Olga Krabovská és Věra Mrázová
A Szűz Mária a Újszövetségben nem kap túl nagy figyelmet, de észrevehetjük, hogy jelen van minden kulcsfontosságú eseményben, amelyekből a keresztény titok származik: a megtestesülésnél, hiszen benne valósult meg; Krisztus megváltó művének beteljesítésekor, amikor a keresztje alatt állt, és pünkösd napján, amikor a Szentlélek ajándékozásra került, aki folyamatosan hatékonyá teszi a megváltás művét az Egyházban. E tényeket Raniero Cantalamessa atya említi „Mária, az Egyház tükre” című könyvében. Az evangéliumi nyilatkozatokat Szűz Máriáról azonban még tovább követhetjük. Gábriel arkangyal a hírnökség során „kegyelemmel teljesnek” szólítja őt, akivel az Úr van, és közli vele, hogy kegyelmet talált Istennél. E megszólításban, ebben a kegyelemmel teli állapotban, a híres angol konvertita Newmant bíboros az Mária kiválasztottságának különleges megerősítését látja, hogy ő ártatlanságban fogant, a származékos bűn megpecsételése nélkül. Másképp nem is lehetne. Erzsébet, akit Szentlélek töltött el, úgy áldja meg őt, mint az asszonyok között áldottat, és Mária, az Úr alázatos szolgálója, nemcsak magasztalja Őt és az Ő irgalmát, hanem minden nemzedék áldását is szemléli.
Az első csodáját a galileai Kánában Mária közbenjárására teszi Jézus. Bár ezt elutasította, mondván, hogy az Ő órája még nem jött el, Mária bizalma és hite legyőzi Őt, így átlép a maga idejének határain, és vizet változtat borra. Csodálattal figyelhetjük, hogy ennek a nőnek a hatalma Jézuson már a nyilvános működése kezdetén megnyilvánul. Hogyan ne mutatkozna meg, amikor az Ő életének vége felé, megfoghatatlan fájdalomban és valódi kíméletlen szenvedések közepette, részesedett Fia megváltó művében, ahogyan II. János Pál szentatyát Spoluzászlósnak nevezte!
Mária hitét ugyanezen pápa emeli ki a Redemptoris Mater – A Megváltó Anyja című enciklikájában így: „A Boldogságos Szűz iránti tisztelet mindig a hite magasztalását is magában foglalja. Mindazok, akik a számos nép között a Krisztust mint megtestesült Igét fogadják, nemcsak bizalommal fordulnak Szűz Máriához, hanem az Ő hitében is erőt keresnek a saját hitük számára ... Az Ő hitében az Atya, a hírnökségtől a kereszthez, teret nyitott, amelyben minden áldással telít minket. Az a hit, amelyet Mária mint „az Úr szolgálója” megvallott, és amelyben mindig a nép előtt jár, az Egyház arra törekszik, hogy az embereket egyetlen fej alá gyűjtse, amely Krisztus, és ez pedig a Szentlélek egységében történik.”
Talán a Szent Hegyre látogatók emlékezni fognak, hogy évekkel ezelőtt a bazilika előcsarnokában Tomáš bíboros atya arra kérte a hívőket, hogy ne így énekeljenek a Szent Hegyi Üdvözlében: „...könyörögj értünk, Szűz Mária!”, hanem „ó Szűz Mária!” A bíboros különösen tisztelte Szűz Máriát és annak Szeplőtlen Szívét, és nyilvánvalóan nehezen viselte ezt az apró megszólítást (még ha szerető szívekből is fakadt), ezt a nőt, akit az Egyház mások mellett dicsőít, mint dicsőséges Szűzt, hatalmas Szűzt, Dávid tornyát, a menny kapuját, az angyalok és minden szentek királynőjét, az Egyház Anyját! Ezt az utolsó invokációt VI. Pál pápa a Loretói litániákba sorolta Szűz Mária Krisztus Anyjaként való dicsőítése után.
Mária küldetéséről, hogy az Egyház, a hívő nép anyja legyen, találóan írják a holland püspökök a „Mária tiszteletéről a zsinat után” című pásztorlevélben: „...Az asszonyt, akit Isten először és elsősorban Fiának adott anyaül, arra is kiválasztotta, hogy az Ő népe anyja legyen. Az Egyházban mindig figyelembe vették azokat a szavakat, amelyeket Krisztus haldoklásakor Jánoshoz intézett, aki hű maradt és benne mindenkinek: „Asszony, íme a te fiad”. Krisztus nem kért semmit a földről, csupán azt, amivel a legszegényebb ember is rendelkezik: édesanyát. És azt az egyet, amit a föld javaiból elvitt, nem akarta megtartani magának, hanem megosztotta, jeléül előrelátó szeretetének. Ezért Máriának egyedülálló, helyettesíthetetlen helye van az Egyházban. Igazságos és illik, hogy Istennek mindig hálásak legyünk azért a nagyszerűségért, amelyet Máriában tett, és amit az Egyházban folytat, amelynek Mária képe és példája.”
Végül néhány mondat a „Krisztus népe hitvallásából” VI. Pál pápától, 1968. június 30-áról: „Hiszünk, hogy a szent Istenanya, az új Éva, az Egyház Anyja, a mennyben folytatja anyai feladatát, figyelembe véve Krisztus tagjait, amikor részt vesz az isteni élet felébredésében és fejlődésében a megváltott lelkekben.”
