Libby Dahlstrom nővér, O.Carm.
Bevezetés
Tizenöt évvel ezelőtt felkértek, hogy beszéljek egy csoport tanárnak az eucharisztiáról. Amikor a beszédemre készültem, egy éjszaka álmot álmodtam. Amikor felébredtem, rájöttem, hogy az álom nagyon sokat mondott az eucharisztiáról. Meggyőződésem, hogy az álomnak voltak más pszichológiai hatásai is, azonban ez az álom segített megérteni valamit az eucharisztia alapvető jelentéséből. Az álmom leírása és az álmomban látottak értelme lesz ennek a szövegnek a bevezetője.
Az álmomban egy kis lány szerepelt, aki láthatóan mentálisan sérült volt. Segítettem neki felmászni a lépcsőn. Térden mászott fel, ezért le kellett küldenem, hogy újra feljusson. Tudtam, hogy ezt jobban meg tudja csinálni. A fogyatékossága miatt nem tudta jól koordinálni a mozgását, ezért hátra kellett mennie, mert nem tudott megfordulni. A lépcső meredek volt, részek voltak a lépcsők között, és korlát is volt, majdnem olyan, mint egy csúszda vagy akár egy tűzlépcső. Mivel a lépcső elég meredek volt, a lány a lépcső szélén állt, ami veszélyes volt, és majdnem elvesztette az egyensúlyát és leesett, de én mindig a biztonságba toltam, a lépcső közepére. Amikor már majdnem lent volt, valahogy alá kerültem, és vártam, hogy segítsek neki az utolsó lépcsőn. De valójában megfogtam őt és tompítottam a leesését azzal, hogy elterültem a lépcsőkön, ő pedig átmegy rajtam és csúszik rajtam a maradék néhány méterig, míg a földön nem volt. Ebben az álmom pillanatában úgy tűnt, hogy a lány nincs jól öltözködve. Nagyon rendetlen volt, ezért elmentem a ruhásszekrényéhez, és olyan dolgokat adtam rá, amelyeket reméltem, hogy jobban fogja érezni magát és jobban fog kinézni. Ebben a pillanatban éppen megszólalt az ébresztőm, ami természetesen hirtelen megszakította az álmomat.
Reggel újra leültem, hogy átgondoljam, mit mondok a készülő beszédemben. Rájöttem, hogy ez az álom felfedi és hangsúlyozza az eucharisztia mélységét és hatását életünkre. Miről van szó? Arról van szó, hogy az eucharisztia célja a megváltoztatás - minden egyéni ember megváltoztatása Krisztusban, és egyben az egész egyház közösségéévé válik Krisztus testévé.
Ezen a szinten így értettem az álmot: az a fogyatékkal élő gyermek minket - egyéneket és közösséget - ábrázol. Mindannyian küzdünk és gyengék vagyunk, sok szempontból fogyatékosak. Amit az álmomban tettem, Krisztus működését jelképezi: ahogy le akartam küldeni a lányt, és azt akartam, hogy újra megpróbálja, segítettem neki, védtem őt, és újra öltöztettem. Mindez azért, hogy segítsek ennek a kis lánynak, hogy a legjobb legyen, amilyen csak lehet.
Krisztus az eucharisztián keresztül átváltoztat minket. Az eucharisztiának mindannyiunkat külön és együtt, mint egyházat meg kell változtatnia, hogy a lehető legjobbak legyünk; ez azt jelenti, hogy „második Krisztussá” váljunk, hogy Krisztus testévé legyünk. Szent Ágoston, a korai egyház püspöke, ezt világosan megmondta, és már az ötödik század elején. Az eucharisztiáról szóló prédikációjában arra figyelmeztette népét: „Nézzétek, mik vagytok, és váljatok azzá, amit elfogadtok.” Emlékeztette a népét, hogy az eucharisztia elfogadásával olyanná kell válnunk, amivé lettünk, hiszen amit elfogadunk, az titok számunkra. Tehát Krisztus testét fogadjuk el, de valójában, ahogy Szent Pál mondta nekünk, már mint egyház Krisztus teste vagyunk. És éppen ebben az elfogadásban folyamatosan egyre tökéletesebbé válunk Krisztus testévé.
A cikkem többsége bizonyos témák köré összpontosít, amelyek az eucharisztia titkához vezetnek. Természetesen a szöveg terjedelme korlátozott, és vannak más közeli témák, amelyeket nem fogok tárgyalni. Remélem, hogy azokból a témákból, amelyeket választottam, egyértelműbbé válik, hogy ez a nagy titok hogyan kapcsolódik karmelita charizmánkhoz és életmódunkhoz, és mennyire lényeges az eucharisztia az igazi karmeliták életében.
