– a jelentős elöljáró halálának évfordulójára
P. Gorazd Cetkovský, O.Carm.
450 évvel ezelőtt, 1562 decemberében hunyt el a karmeliták rendjének egyik legjelentősebb generális perjele, Miklós Audet. Élete és tevékenysége ma is érdekes, sok szempontból tanulságul szolgálhat számunkra.
Miklós Audet (1481–1562) Ciprusról származott, tehát a Szentföldi karmeliták tartományából. A karmeliták rendjének legfőbb elöljárói tisztségét teljesen váratlanul vállalta el, ez számára is meglepetés volt. 1523-ban Hadrián VI. pápa generális vikárrá nevezte ki, mivel a generális perjel és az azt követő két vikárus hirtelen elhunyt. Bár akkor Miklós Audet csak néhány hónapig állt a rend élén – a következő generális káptalanig – azonnal a rend reformjának élére állt. Erőfeszítéseit azzal fejezte ki, hogy nem kívánja reformálni a rendet, inkább a reform előkészítésére törekszik – a generális káptalan és a jövőbeli generális perjel számára. Tudatában volt annak, hogy nem lehet hamar megváltoztatni mindent. Így azt kérte, hogy csak azt követelje meg, amiről úgy vélte, hogy azt a legkönnyebben el lehet érni, és amit az alárendelt testvérek, akik meggyőződtek a megfogalmazott követelmények ésszerűségéről, szívesen elfogadnak és hajlandóak végrehajtani.
A rend akkor olyan rossz erkölcsi és lelki állapotban volt, hogy sokan kétségbe vonták a jövőjét. Számos közösség csupán néhány testvérből állt, akik ezt a szánalmas helyzetet szándékosan fenntartották, hogy a kolostor bevételeiből nekik a lehető legmagasabb részesedés jusson. Akik tehették, saját személyes vagyonukkal gazdálkodtak és így kivonultak a közösségből. Nem egy testvér pénzért akadémiai vagy egyéb címeket vásárolt, és (így megszerzett) rangjával kényelmes életet biztosított magának. Ezzel szemben a valódi tudás és a sokszor a rendi fegyelem és jámborság inkább kivételnek számított.
Ezen kívül a kolostorokat különböző világi hatások sújtották. Néha kárukra, máskor éppen ellenkezőleg, kívülről érkezett a reformra való felszólítás, a reformért való küzdelem vagy akár a megszüntetésük fenyegetése, ha nem történik előrelépés. A pápai kúriától a kolostori viszonyok rendezését nem lehetett elvárni, mivel tisztviselői engedékenyen és pénzért adtak ki címeket, dispenciákat és kedvezményeket, amelyek a problémás rendi tagok számára kedvező menedéket kínáltak. Miklós Audet ugyan tudott támogatást nyerni és hasznosítani a római kúriától reformtörekvéseinek, de ezt csak bizonyos mértékig tudta megtenni. Ezen kívül Közép- és Észak-Európában sok rendtag, a protestáns reformáció hatására, elhagyta a rendet és a katolikus vallást, vagy akár püspökök ajánlatára is kilépett a rendből, és a megszakadt protestantizmussal érintett plébániákon mint egyházmegyei papok működtek.
Generális vikárusként Miklós Audet nemcsak a rend reformjára szólította fel a testvéreket, hanem azonnal munkához is látott. Több hónapos előkészítés után minden kolostorba küldött egy iratcsomagot, amely konkrét lépéseket írt elő a rend minden tagja számára a helyreállításra és újrafogalmazta a karmelita szerzetesi élet követelményeit. Ezt Isagogiconnak nevezte el.
Egy másik nehézség is felmerült. 1524 májusában, amikor Velencében generális káptalant tartottak, a francia tartományok Montpellierben alternatív káptalant tartottak. Velencében Miklós Audetet választották generális perjelnek, de a francia káptalan másik generális perjelt választott. A rendben schizma történt, amelyet Miklós Audet csak három év után tudott megszüntetni.
