Wilfrid Stinissen (1927–2013)
Nincs egyetlen olyan pillanat sem, amikor Isten ne közvetítene. Az életünkben a legtöbb dolog véletlennek, alkalmi eseménynek tűnik. Időnként Isten megnyilvánul jelenlétében, néha felfedezünk egy vörös szálat, és akkor Istennek hálát adunk. Isten azonban mindig jelen van, minden róla beszél.
Isten cselekedeteiben folyamatos kontinuitás van. „Nem álmodik az, aki véd téged. Igen, nem alszik és nem szunnyad Izrael őrzője“ (Zsolt 121,3n). Az ember általában alszik, igen, a hitünk elmerül az álomban. Nem fedezünk fel semmi figyelemre méltót. Valójában minden figyelemre méltó. Talán éppen itt rejlik a titok, hogy néhány szent, akik fiatalon haltak meg, ilyen hihetetlenül hosszú utat tettek meg rövid idő alatt. Az életükben egyetlen pillanat sem ment kárba, semmi sem történt hiába. Tudták, hogy Isten minden esemény és körülmény által folyamatosan megérinti őket, főként azon keresztül, ami mintha akadályozná a „szellemi életüket“. És ők Isten által lettek terelgetve.
A „szellemi életünk keresése“ sokban hasonlít a menekülés vágyára. Szeretnénk elmenekülni a konkrét, látszólag banális valóságból, amely tele van Isten jelenlétével, egy mesterséges létezésbe, amely megfelel a szentéletünkről alkotott elképzeléseinknek, ahol azonban Isten egyáltalán nincs. Ha mi magunk akarjuk eldönteni, hol találjuk meg Istent, nyugodtan lehetünk: ott nem találjuk meg Istent! Csak magunkat találjuk meg egy retusált kiadásban. Az igazi szellemi élet akkor kezdődik, amikor készen állunk meghalni. Van-e gyorsabb módja a halálnak, mint átadni Istennek, hogy perc, perc után formálja az életünket, és folyamatosan elfogadni az Ő cselekedeteit?
Új szemeket kaptunk, amelyekkel felfedezhetjük ezt a isteni valóságot, nevezetesen a hitet. A hitünk közvetlenül átlát a felszíni héjon, és behatol a dolgok lényegébe. Sok keresztény azt hiszi, hogy a hit valami, ami a transzcendens világgal áll kapcsolatban, hogy ez egy képesség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy elérjük egy másik valóság szféráját. Azonban igaz, hogy annak, aki hisz, a valóság megnő és kitágul. A hit új valóságterületeket fed fel (a Szentháromságot, angyalokat stb.). A hit azonban lehetővé teszi számunkra azt is, hogy a valóságot, amellyel naponta kapcsolatban állunk, egészen új szemszögből lássuk. A hit mély dimenziót ad a mindennapi valóságnak. Ezért a hívő ember számára nincs banális dolog, semmi érdektelen vagy unalmas. Minden izgalmas és lenyűgöző.
Forrás: Atyám, átadom magam neked
Szerző: Wilfrid Stinissen OCD
Kiadta: KNA