Eucharisztia mint étel
Mit jelent az étel? Milyen szavak vagy kifejezések jutnak eszünkbe, amikor az „étel”-ről beszélünk? Már elég sokat tudunk róla a saját tapasztalatainkból. Az étkezés néha nagyon örömteli esemény, máskor meg nem. Mi a különbség? Mi a jellemző az örömteli étkezésre?
Az étel táplálja a testünket és ugyanúgy a lelkünket is. Élénkíti a lelkünket, mert az étel kifejezi és egyben elmélyíti a szeretet kötelékét, ami már létezik. Gondolkodjunk el az étkezés előkészületének fontosságán, és milyen hatása van ennek az sikerére. A szeretetből fakadó különleges előkészületek az ételt különlegessé teszik azok számára, akik összejönnek. Gondoljunk az ünnepi étkezésre a hálaadás napján,1 amikor a kisgyermekek virágokat szednek az asztalra, az idősebbek porcelán edényeket terítenek, Betty néni a híres tökpitejét süt, Sally unokatestvérem pedig elkészíti a kiváló édes süteményét, stb. Minél több családtag vesz részt a különböző előkészületekben, annál különlegesebb az étkezés. Maga az étkezés ünneplése pedig a szeretet ünneplésévé válik, ami belekerült az előkészítésbe. Az, hogy nem sietünk az étkezéssel, egy másik tényező, amely elősegíti, hogy az asztalon béke és harmónia uralkodjon. Az étkezés lehetőség a szeretet kifejezésére, amely már összeköti azokat, akik közösen osztoznak az ételen, és a közös étkezés során a kölcsönös szeretet elmélyül, és a kötődéseik megerősödnek. Másrészt, ha bármely tényező hiányzik, amely hozzájárul ahhoz, hogy az étkezés örömteli esemény legyen, akkor a közös étkezés tapasztalata viszonylag szomorú tapasztalattá válik. Az étel megosztása másokkal a kölcsönös érzések erősödésére irányul a másik iránt és köztük. Ha a csoportban már feszültségek és ellentétek vannak, a közös étkezés még tovább mélyíti ezeket. Nem tudom elképzelni kellemetlenebb társas helyzetet, mint amikor étkezést osztok meg valakivel, akivel éppen most éles szavakat váltottam, vagy akivel nem jövök ki. A szabadidő hiánya kultúránkban hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb megtapasztalni olyan étkezést, ami valóban kifejezi és mélyíti a szeretet kötelékét. Az, hogy akadályozzuk az étkezést, amelyet „összeesünk és távozunk” szindrómának nevezünk, egyértelmű „nem” az egység létrehozásához. Egyértelmű, hogy a közös étkezés kifejezi és elmélyíti vagy a szeretet kötelékét, vagy a szakadékot és a feszültséget.
Mit jelentett az „étel” a zsidóknak az ókori szövetség idején? Meg voltak győződve arról, hogy az étel közösséget teremt, hogy a közös asztal közös életet teremt. Az étel megosztása köteléket teremt a résztvevőkkel. Izrael fiai ünnepi étkezése, különösen a páska, a megérkező messiási idő kezdetét képezte, ezt az ételt boldog várakozással ünnepelték a Messiás eljövetelére és az örökkévaló vendégségre, amelyben mindenki részes lesz, amikor a Messiási királyság megalakul. Az évi húsvéti vacsora megünneplésével a rituáléval saját történelmi tapasztalatukat idézték fel. Emlékeztek az Úr megváltó cselekedeteire, felidézték ezt az eseményt a múltban, és ünnepelték, hogy azzá váltak, amit az Úr akaratából elnyertek; előre néztek a jövőbeni beteljesedés éltető várakozásával. Nem úgy emlékeztek meg az eseményről, mint amikor csupán a hazánk történelmi eseményére emlékezünk. Úgy emlékeztek meg, hogy a jelentbe áthozzák annak jelentőségét. Aktívan részesedtek annak tartós jelentésében. Ez a fajta megemlékezés emlékezést jelent. A húsvéti vacsora emlékeztette őket az Úr iránti folyamatos kötelezettségvállalásra, amely az ő részvételük által valósult meg a szövetség étkezésében. Az Úr népévé kell válniuk. Az ezen az ételen való részvétel köteléket jelentett köztük és az Úr között. A nagy éjszaka ünneplése egy folyamat volt, amely elragadta és átalakította a szokásos embereket.
Gondolkodjunk az étkezésről, mintha családnak vagy barátoknak készítenénk. Emlékezzünk arra, hogy mi az „étel”, mit jelenthet, és különösen, hogy mit jelentett az ókori zsidók számára a tartós kötelékek kialakítása szempontjából azokkal, akik részt vesznek az étkezésben. Most képzeljük el ezt a környezetet - egy különleges étkezés környezetét - mint egy kontextust, amelyben Jézus megszabta az eucharisztiát. Gondolkodjunk azon az igazságon; mit akart Jézus kifejezni az eucharisztia értelmével, amikor étkezésként alapította meg?
