az 1995 szeptemberében Rómában tartott általános káptalan által jóváhagyva,
ahogy azt Joseph Chalmers atya, a generális elöljáró elrendelte*
A GENERÁLIS ELÖLJÁRÓ LEVELE
Kedves testvérek,
nagy örömmel mutatom be nektek új alapszabályaink szövegét, amelyet az 1995 szeptemberében tartott általános káptalan hagyott jóvá. Ezek a mi hozzájárulásaink gyümölcsei, körülbelül kilenc évnyi munkája különböző szakembereknek, valamint a testvérek találkozóin végzett tanulmányok és értékelések eredménye.
Az első rész a mi karizmánkat és küldetésünket rajzolja meg: kontemplatív testvéri közösség vagyunk az emberek között, és az ő szolgálatukra létezünk.
A testvéri élet a második részben kerül bemutatásra, amely arra ösztönzi közösségeinket, hogy legyenek a közösség, a ima és szolgálat helyei, és hogy egyre inkább látható és hiteles ikonokká váljanak a Szentháromság számára.
A harmadik rész a nevelés folyamatát magyarázza el, amelyet a különböző fázisai – nem mint sok tennivalót – hanem életvitelt mutat be; a végső rész pedig a rend irányításának van szentelve, amelyet szolgálatként, vezetésként és animációként értelmezünk.
Az eredmény egy rendkívül gazdag és ösztönző szöveg, amely a mai karmelita élet és apostolkodás szempontjából is fontos. Ezért nem szabad, hogy a könyvtáraink polcain díszkereszt legyen. Elengedhetetlen, hogy megfelelő formákat találjunk, amelyekben a szabályzat tartalmát elmélyítjük és személyesen éljük; de azt is, hogy mindenkit, aki a családunkhoz tartozik, legalább a legfontosabb vonásokkal megismertessünk.
Értékes hozzájárulást nyújthatnak azok közülünk, akik a tanulmányon dolgoznak, megfelelő eszközök révén. Hála Istennek, a rendünkben jól felkészült személyek vannak, akik ezt a feladatot elvégezhetik. Ezért bátorítani szeretnénk őket, hogy felfedezéseikkel és észrevételeikkel segítsenek bennünket a Karmel szellemének megélésében, szeretetében és megvalósításában, hogy a harmadik évezred küszöbén érezni tudjuk, hogy a dicsőséges múlt örökösei vagyunk, amely nem válik kövületté, hanem él és aktív marad a mai egyházban és világban végzett életünkkel és elkötelezettségünkkel. Önként adjuk át magunkat a Szentléleknek, és fogadjuk szeretettel Mária, anyánk és testvérünk hozzájárulását: érezzük, hogy bátorítva vagyunk, hogy értekezzünk e szövegről, és fogadjuk el mint szegény, de értékes segítséget az elkötelezett életünk útján.
Testvériesen a Karmelban
P. Joseph Chalmers, O.Carm.
generális elöljáró
Rómában, 1996. március 25-én
az Úr Angyala ünnepén.
ELSŐ RÉSZ
KARIZMA ÉS KÜLDETÉS KARMELBAN,
ALAPVETŐ JELLEMZŐK
I. fejezet • A rend mint ajándék és küldetés
1. Jézus Krisztusban, az Atya Fiában és a „teremtett világ elsőszülöttjeként”1 új módon élünk Isten és embertársainkkal való kapcsolatban. Így részesülünk az Igehirdetett Szó küldetésében ebben a világban, és egyházat alapítunk, amely Krisztusban „mint szentség vagy jel és az Istenhez és az egész emberiség egységéhez való belső kapcsolatról alkotott eszköz van”.2
2. Jézus Krisztus iránti engedelmességünkkel3 és evangéliumának elfogadásával mint életünkre vonatkozó legfőbb normával4, az ő Lelke erejével haladunk, aki mindenkinek úgy adományozza ajándékait, ahogy akar,5 kölcsönös szolgálatra – akár egymás között, akár mások irányában. Ezen az úton hozzájárulunk Isten tervéhez, hogy szent népet egyesítsen ebben a világban.6
3. A Lélek egyik ajándéka az evangéliumi tanácsok szerint élni, amelyhez szerzetesi fogadalmakkal kötelezzük el magunkat. Mint szerzetesek, Krisztus hívott minket, hogy éljünk és terjesszük átalakító és felszabadító erejét, valamint az evangéliumi tanácsok szerint – sajátos, hatékony és aktuális módon. Így az életünk a Krisztussal való teljes odaszánással való Isten kereséséről szól, amely megnyilvánul a testvéri életben és az apostoli lelkesedésben.
