P. Wilfrid Stinissen, OCD
(napról a napi elmélkedések részletei az azonos című könyvből)
1. Zöld oázisok a világban.
A szeretet az egyetlen konstruktív erő a világban. Szeretet nélkül az emberi erőfeszítések soha nem hozhatnak tartós eredményeket. Szent János a Keresztelőböl azt mondja, hogy egyetlen csepp tiszta szeretet nagyobb jótéteményt nyújt a világnak, mint minden más mű együttesen.
Ezért olyan fontos, hogy léteznek emberek, akik az életüket a szeretet isteni megnyilvánulásának művészetére szánják. Mások kritizálják őket, mondván, hogy ezzel eltávolodnak a világ szegénységétől. Azonban valamilyen láthatatlan irányítás folytán éppen ezek az emberek testesítik meg a világ nyitottságát Isten felé. Spirituális vonalon, de teljesen realistán, a világ általuk új szemeket és füleket kap, új érzékelőket, amelyek visszaállítják a teremtés és Isten viszonyát. Ha alázattal hajolnak meg Isten előtt és bocsánatért könyörögnek, nem egyedül vannak. Magukkal hordják az egész világot, és Istennek hozzák áldozatul a világ bűneinek nehéz terhét. Nem csupán egyének, hanem egyetemes testvérek és nővérek.
Egyszer feltettem kérdést Voillaume atyának, a Kis Jézus Testvérek alapítójának, hogy mit gondol a karmeliták életéről, és hogy szerinte a világ peremén élő szigorú életmódjuknak még van-e értelme a mi korunk egyházában. „Nagyon, nagyon fontos,” válaszolta, „hogy ilyen kolostorok léteznek. Olyanok, mint zöld oázisok a nagy városban, amelyet világnak hívunk.”
Aki az életét Istennek szenteli, nem érzi magát jobbnak másoknál; senki sem érzi a kicsinységét úgy, mint az, aki Isten teljes fényében áll, és teljesen tudatában van annak, hogy erre az életre azért hívták, hogy szolgáljon a világnak.
2. A prayer reveals who you are.
Nincs más mód, ahogyan az ember annyira feltárhatná magát, mint a imádsága módja. Néhány ember azt állítja, hogy az ember karakterét a kezeiből is ki lehet olvasni. Lehet, hogy igazuk van. Még jobban megismerhetjük az embert, ha elárulja, hogyan imádkozik.
Az imádság azt mutatja meg, hogy mennyire bízol Istenben vagy mennyire vagy öntelt, hogy vágyakozol-e Isten után, vagy a fölösleges dolgok után, hogy mennyire tudsz szeretni, vagy mennyire vagy önző. Az imádságod elérheti Isten szívét, de közötted és Isten között falat is emelhet.
Jézus két férfiről mesél, akik a templomba mentek imádkozni (Lk 18,9–14). Az egyikük imádsága „átláthatja a felhőket”, míg a másiké csak alig emelkedik a föld felszíne fölé. Az első férfi igaznak bizonyult hazatérve, a másik csak még inkább megerősítette önteltségét.
A farizeus látszólag Istenhez fordul. „Istenem,” mondja. Valójában saját magához fordul: „Én nem vagyok hasonló más emberekhez, én heti kétszer böjtölök, én tizedet adok minden jövedelmemből.” Látszólag Istenhez beszél, de csak a saját érdekeit tartja szem előtt. Annyira elfoglalt saját magával, hogy a lelkében egyáltalán nincs hely Istennek.
A vámszedő személyisége nem kelt különösebb csodálatot. Közömbös zsaroló, aki mások rovására szerzett előnyöket. Azonban úgy áll Isten elé, ahogy van. Az imádsága csupán annyiból áll, hogy minden nyomorúságával Istenhez fordul, és kér segítséget Istentől. Ezért Isten megadhatja neki önmagát.
Ez éppen az imádság lényege: lehetőséget adni Istennek arra, hogy az legyen, ami, és hagyni, hogy Isten betöltse a bensőnket önmagával.
3. A te bensőd sértetlen.
Akár tudatában vagy ennek, akár nem, mélyen a bensődben hordozod a vágyat Isten után, a szeretetet Isten iránt. Ezért a lelki növekedésed nem más, mint visszatérés a lelked mélyébe.
Én középpontjában teljesen egészséges vagy. Itt nincs bűn, te itt Isten tiszta képmása vagy. Istenre való eltávolodásod megrongálta ezt a képet, de semmi sem képes teljesen megsemmisíteni. Magának a sérülésnek az oka éppen az, hogy nem élsz teljesen a bensődben, a középpontodban, ahol minden tiszta és sértetlen.
A bensődet folyamatosan magaddal hordozod. Ha csak egy kicsi tapasztalatod van az imádsággal és a belső elmélyüléssel, tudod, hogy már most magadban hordozod a szent lakóhelyet, ahol teljesen egyesültél Istennel. Az áldás pillanataiban talán még a benne lakozó fény villanását is sejted. Jelenleg azonban még nem adatott meg számodra, hogy egyértelműen letelepedj ebben a fényben. Azonban a lelki utad napról napra folyamatos és egyre mélyebb behatolás a lényed középpontjába.
Mikor végül eljutsz a mélységbe, ott Krisztust találod. Az a gazdag élet, amelyet felfedezel magadban, az Krisztus élete. A te igazi életed Krisztus élete.
Krisztus a bensődben nem egy másik valaki, akivel beszélgethetsz és akit hallgathatsz, aki azonban mégis különböző életet él, mint te. Az ő élete a te életed. Te és ő egyek vagytok, ahogy a tagok egyek a fejjel, ahogy a szőlővesszők egyesülnek a szőlőtőkével. Ez Jézus szíve, amely a te mellkasodban dobog, és életet ad neked.
(Fordította prof. Dagmar Chvojková)
