmezett, aszkéta… Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy szerette a Karmelt – mint lelki utat és mint közösséget, amely magában foglalja a kanonizált szenteket és a lelki élet nem kanonizált tanítóit, valamint azokat, akik ma a Karmel közösséget alkotják. Ez a szeretet egész életét fűtötte, és mindig hajlandó volt róla beszélni, közölni, másokat is megszerezni érte.
Nemcsak ideálokkal találkozott. Egyrészt a gyengeségével is szembesült: nem volt jó egészségi állapota, tudta, hogy introvertált személyiség, és tapasztalta, hogy (bár szívesen és jól játszott röplabdát) nagymértékben nem praktikus; mindez arra ösztönözte, hogy félt attól, hogyan fogja teljesíteni papi munkáját… De a környezettel is szembesült, amelyben élt. Kostelní Vydří akkor egyáltalán nem volt annyira kolostor, mint inkább egy vidéki plébánián. Ráadásul elöljárója és legközelebbi testvére P. Prokop Valena rendkívül sokoldalú és tehetséges férfi volt (predikátor, énekes, orgonista, szervező, tréfa, a szabadidős ifjúsági színház rendezője stb.). Szinte azonnal a helyzet ura tudott lenni, megszólítani másokat és meggyőzni őket, felhívni a figyelmet az eleven gyerekekre, népszerűvé válni stb. P. Metoděj belefékezte a különbözőségeket különböző hiányosságait P. Prokop Valena mellett.
Atya Metoděj néha a rend kinyilatkoztatásain keresztül kapott szembesítése nem volt olyan fájdalmas, mint saját alkalmatlanságának érzése. Nyilvánvalóan a saját harcaival összefüggésben P. Metoděj ezért sokszor hangsúlyozta prédikációiban és lelki kíséretén a bizalmat Isten iránt és a bátorságot, hogy elinduljunk azon az úton, amelyre Ő állított bennünket. Az említett szubmisszivitás azonban egyáltalán nem nyilvánult meg, amikor a lelki ideálokról volt szó. Nem engedett belőlük, még akkor sem, ha látta, hogy nem éri el őket, vagy ha látta, hogy a környezete sem éri el azokat. Amennyire tudta, hű maradt hozzájuk saját magán, anélkül, hogy másokat bárminemű nyomással vagy elutasítással kényszerített volna.
Ha figyelmünket a Metoděj atya spiritualitására fordítjuk, az első helyre kerül a templom és hatóságai iránti engedelmessége: a pápának és a püspököknek, a rendben az elöljáróknak. Véleményeiket vagy álláspontjaikat meghatározó irányvonalként fogadta. De a szentek hatalma és lelki tapasztalatai iránti tisztelettel is volt. Ez a vonás ismét a szubmisszivitásával áll kapcsolatban. Nem volt felületes dolog. Igaz keresztény és igaz karmelita szeretett volna lenni.
A karmelita lelki hagyomány iránti szeretetéről már említettük. Nagy szeretettel szerette a Szűzanyát. Szívesen prédikált róla, szívesen idézte az „Carmelus totus marianus” (A Karmel teljesen Máriai) kifejezést, írt egy füzetet Máriás dogmák címmel, zarándokolt Mária zarándokhelyeire… A Kostelním Vydří Szűz Mária képének fényképét egész életében az íróasztalán tartotta. Amikor idősebbént prédikált vagy beszélt a Szűzanyáról, figyelmesen kellett rá figyelni, mert egyáltalán nem figyelt az időre, és nagyon hosszú ideig tudott beszélni. Ezt figyelembe kellett venni. Spiritualitásának másik fontos vonása a Szentlélek iránti tisztelet volt. Hálásan emlékezett, hogy életének fontos eseményei a pünkösdi ünnepekkel vagy a pünkösdi tisztelettel voltak összefüggésben. Gondosan átnézte a hat kötetes feljegyzést Szent Mária Magdolna de’ Pazzi, a karmelita nővér misztikus kegyelmeiről, aki a Szentlélek nagy tisztelője volt. Ő volt – éppen ennek a Szentségekért való odaadásának köszönhetően – Metoděj atya kedvelt szentje. Természetesen hivatkozni a Karmel nagy szentjeinek szavaira és tapasztalataira számára a természetes dolog volt. Szent Terézia Lisieux-tól tanulta meg, hogy nagy hangsúlyt helyezzen a szeretetre és a Jézussal való bizalmas kapcsolatra. A tourain-i reform tradíciója a folyamatos Istenjelenlét megélésére, Isten közelségének tudatával való életre sarkallta.