4. Ez a hivatás megköveteli, hogy teljes mértékben elfogadjuk azokat a feltételeket, amelyeket Krisztus támaszt azokkal szemben, akik ilyen életformában akarnak követni őt: hogy Isten akaratát, mint Krisztus engedelmességében való részesedést, elfogadjuk; a szegénységben és a javak közösségében való életet, mint egységünk kifejezését Krisztusban, valamint a testvérekkel való kölcsönös evangéliumi egység kifejezését; és végül a szent tisztaságot, mint Isten és testvérek iránti szeretetünk kifejezését.
5. Az elkötelezett életet alapvetően a Boží hivatásnak tekintjük, amely által Isten minket önmagához hív, hogy Krisztus példáját követve testvéreink szolgálatára legyünk. Ez a hivatás a közös testvériségünkben felmagasztosítja – szintén karizmatikus – a keresztségben és a bérmálásban kapott élet erejét azáltal, hogy különös módon összekapcsol minket az egyházzal, és készségesekké tesz minket Isten és az emberek szolgálatára, „hogy Krisztus királysága a lelkekben gyökeret verjen és megerősödjön, és hogy eljusson a világ minden részébe”.7
6. Ezért mi, a Boldog Szűz Mária Karmelita Testvériségének tagjai, kérdezzük magunktól, hogy melyek azok a sajátos elemek, amelyek a sokféle karizma és hivatás között a mi szerzetesi családunknak különös jellegét adják az egyházban.
7. A keresztes háborúk idején a Szentföld különböző pontjain remeték telepedtek le. Néhányan közülük „Szentséges Illés egy szent ember és remete példáját követve Karmel hegyén, az Illés forrása közelében remetés életet éltek. Szentek módjára, mint a méhek, a Pártfogó szavainak lelki édességét készítették.”8
8. Ezt követően, az önmaguk kérésére, Szent Albert jeruzsálemi patriarchát egyesítette őket egy „collegium”-ba, és szabályokat adott számukra az élethez – a remeteségi ideáljukkal összhangban („propositum”),9 ami összhangban állt a Szentföldre tett zarándokutak szellemével, valamint az első keresztény közösséggel Jeruzsálemben.10 Ezek a remeték, a „Szentföld iránti szeretettől ösztönözve, elkötelezték magukat annak szolgálatára, aki saját vére kiontásával nyerte el azt, hogy Isten iránti tisztelettel és szegénységgel szolgalomban éljenek,”11 és „szent vezeklésben”12 és testvéri közösséget alkottak.
