Mivel tavaly úgy tűnt, hogy a zarándoklatainkon való részvétel iránti érdeklődés nagyobb, mint a templom kapacitása, úgy döntöttünk, hogy az idén összesen 6 zarándoklatot szervezünk, a tavalyi négyhez képest.
- május havi zarándoklat: május 10.
- kis zarándoklat: július 12.
- pap zarándoklat: július 16.
- nagy zarándoklat: július 18–19.
- ifjúsági zarándoklat: augusztus 15–16.
- rózsafüzér zarándoklat: október 4.
A pap zarándoklat fő celebránsa Cikrle Vojtěch brünni püspök, a nagy zarándoklat fő celebránsa pedig Hrdlička József olomouci püspök.
A nagy zarándoklat és az ifjúsági zarándoklat esetében szeretnénk megújítani a helyi hagyományt, amely a teljes éjszakás adorációról szól. Az ifjúsági zarándoklat egy kicsit kísérleti jellegű lesz. Olyan külsőt szeretnénk adni neki, amely jobban elfogadható a mai fiatal generáció számára.
A templom előtti téren oltárt is próbálunk felépíteni, hogy a leglátogatottabb szentmisék legalább a szabadban, szabad ég alatt lehessenek megtartva.
A zarándoklati hagyományok megújulása, amelyek szabadságunkkal érkeztek hazánkba, sok új lehetőséget, de ugyanakkor kísértéseket is hoz magával. Gyakran a különféle zarándoklatok miatt elfelejtjük a zarándoklás lényegét, amelyet a könnyű és gyors közlekedés, valamint sok zarándokcsoport túlterhelt programja elhomályosít.
A zarándoklatok sosem voltak egyenlőek a várak és kastélyok, kiállítások vagy varieték látogatásával. Ennek a külső jelenségnek az alapja, amely országunkban részben a jezsuiták nagyszerű poszt-reformációs munkájának köszönhetően gyökeret vert, és mint természetes vallási megnyilvánulás minden katolikus plébánián megjelent, az a belső megtérés iránti vágy és életünk sorsának kifejezése.
Az az idő, amelyet a zarándok útban töltött, az esemény egyik alapvető része volt, akárcsak a hozzá fűződő fáradság. Mindez közvetlen hatással volt az emberre, aki bízva Isten gondviselésében otthon hagyta szeretteit és gazdaságát, és az időjárás jóindulatának vagy rosszindulatának kitéve élte át a zarándok sorsát ezen a földön. Otthon, és különösen az úton, a megbékélésre készülődött, amelyet Isten által választott és megáldott helyen valósított meg. Zarándoklata a változás utáni vágy, a megtérés, és egy új Isten-élmény kifejeződése volt. Fizikailag fáradtan, de a lélekben annál inkább rendelkezésre állva, a dalok és imák ritmusában hagyta, hogy az Isten szava a megváltás történetében hasson rá. Szellemileg a saját vallási létezésének gyökereihez tért vissza, és megnyílt az új isteni hatástalan felé. A zarándokhelyen nemcsak bűneit, hanem aggodalmait is letette magáról, vigaszt és erőt merített, és a Lélek erejében visszatért mindennapi sorsához. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy mindez nem egyéni esemény volt, hanem a plébánia, tehát a plébánia megújulása, amely a társadalmi érzékenység mélyítésével is párosult, megértjük, mennyivel másabb egy családi autós kirándulás egy zarándokmisére, vagy a véletlenszerűen jelentkezett érdeklődőkből álló buszos kirándulás, öt zarándokhely programjával egy nap alatt.
Jelenlegi helyzetünk kétségtelenül más, mint hazánk barokk idejében. Mi is megváltoztunk, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül az élet gyorsabb ütemét és a technikai vívmányokat, amelyeket nap mint nap természetesnek tartunk. Nem akarjuk megújítani a megöregedett hagyományokat, sem csak nosztalgiával visszaemlékezni arra, ami volt. Élni akarunk Istennel, zarándokolni az egyházban, szeretnénk hagyni magunkat Isten Lelke által vezetni, és nem marad más hátra, mint kérni a világosságot, hogy mindennek megfelelő külső kifejezést adjunk, hogy a zarándokok sorsa a mai kifejezését nyerje, és vágyunk Isten találkozására, aki transzformál, ne szenvedjen a kínálatban elérhető élmények olcsóságától. Kívánom, hogy újra fedezzük fel a zarándoklatot a Lélekben és az igazságban.
