P. Emanuele Boaga, O.Carm.
Ebben a rövid szövegben szeretnénk rámutatni Szent Károly Borromeo, akinek ünnepe november 4-én van, és a Kármel közötti kölcsönös kapcsolatokra.
Címzetes bíboros és bíboros-védnök
Szent Károlyt 1560. január 31-én Pius IV. pápa (anyai ágon a nagybátyja) nevezte ki bíborossá, a római Szent Vitus és Szent Modestus templom diakónusi címével.1 Ugyanezen év június 4-én (helyette) a San Martino ai Monti római bazilikájának presbytereként kapta meg a bíboros címet, tehát a karmeliták templománál.2 Itt nagylelkűségét egy jól látható emlékmű bizonyítja – a főhajó aranyozott mennyezete. Azonban a közeli Szent Praxedis bazilikában tisztelt oszlop iránti tisztelete miatt, amely mellett állítólag Jézus Krisztust megkorbácsolták, Szent Károly 1564. november 18-án egyházi címét erre a templomra átruházta.
 |
| Szent Károly Borromeo arcképe, 1762-ből származó könyvben, a Kostelný Dvůr kolostor történeti könyvtárában nyomtatva |
A karmelitákkal a rend védnökeként továbbra is kapcsolatban maradt.3 Ezt a funkciót 1563. május 5-től közel tíz éven keresztül látta el, egészen 1573. február 5-ig, amikor is egészségügyi okok miatt le kellett mondania róla.
Szoros baráti kapcsolatban állt a karmeliták főprovincialisával, Giovanni Battista Rossi (vagy Rubeo)-val, aki Ravenna származású, és akit inkább az a kölcsönös tisztelet kötött össze Szent Terézia Avilai-val. Károly bíboros személyesen részt vett azon pápai dokumentumok kidolgozásában, amelyek révén P. Rossi apostoli biztos lett a (teljes) rend számára (1562)4 és később felkérték a tridenti reform végrehajtására a rendben, amelyre a 1564-es generális káptalan követelte. P. Rossi mély hálát érzett Károly Borromeo iránt. Ez magyarázza, miért kérte a pápa, hogy Szent Károlyt nevezzék ki Karmelita bíborosnak a címzett bíboros halálát követően.
Különleges hajlam
A választása napján, 1564. május 21-én, pünkösdkor, P. Rossi egy szertartás keretében a szerzetesekkel a pápának kívánt tiszteletet adni. Ezen alkalomból Szent Károly a vatikáni bazilikában bemutatta „Szent Veronika kendőjét”, hogy azt tisztelhessék. A délutáni audiencián, amely ezután következett, a pápa Károly Borromeo bíborosra bízta a karmeliták ügyeit, aki szintén részt vett az audiencián.
Még ugyanabban az évben, Milánóba tartva, P. Rossi 1564. november 4-én felkereste Károly Borromeo bíborost. A következő napokban részt vett a szent által vezetett bűnbánati folyamatokon. November 9-én, szombaton Károly meghívta őt egy ebédre, amelyen Gabriele d'Albuquerque, a spanyol király helytartója és Milánó ura is jelen volt. P. Rossi titkára hangsúlyozta, hogy Szent Károly és a herceg különleges tiszteletet, kedvességet és szívélyességet tanúsítottak a karmelita főkolostorának vezetője iránt. Ezen a lehetőségen P. Rossi átadta a védnök bíborosnak a különböző dokumentumok mellett a „főleg a Karmelita Testvériség okiratait tartalmazó rendeletet” is. Ezek az utolsó szavak néhány szerzőt arra vezettek, hogy feltételezzék, hogy Szent Károly elfogadta a (karmelita) szentköpenyt, de ezt nem lehet megerősíteni.
A milánói Ambrosiana Könyvtárban őrzik P. Rossi és Károly Borromeo levelezését. A firenzei Careggi karmelita kolostorban a 1564-ben Rómában felülvizsgált és jóváhagyott kolostori szabályzat eredeti kéziratát őrzik, a szent saját aláírásával. A védnök bíboros „különösen kedvelte” a milánói karmelita templomot; és meglátogatta a közeli Carnatában lévő templomokat, Cremonában (1575) és Luinóban (1574), ahol tisztelte a alapító maradványait, akit Jacopino Eleuterio Beltrame-nak hívtak, szent hírnévvel rendelkező karmelita laikus.
Hála és emlékezet
Károly Borromeót 1610-ben szentté avatták. A karmelita rend 1613-as generális káptalanján kérvényt terjesztettek elő, hogy ünnepét iktassák be a karmelita liturgikus naptárba. 1614-ben az ő tiszteletére a római San Martino ai Monti bazilikában oltárt emeltek (a mai formáját csak 1693-ban nyerte el), Filippi Gherardi festményével.
Ezt a példát az egész rend követette. A római Santa Maria in Traspontina karmelita templomban 1626-ban oltárt emeltek Szent Károly tiszteletére, Giulia Cesare Procaccini festményével (ma az ír, Galéria nála), amelyet 1673-ban Carolo Maratta festménye váltott fel (jelenleg a kolostorban található).5 Ugyanebben az időben oltárok épültek a Carmine Maggiore templomban Nápolyban, Velencében, Milánóban. Ez a tisztelet példás és jellegzetes módon elterjedt Belgiumban, ahol minden karmelita templomnak volt oltára és testvérisége Szent Károly tiszteletére: 1636-ban Brüsszelben, 1646-ban Gentben és Valenciennes-ben, 1647-ben Brugge-ban és Ypres-ben, 1648-ban Antwerpenben, 1657-ben Mechelenben. 1615 óta a reformált karmeliták Franciaországban Szent Károlyt választották védjüként Szent Józseffel együtt.
Nem ok nélkül említette egy 17. századi író, amikor Szent Károly Borromeóról írt, hogy: „A karmeliták ... a dicsőségének terjesztői lettek.”
Végül szeretnénk megemlíteni, hogy Szent Károly milánói érseki székhelyének és a római San Martino ai Monti bazilika bíborosi címének utódai között egyaránt találhatjuk XI. Pius és VI. Pál pápát, valamint boldog Alfred Ildefons Schuster bíborost. Ő 1937-ben Milánóban templomot építtetett Szent Szilveszter és Szent Márton tiszteletére, hogy Szent Károly utódainak római bíborosi címét látható emlékként őrizze.6
Olaszból fordította Vlaďka Marie Polišenská,
a megjegyzéseket kibővítette P. Gorazd, O.Carm.