9. Ezt az életre szóló szabályt 1226-ban III. Honoriusz, 1229-ben IX. Gergely és 1245-ben IV. Inocens jóváhagyta;13 a legutóbbi pápa végül 1247-ben véglegesen elismerte mint valódi és saját szerzetesi szabályt, és egyidejűleg alkalmazta azt a nyugati életkörülményekhez.14 Ez az alkalmazás szükséges volt, amikor a karmeliták elkezdtek nyugatra költözni, hogy elkerüljék az üldöztetést, és amikor hajlandóak voltak magukévá tenni azt az életformát, „amelynek révén Isten segítségével saját maguknak és embertársaiknak segíthetnek a megváltásban”.15
10. IV. Inocens által a szabály jóváhagyása lehetővé tette, hogy a karmeliták a közös ideáljukként az életüket a szegény rendek vagy az apostol jellegű testvériségek rendjeként a templom szolgálatára szenteljék. Mindazonáltal megőrizni fogják kezdeti karizmájuk sajátosságait,16 amelyeket az évszázadok során Karmel kiváltságaként fényesen fognak ragyogni, akár a tagjaik között, akár az egész egyházban, különösen a lelki élet mestereinek köszönhetően, akiket Isten ajándékozott a rend számára.
11. A regulák a karmelita élet alapvető elemeit vázolják fel Krisztusnak való engedelmesség alapján a rend szelleme szerint: egész nap és éjjel a Pártfogó törvényén meditálni,17 csendben és magányban, hogy az Isten szava bőségesen lakozzon a szívben és a szavakban, aki ezzel foglalkozik;18 folyamatosan imádkozni, különösen virrasztó imákat és zsoltárokat;19 felölteni a lelki fegyverzetet;20 élni a testvéri közösségben, amely a mindennapi szentmise ünneplésével,21 a testvérkapituli találkozókkal22 és a közös birtoklással,23 a szeretetteljes testvéri figyelmeztetések által a vétkekre;24 az élet szigorúsága mellett a munka és a megfontolás által,25 amelyeken a hit, remény és szeretet alapul; az akaratunk összhangba hozása Isten akaratával, amit a hit által keresünk a párbeszéd és a testvér elöljáró szolgálata mentén.26
12. A Karmel spiritualitásának jellegzetes vonásai közé tartozik az illési jelleg, amelyet a karmeliták tudatosan fejlesztettek ki, miközben tudatában voltak annak, hogy a Karmel hegyén élnek – a nagy próféta működésének helyén, és a szellemi élet közelsége Mária iránt. E közeliség kifejeződései közé tartoznak a testvérek (máriás) elnevezései és az első templom a Karmel hegyén, amelyet Máriának szenteltek.
13. Abban az időben, amikor az emberiség új történelmi szakaszba lép, mi karmeliták, a Lélek indíttatása alatt, aki az egyházban munkálkodik, arra törekszünk, hogy életprogramunkat27 az új körülményekhez igazítsuk, és arra törekszünk, hogy megértsük az idő jeleit, hogy azokat az evangélium, karizmánk és szellemi örökségünk fényében vizsgálhassuk,28 és hogy ezt különféle kultúrákba beillesszük.
II. fejezet • A rend karizmája
14. „Élni Jézus Krisztus iránti engedelmességben, és hűségesen szolgálni neki tiszta szívvel és jó lelkiismerettel”29: ez a mondat, amely Szent Pál kijelentéseire támaszkodik, a kiindulópontja minden elemnek, amely karizmánkat alkotja, valamint azon alap, amelyen Albert felépítette életprogramunkat. A rend Szentföldön való megvalósulásának sajátos feltételei és a Szent Szék által történő jóváhagyása – a történelmi fejlődésünk során – új impulzusokkal gazdagította a „szabályokat az élethez” a regulában.
A karmeliták Jézus Krisztus iránti engedelmességben élnek úgy, hogy az Élő Isten arcát keresik (kontemplatív dimenzió), testvéri közösséget alkotnak és szolgálnak (diakónia) az emberek között.
15. A rend szellemi hagyománya hangsúlyozta, hogy ezek a három alapvető karizmatikus elem nem önálló értékek, amelyek között nincs kapcsolat, hanem szoros kapcsolat áll fenn közöttük.