Egy levélben így összegezte a lelki élet tanítását:
„Az egész élet, különösen a lelki élet, a szeretetről szól, amely a természetfeletti életből a hitből származik. A szeretet személyes, kölcsönös kapcsolatokból áll, valakivel való kapcsolatot, az Istennel, Jézus Krisztussal és a Szűzanyával való kapcsolatot jelent. A karmelita fő célja a tartós, aktuális (tudatos), intime (bizalmas, szeretetteljes) kapcsolat Istenhez. Ez főként imádságban valósul meg. Mindez Isten jelenlétében való élethez vezet, és ennek a szentségnek hatása van az egész gondolkodásunkra és cselekvésünkre, hogy az teljesen betölti életünket.”
Mivel fiatalon szerette a könyveket, és visszahúzódó, introvertált ember volt, munkaidőn kívül az egyszerű szobájában töltötte idejét. A gondos imádság mellett hangyáinak szorgalmával a karmelita renddokumentumok és lelki szerzők műveinek tanulmányozásának szentelt. Mivel szerette a Karmelt és bízott benne, dokumentumokat és szentek írásait fordította, és önmaga is írt… Az espiritualitás iránti érdeklődése és annak tanulmányozása jellemezte. De mindezt az első helyen önmagára vonatkoztatta: a maximális hűségre, szentségre, tisztességes lelki életre törekedett.
Nemcsak a misztikusokat tisztelte, hanem a szenvedőket is. Észrevette, hogy gyakran a misztika és a szenvedés összefonódik. A nagy karmeliták, akik sok szenvedésen mentek keresztül, (Sz. Terézia Lisieux, Sz. Mária Magdolna de’ Pazzi) mellett tisztelte Anička Zelíkovát, Julianu Engelbrecht-et és megérintette a kis öt éves Michaelka Hauková tragikus halála. Egyszerűségével érdeklődését mutatta a Szűzanya különféle megjelenései és az azokhoz kapcsolódó üzenetek iránt. A totalitás bukása után, amíg ereje engedte, kihasználta a korábban nem elérhető lehetőségeket, és testvérekkel és barátokkal együtt részt vett számos zarándoklaton híres Mária zarándokhelyekre, és egyszer még Szentföldre is.
Amennyire az utolsó évtizedekben a totalitás bennünket, érdeklődött a Karmel iránt, a rendet fordította és illegálisan átírta, a rend hivatalos, a nővérek állandóságait, és más dokumentumokat készült, amelyek lehetővé tették mások számára, hogy megismerjék a Karmel történelmét és lelki hagyományát, ami mindez idején – ha felfedeződött volna – „az egyház felett álló állami felügyelet megsértése” gyanúját merítette volna, ez nem jelenti azt, hogy bátortalan természete közepette bármiben változott volna. De az elöljárók kívánságainak teljesítésének vágya, a karmelita spiritualitás iránti szeretete, és hogy azok felé lépjen, akik vágyakoztak a Karmel felé, erősebb volt.
Itt sem nyilvánult meg szubmisszivitása. Nagyon fontosnak tartotta, hogy a kommunista rendszerhez semmiben se alkalmazkodjon. Ezért néha határozottabb volt, mint kellett volna. Félt, hogy ne így közösködhessen a rendszerrel, hogy ne kerüljön csapdába. Az állami biztonság furcsasága és a többszöri kihallgatása, ami a finom természeténél nagyon kellemetlen volt, táptalajt biztosított az ilyen félelmeknek és aggodalmaknak. És habár ez nem volt alaptalan félelem, P. Metoděj nem szakította meg azokat a kapcsolatait, amelyek a felfedezésük esetén számára veszélyesek lettek volna. Továbbra is a fiatalabb, titkos karmeliták és karmeliták, harmadik rend keresők iránt érdeklődött.