Eucharisztia: a szolgálat ünneplése és a szolgálatra való elhívás
A további rész a szolgálat aspektusáról szól. Az eucharisztia a szolgálat ünnepe, és egyben elhívás a szolgálatra is. Úgy ünnepeljük a szolgálatot: Jézus a szolgáló. Élete minden percét arra töltötte, hogy szolgáló legyen, és élete a másoknak való önzetlen adományozás élete volt. Jézus a tökéletes példája annak, hogyan szeret az Isten. Az Abba-val való kapcsolata szolgálatra hívta őt mások felé. Jézus megmutatta a szeretetet és konkrét formát adott neki, szeretetteljes szolgálaton keresztül Isten népe számára, és valódi békét és boldogságot talált abban, hogy önmagát adja nagylelkű szolgálatban. Tényleges szabadsága és átváltozása az önzetlen szolgálatban egyre inkább annak az eredménye volt, hogy önmagát adta, egészen a halálig.
Az utolsó vacsorán Jézus mindezt egyesíti. Élete folyamatos önfeláldozásának egész folyamata összegezve van önmaga ajándékában az eucharisztiában, és az eucharisztia ünneplésén keresztül Jézus ebben az önátadásban folytatja. Az életét egy másik formában hozza el az ünneplés során, amely összesűríti és megszenteli az életét, amely teljesen Isten és mások iránti önfeláldozás volt, és azt is, hogy ez a kapcsolat hogyan vezetett a szeretetteljes szolgálathoz mások számára. Minden eucharisztia ünneplése alkalmával emlékeztetjük és ünnepeljük Jézus szolgálatát - az ő teljes és teljességgel a szeretetből való önfeláldozását. Jézus az Úr szolgája par excellence.
Azonban az eucharisztia több mint Jézus szeretetteljes szolgálatának ünnepe. Több mint a találkozásunk, hogy emlékezzünk és megköszönjük, hogy Ő valóban a szolgáló volt. Az ünneplés és az emlékezés, bármennyire is istenfélő, nem elég. Az eucharisztia mellett, amely a szolgálat ünnepe, ez is egy elhívás a szolgálatra azoknak, akik ünnepelnek. Ez olyan különbség, mint a Rose Bowl felvonulása és a new-orleansi farsang között. A Rose Bowl-nál az emberek nézők. Egyszerűen nézik a karneváli járműveket, ahogy elhaladnak előttük, és tapsolnak a szépségüknek és pompájuknak. Egy barátnőm New Orleanstól nemrég visszatért a Rose Bowl-ra, és amikor megkérdezték tőle, hogyan tetszett a felvonulás, azt válaszolta: „Olyan unalmas volt, mindannyian csak ültünk a padokon és néztük, ahogy körbejár a felvonulás.” Ezzel szemben a new-orleansi farsang teljesen más. Minden jelenlévő részt vesz a felvonulás során, és szenvedéllyel vesz magához egy szerepet. A szerepek különbözőek, de mindenki részt vesz és aktívan részt vesz. Az emberek a karneváli járműveken jelmezekben és álarcban vannak, és kommunikálnak az utcákon álló emberekkel, akik megnézték őket. Az interakció abban rejlik, hogy az utcai tömeg kiált, és követeli a gyöngyöket és más trinketeket, amelyeket a karneváli járművekből dobnak. Emlékezni kell arra, hogy ez a csere és az aktív részvétel mindenki szerepe által izgalmat teremt, hogy a járművek szinte eltűnnek. Ez a fajta aktív interakció és részvétel hozza létre a felvonulást. Mindenki valóban részt vesz abban, amit történik. Egy másik módja annak megértésére, hogy képzeljük el a különbséget a sportjáték nézés között és a csapat értékeinek értékelése között a pályán, ellentétben azzal, hogy részt veszünk a csapatban és csatlakozunk a játékhoz. Az eucharisztia nem csupán az, hogy elismerjük, mennyire nagyszerű a csapat; az játékba való behatolásról és csatlakozásról szól. Teológiai szempontból, az eucharisztia nem csupán ünnepélyes elismerés Krisztus szolgájának és mindannak, amit tesz szeretetteljes szolgálata és önzetlen adományozása által. Az eucharisztia is egy - és ez még fontosabb - elhívás és kihívás számunkra, egyének és közösségek számára, hogy mi is legyünk, mint Krisztus - szolgáló - és együtt vele, teljes ajándék - Isten és mások számára.
Idézve: Carmel in the World, 1998, 3. sz. 225-231.
Angolról fordította: Anna Šmilauerová.