Ugyanez a hagyomány széleskörűen kidolgozta a sivatag tapasztalatát, mint a fenti értékek egyesítésének dinamikus folyamatát: a karmelitának arra kell törekednie, hogy a megfeszített Krisztust – azt az embert, aki mindentől megfosztott – élete alapjává tegye, hogy mindenereje és minden lendülete felé törekedjen, hogy lebontsa azokat az akadályokat, amelyek Isten iránti teljesen függő állapot ellen állnak és a testvérekkel való tökéletes szeretet felé.
Ennek a megtisztulási folyamatnak a célja az Istenhez való egyesülés, amely az emberi fejlődés végső célja – spiritualitásunkban a „puritas cordis” és a „vacare Deo” témáival van megjelenítve, amelyek kifejezései a teljes odaszánásnak Isten felé, valamint a fokozatos megszabadulás mindentől.
Amikor ebben a folyamatban megtanuljuk, hogy a valóságot Isten szemével lássuk, a világ iránti magatartásunk megváltozik, amely megfelel Isten szeretetének, és a szeretetteljes isteni jelenlét kontemplálása megnyilvánul a testvéri életünkben és a szolgálatunkban.30
1. A kontemplatív élet dimenziója
16. A karmeliták közössége már a kezdetektől kontemplatív jelleget öltött, mind a közösség szervezésében, mind az alapvető értékek terén. Ez a jelleg egyértelműen kiolvasható a regulából. Az szabályozza a testvér közösségét, amely teljesen átadja magát az Isten szavának hallgatására imádság révén31 és a dicsőítés ünneplésében való állandó részvételében;32 a közösségből áll, akik szeretnék, hogy a Lélek értékeivel töltsenek be és formáljanak: tisztaság, szent gondolatok, igazság, szeretet, hit, a megváltás várakozása,33 békés munkálkodás,34 csend, amely – ahogy a Próféta mondja – az igazság melletti küzdelem és amely tudást ad a szavaknak és a tetteknek,35 megkülönböztetés, amely „irányítja az erényeket”.36
17. A rend hagyománya mindig is a regulát és a kezdeti karizmát a kontemplatív élet dimenziójának kifejeződéseként értelmezte, és ehhez a kontemplatív hivatáshoz mindig visszatérnek a karmeliták nagy lelki mesterei. A kontempláció akkor kezdődik, amikor rá bízva magunkat Istennek, ő bármilyen módon közelít hozzánk. Ez egy Isten iránti nyitottság állapota, amelyet mindenhol felfedezünk.
A kontempláció likvid belső utat jelent a karmeliták számára, amely a Szent szabad kezdeményezéséből fakad: Isten megérinti és átalakítja, az Ő szeretetének egységére vezet, felemel, hogy ebből az érdemtelen szeretetből örömet találjunk és az Ő szeretetében éljünk. Egy átalakító tapasztalat, amely aláveti a szeretet isteni hatalmának hatásait. Ez a szeretet megszabadít minket korlátozott és tökéletlen emberi gondolkodásmódunktól, szeretetünktől és cselekvésünktől; és ezeket isteni módokká alakítja.
18. A kontemplációnak evangéliumi és egyházi értéke is van.37 A megvalósított kontemplációnk nem csupán a lelki életünk forrása, hanem meghatározza a testvér közösségünk minőségét és a szolgálatunkat az Isten népe között.38
A kontempláció értékei valóban – ha naponta hűen éljük őket – teszik a testvéri karmelita közösséget a Isten élő és titokzatos jelenlétének tanújává Isten népe között. Isten arca keresése és a Lélek ajándékainak elfogadása nagyobb figyelmet ad a korszak jeleire, érzékenységet az Igében való jelenlétre a történelemben, mind a tényleges szituációk és események elemzése által az egyházban és a társadalomban.39
Így a Karmel – szolidáris az emberi történelem drámáival és reményeivel40 mint Jézus Krisztus – képes azokra a megfelelő döntésekre, amelyek az élet megváltozásához és az Atya akaratához való hasonuláshoz vezetnek.
Ezen kívül az egyház számára elősegíti azokat, akik a remete élet hivatására érzik magukat.