A Karmel közösségi élete számára Metoděj atya személye a karmelita lelki élet szimbóluma volt. Mindazt, amit ő maga megélt, a találkozók során és beszélgetések során másoknak is tanította. Erőfeszítéseit, szenvedélyét, mert kockáztatnia kellett az állami biztonsággal vagy egyházi titkárokkal szemben. Ahogy a karmelita testvér közössége fokozatosan bővült, ez a fiatalabb testvérek között különböző nézetek megjelenését és az ezekhez kapcsolódó feszültségeket is magával hozta. P. Metoděj mindent megpróbált a kibékülés érdekében, és tiszteletben tartotta minden egyes testvér meggyőződését, még akkor is, ha a radikálisok haragudtak rá a türelme miatt. Emlékszem arra a bánatra, amelyet egy ilyen felháborodott testvér mondott: „Metoděj gyenge!” De ha nem lett volna ez a hozzáállása, a Karmel közössége számottevően meg lenne szegénységekkel, mivel néhány testvér máskülönben távozni kényszerült volna.
Tehát Metoděj atya gondoskodott a Karmel közösségéről minden ágánakra. Nem törődött azzal, hogy a totalitás bukásának lehetőségei nem voltak nagyok, és hogy a totalitárius rendszer még mindig büszkélkedett hatalmával és pozícióának szilárdságával. Bízott a Szűz Mária közbenjárásának erejében a jelenlegi világért, a szívének szeplőtlen győzelmét ígérve. Hálásan fogadta a külföldi testvérektől érkező irodalmat és levelezést, vagy azokat az utazásokat, amelyeket ritkán és titokban sikerült végrehajtani. Hűséggel és szerénységgel, amely jellemezte, a bővített karmelita nővérek iránt is elkötelezett, meglátogatta őket Jiřetínben, és szép kapcsolatokat ápolt velük. De bárkinek, akit érdekelt a Karmel vagy egyszerűen „Isten dolgai”, nyitott volt. Itt ismét a alázat éreztette magát: senki sem volt számára túl közönséges ahhoz, hogy ne figyeljen rá. Nem a többletek érdekeltek, hanem akár egyetlen személy, aki hajlandó hallgatni és hagyhatja, hogy vezesse, már megérte a fáradozást.
Ezért is, bár a zárkózottsága miatt nagyon népszerű volt – másképpen, mint Prokop Valena atya. A nővérek iránti tisztelete teljesen ösztönös és valódi maradt, még sok évnyi közösségi életen keresztül a nővérekkel. Mint minden ember, ő is találkozott különböző hiányosságokkal és rossz dolgokkal az emberek magánéletében, családjaikban, az egyházban, a társadalomban. De ezeket a dolgokat nem figyelte, nem beszélt róla. Csak akkor, ha hallgatott kedvesek panaszaiból vagy felháborodásából, reagált rá, és próbálta őket bátorítani a reménnyel, a megbocsátással, a kibéküléssel. Hálásan ápolt szép kapcsolatokat a megértés miatt érkező papokkal, akik baráti látogatásokat tettek, vagy az áldozatot vettek. Ez a barátság ajándékként érkezett, és belemerült a mások szavaiba és sorsába. A gyónás szolgálatában (például a Vydříben a zarándoklatok során) hűséges tudott maradni a legnagyobb kitartással. A gyónásokat gyakran ki használta szellemi élet tanítására, hogy a mélyebb mélység felé vezesse őket.