2. Testvériség
19. A világ iránti kontemplatív hozzáállásunk a mindennapokban felfedezi Isten jelenlétét és lehetővé teszi, hogy különösen a testvéreinkben találjuk meg Istent. Így arra vagyunk ösztönözve, hogy értékeljük a közelünkben lévő emberek titkait, akikkel megosztjuk életünket. A regulánk alapvetően megköveteli, hogy „fratres”41 legyünk, és emlékeztet arra, hogy a személyes kapcsolatoknak és a közösségen belüli viszonyoknak, amelyek a karmelita közösség életét jellemzik, a jeruzsálemi első keresztény közösség példáját követve kell fejlődniük.42 A „fratres” lenni számunkra annyit jelent, hogy a közösségben való részvétel és egység növekedésére törekszünk,43 a különbségek és kiváltságok leküzdésére,44 a kölcsönös részvétel és felelősségvállalásra,45 a javak megosztására,46 a közös életprogramra és a személyes karizmákra,47 és figyelmesek legyünk a személyek lelki és lelki jólétére, és az utat párbeszéden és megbékéléseken keresztül találjuk meg.48
20. Ezeknek a testvériségi értékeknek az alapját és erejét Isten igéje, az eucharistia és az imádság adja. Isten igéje – annak hallgatása, az imádság Felette, a Csendben való megélés, egyedül és közösségben,49 és különösen a „lectio divina” formájában – a karmelitákat mindennap elvezeti egy tapasztalaton alapuló Krisztus titkának megismerésére.50 A Lélek indítékából és Krisztus Jézus gyökere mellett lakva nap mint nap51 és minden döntése és cselekedete a szavával van inspirálva.52
Isten szavának indításával és az egész egyházzal való közösségben „fratres” együtt dicsérjük az Urat53 és meghívjuk a többieket, hogy osszák meg az imádságunk tapasztalatát.
Az eucharistia megünneplése, életük forrása és csúcsa,54 a „fratres”-ek a magányból és az apostoli munkákból – amennyire lehetséges – minden nap arra hívják, hogy az Úr asztala körül55 egy szívvel és egy lélekkel legyenek együtt,56 és igazán testvéri közösséget éljenek az ajándék mértéktelenségének és a kölcsönös szolgálat világosságában,57 hűség a közös programhoz, és a Krisztus szeretete által táplált megbékélés.58
Mint kontemplatív közösség, Isten arcát keresve, a világ szívében szolgálunk, vagy esetleg a remete magányában.
3. Szolgálat a nép között
21. Mint kontemplatív közösség, Isten arcát keressük a világ szívében is. Hisszük, hogy Isten a népe között lakik, és ezért a Karmel testvéri közössége élő részének érzi magát az egyháznak és a történelemnek: mint nyitott közösség, képes hallgatni a környezete és kérdéseket feltenni; készségesen elfogadja a történelem kihívásait, és hiteles válaszokat ad az evangéliumi számadás alapján, saját karizmája alapján;59 mint szolidáris és kész közreműködésre minden szenvedő, reménykedő és Isten királyságának keresésében küzdő embertársunkkal.60
22. Az utazás, amelyre a regulánk utal,61 valójában kifejezi a szegény rendek evangelizáló-apostoli jellegét, és bátorítást ad a karmelita közösségnek, hogy megkülönböztesse és kövesse azokat az utakat, amelyeket a Szent Lélek határoz meg a közösség és az egyének számára. Ugyanakkor a jószívű szolgálat jele a világ és az egyetem teljes és helyi egyházához, valamint a mai világra.62
23. A konvent, ahol a közösség él (ahogy a „convenire” – összejövetel szóból származik), a Karmel számára a látogatók befogadásának helye is,63 amelyben a szív közössége, a testvéri megbékélés, és az a tapasztalat, amelyet Isten közösségében élünk, másokkal megosztásra kerül.
24. Ez a mód, hogy „a nép között” élünk, jel és prófétai tanúságtétel az új kapcsolatok, barátságok és testvériségek kialakítására a férfiak és nők között, mindenütt. A társadalomban és a nemzetek között az igazság és béke prófétája, amely a örömhír szerves részét képezi, és az átfogó és aktív együttműködés jegyében, hogy átalakítsa a bűn rendszereit és struktúráit kegyelem rendszereivé és struktúráivá.64 És ez is a döntés „az együttélés megválasztására” a „minores” között, hogy a testvéreknek szóljunk inkább az életünkkel, mint a szavainkkal, a reménység és megváltás szavát.65 Ez a választás logikus következménye a szegénység ígéretének, amellyel a szegény rend tagjaként köteleztük magunkat a testvérek közösségében, és a Krisztusnak való engedelmességünkkel, amelyet híven élünk a szegények irányába és azok irányába, akikben kifejeződik az Úr arca.66
4. Illés és Mária, akiken keresztül inspirálódunk
25. Mindez, amire vágyunk és amivé szeretnénk válni, látható az Illés próféta és a Boldog Szűz Mária életében. Ők ugyanis, mindannyian a maguk módján, „ugyanazt a szellemet, (…) ugyanazt a formációt, ugyanazt a tanítót: a Szentlelket”67 birtokolták. Amikor Máriára és Illésre tekintünk, könnyebben megérthetjük, mélyen magunkévá tehetjük, élhetjük és hirdethetjük az igazságot, amely megszabadít minket.68
26. Illés a magányos próféta, aki megőrzi az egyetlen Isten iránti vágyát, és az Ő jelenlétében él.69 Ő a kontempláció embere, aki szenvedélyesen vágyik Isten fölényére,70 aki „szava lángolt, mint a fáklya”.71 Ő a misztikus, aki hosszú és fárasztó út után megtanulja, hogy észrevegye Isten jelenlétének új jeleit.72 Ő a próféta, aki belép a nép életébe, harcol a hamis istenek ellen és újból az egyetlen Istenhez vezet. Ő a próféta, aki szolidáris a szegényekkel és elhanyagoltakkal, és védi azokat, akik szenvednek az erőszaktól és igazságtalanságtól.74
Illésből a karmeliták azt tanulják, hogy legyenek a puszta emberei, akik osztatlan szívvel állnak Isten előtt, teljes mértékben az Ő szolgálatára és Isten mellett elkötelezettek, akik lángolnak Felé. Mint Illés, a karmeliták is hisznek Istenben, és hagyják, hogy a Lélek és Isten szava, amit saját szívükbe fogadnak, tanúsítja Isten jelenlétét a világban – azzal, hogy lehetőséget adnak arra, hogy Isten valójában Isten legyen az életükben.75 Végül a karmeliták Illésben – a próféta tanítványainak közösségéhez kapcsolódva – a közösségben megélt testvériség mintapéldáját látják,76 és megtanulják tőle, hogy Isten gyengédségének közvetítői legyenek a nincstelenek és alázatosak irányában.77
27. Mária, Isten szelleme árnyékában,78 az új szív szüze,79 aki emberi arcot ad a Szónak, amely testé lett.80 Ő a bölcs és kontemplatív hallgatás szüze, aki szívében őrzi az eseményeket és az Úr szavait, és elmélkedik róluk.81 Ő a hűséges bölcsesség tanítványa; tanítvány, aki keresni kezdi Jézust – Isten bölcsességét – és akinek lelkével neveli és formálja önmagát, hogy így a hitében megértse, hogy hogyan kell élni és mit választani.82 Így felkészülve a Mária képes érzékelni „nagy dolgokat”, amelyeket Isten a szegényekért és alázatosokért vitt véghez.83
Mária, még ha az Úr Édesanyja is volt, tökéletes tanítvánnyá válik, a hit nővé. Követi Jézust, együtt lép az apostolokkal, és megosztja a velük együtthatját fárasztó és igényes úton, amely a testvéri szeretet és kölcsönös szolgálat igényel.85 A kánai menyegzőn megtanít minket, hogy bízzunk Fiában;86 a kereszt lábánál minden hívő anya lesz87 és vele osztozik a feltámadás örömében. Az apostolokkal „állandó imádságban” egyesülve,88 elfogadja a Szentlélek első gyümölcseit, akik az első keresztény közösséget apostoli türelemmel töltik el.