Tisztelettel néztünk a méltóságára, amellyel a korának növekvő nehézségeit fogadta, és ahogy az élet végén hajlandó volt visszatérni a kolostor közösségébe, a testvérek közé, akik közül mindenki legalább negyven évvel fiatalabb volt nála… És ahogy már említettem, a közösség a támaszának tekintette őt, stabil pont volt a középpontjukban. Jelenléte meghívta a kölcsönös tiszteletre, az őszinteségre, a nyugalomra, az alapvető kegyességre, a figyelmességre. Miközben természetesen belső világa kicsi részét ismertük csak meg. Kor, más élet tapasztalatok, fokozatosan is a vakság, a fizikai erő hiánya választotta el tőlünk.
Amikor egyszer a novicek számára rendezett előadások keretein belül, amelyekben ő is szívesen részt vett, meglepődve kértem, hogy meséljen nekünk az életéről, eleinte hevesen tiltakozott. Olyan határozottan, hogy már feladtam a reményt a sikerem iránt. Hálás Istennek, sikerült meggyőzni, hogy ez nem valami dicsekedés lesz, hanem egy egyszerű történet arról, hogyan vezette őt Isten az életén keresztül. Akkor hallottuk az ő csodálatosan érdekes beszédét, amely azután a halála után az életével kapcsolatos további információk összegyűjtésének alapját képezte. Hálás Istennek sok régi fényképet is felnőttek meg. Néhányon elbűvölt P. Metoděj mosolya. Az a spontán mosoly, amit az arcán nem ismertünk. Az öregkorában, amikor mi megismerhettük őt, komoly, nyugodtan jóságos, barátságos és ugyanakkor visszafogott beleegyezéssel volt jelen.
Röviden, a Metoděj atyával való visszaemlékezés legmarkánsabb gondolatát így fogalmazhatnám meg: Isten a gyengéket választja. Láttuk, mennyire kifejező személyiség volt P. Prokop Valena. Beszélhetnénk a szolgások csodálatos papjáról, P. Bonfilius Wagnerről, aki néhány évet szintén a Dobré Vodán élt P. Metodějjel, majd a szomszédos Újvárosban, és aki szép barátságot kötött P. Metodějjel. P. Bonfilius vidám, annyira népszerű és annyira próbálta, hogy a szolgák kolostora újra megteljen új testvérekkel. Mégis, ezek a „nagy” emberek miatt az Úr nem használta fel a tervében. Használta P. Metodějt e bátortalan természetével, gyenge egészségével, belső korlátaival. Pontosan rajta keresztül adta a Karmelt új növekedéshez és virágzáshoz hazánkban.
Amikor a P. Metoděj sírjára szánt Bibliai szót kerestük, Vojtěch Kodet atya a Szent Pál leveléből a következő idézetet javasolta: „Sok atyátok nincs…” (1 Kor 4,15.) Szent Pál levelében a korinthusiaknak mondja, hogy nem becsülik meg az apostolokat és a hit hirdetőit, akik sok áldozatot hoznak a szolgálatuk során. És így zárja: „Nem azt írom, hogy megszégyenítselek benneteket. Mert bár ezer nevelőtök lehet a keresztény hitben, atyátokból nincsen sok. Azáltal, hogy hirdettem nektek az evangéliumot, én lettem az atyátok Krisztus Jézusban. Ezért hívlak titeket: Legyetek úgy, ahogy én vagyok!” Mindez nagyon illik a kapcsolatunkra P. Metoděj atyával.
Bár nem hirdettük ki a „Metoděj atya évét”, a testvérekkel együtt elhatároztuk, hogy az említett 13 hónapot Metoděj atya két évfordulója közötti időszakot intenzívabb érzékeléssel fogjuk eltölteni az ő öröksége iránt, és imádkozni új hivatásokért közösségünkbe. Kinyomtattuk a Vydříi Szűz Mária képeit, és a hátoldalukon leírtuk egy rövid imát, amelyet most Önnek is bemutatok:
Mária,
Kármel Anyja és Szépsége,
segíts nekünk gyümölcsözőbben élni
karmelita hivatásunkat,
és hiteles, szolid
tanúságot tenni róla.
A Lélek Menyasszonya,
gyújtsd fel a szívekben,
vágyat és kegyelmet,
hogy a nagyok és a kicsik
karmelita szentjei nyomdokait kövessék.
Ámen.