Mária hozza el a megváltás örömhírét minden ember számára.89 Ő olyan nő, aki nemcsak Jézus tanítványainak szűk köreivel létesít kapcsolatot, hanem másokkal is: Erzsébettel, a kánai új házasokkal, más nőkkel és Jézus „öccseivel”.90
A Kegyelmes Szűz, Isten Anyja és az Egyház példaképe, a karmeliták számára a pontos képet képezi mindannak, amivé vágynak és remélnek válni.91 Ezért Máriát mindig a rend patrónusának tekintette, akit a rend „Anyának” és „Dísznek” is hívott, és akit a karmelitáknak mindig a szemük előtt és a szívükben kell megőrizniük, mint a „legtisztább szüzet”. Amikor rá tekintünk, és vele a spirituális élet közelségében élünk, megtanuljuk, hogy álljunk az Isten előtt és testvérekként is együtt élhetünk. Mária valójában közöttünk él, mint anya és mint testvér, figyelmes a szükségleteink iránt, és együtt várja, reménykedik, szenved és örömet szerez nekünk.92
A Kegyelmes köpeny a Mária állandó, támaszkodó és erős szeretetének jele a Karmel testvérei és nővérei iránt.
A Karmel, hagyománya szerint, különösen a XVI. századtól kezdve, Mária szeretetteljes közelségét fejezi ki a hívők között a köpeny iránti áhítattal. A köpeny a Máriának történő szentelés jele, amely a hívők hrendhez való hozzárendelésének eszköze és egy hozzáférhető és hatékony evangélizáló eszköz.93
5. A Karmel családja
28. A Karmel karizmájának különböző formáinak megélése örömünkre szolgál. Megerősíti a teremtő termékenységet,94 amelyet a Lélek hoz létre, és amelyet már örömmel és megkülönböztetéssel szeretnénk elfogadni.
Minden személy és közösség, legyen az hivatalos vagy informális, aki Szent Albert regulája, hagyománya és a karmelita spiritualitásban kifejezett értékek alapján inspirálódik, ma a Karmelita Családot alkotja az egyházban.95
Így tartozunk mi is a terezi reform testvéreinkhez, a rend egyik és másik ágának nővéreihez, a kapcsolódó szerzetesi kongregációkhoz, a harmadik rendekhez világszerte, a szekuláris intézetekhez, azokhoz, aki a szent köpeny folytán tartoznak a rendhez, vagy bármilyen más okból és elkötelezettség által a rendhez kapcsolódnak, azokhoz a mozgalmakhoz, amelyek – bár jogi szempontból a rendre nem tartoznak – a spiritualitásában keresnek inspirációt és támogatást, valamint minden férfihoz és nőhöz, akiket vonzanak a Karmelben megélt értékek.
FÜGGELÉK
(Mivel feltételezzük, hogy a lábjegyzeteket csak a legelkötelezettebb olvasók használják, bízunk benne, hogy a használt rövidítéseket is tudják magyarázni. A bibliai könyveken kívül a hivatkozások a II. Vatikáni Zsinat és a Szent Szék dokumentumaira, Szent Albert regulájára (új fejezetek szerinti számozással – lásd a Karmel folyóirat 2000/1 számát) vonatkoznak, valamint néhány esetben történelmi forrásokra vagy rendi dokumentumokra, amelyek azonban számunkra gyakorlatilag nem hozzáférhetőek.)