A velencei generális káptalan Audet vezetésével azonnal munkához látott a rend megújításában. Azokat a követelményeket, hogy a reformnak hogyan kell zajlania és mit kell magában foglalnia, a Caput unicum continens modum reformationis dokumentumban állapították meg. A reform alapvető célja a közös kolostori élet helyreállítása volt minden közösségben. Ezen kívül a káptalan további rendeleteket adott ki, amelyek különböző követelményeket írtak elő a rend megújításához, és újraformázták a rend szabályait, amelyeket egy évszázaddal korábban bocsátott ki generális perjel Bl. János Soreth. Az összes dokumentumot, együtt az Isagogiconnal, 1524-ben könyv formájában adták ki. A reform programja létrejött, most azt kellett megvalósítani.
Miklós Audet a reformot egyes tartományok és kolostorok látogatásán keresztül népszerűsítette. Példaként szolgálhat arra, hogy milyen nehéz feladatra vállalkozott, a híres karmelita kolostor Firenzében. Minden erőfeszítése ellenére Audetnek nem sikerült rendbe tennie a kolostor gazdasági ügyeit. Azokat a novíciákat, akik nem érték el a megfelelő korhatárt, elbocsátotta. Bíráltak a falakat és minden ajtót lakattal láttak el, hogy senki ne tudjon bemenni vagy kijönni a kolostorból bármikor. Azonban amint elutazott, a falakat újra átfúrták és a testvérek visszatértek a korábbi viszonyokhoz. Állítólag abban a kolostorban még az életét sem érezhette biztosnak...
Másfél évet töltött Miklós Audet először Észak-Olaszországban, majd kérte a pápától, hogy adjon ki további rendeleteket, amelyek megerősítették hatáskörét, és jogot adtak neki, hogy a rend reformját képviselje, ezután másfél évet tölthetett Dél-Olaszországban és Szicíliában. A rend keretein belül történő ellenálláson kívül sok helyen nehéz külső körülményekkel is szembesültek. Olaszországban akkor háború zajlott, amely a kolostorok katonai megszállásával járt, pestis, amely a reményteljes társakat is megölte, stb. Így sok helyen hirtelen eltűnt az, amit Miklós Audet korábban nehezen és kitartóan megépített.
Miklós Audet látogatási tevékenységét további úticélként a Alpokon túli országok irányába fordította. A francia tartományokba utazott, ahol reformálta őket, és alkalmas testvéreket küldött, hogy reformálják a kolostorokat Spanyolországban, Skóciában és Angliában. A szász, dán és cseh kolostorok reformálására a Dél-Német Tartomány provinciáláját, Teodorikot bízta meg. Sor került a látogatására is, ahol új reformátlan eredményekre hivatkozhatott, mivel az ő elődjének Bl. János Soreth reformja egy évszázaddal korábban történt. A felső-német tartományhoz a helyi politikai viszonyok miatt személyesen nem tudott elutazni. Franciaországban és Németországban több mint három évet töltött, és több mint száz kolostorban helyreállította a rendi fegyelmet.
A rend aktuális helyzetét 1531-ben összefoglaló jelentésben rögzítette, amely vélhetően a pápai kúriának vagy a rend új védnökének, Nicola Ridolfinak készült. (A csehországi kolostorokról azt említi, hogy a protestáns reformáció által elpusztították őket.) 1532-ben újra generális káptalant tartottak Padovában, amely ismét generális perjellé választotta. Audet arra is törekedett, hogy reformálja a kolostorokat, amelyek korábban már különböző reformált ágakra váltak, úgynevezett kongregációkba. A legnépesebb közülük a mantovai kongregáció volt, amely körülbelül egy évszázaddal korábban, mint megújulási áramlat keletkezett. Idővel azonban a rendi fegyelem itt is megereszkedett, és kolostoraik is sürgősen reformra szorultak. Itt Audet azonban komoly ellenállásba ütközött. Míg ő a reform végrehajtásához a pápai megbízásra támaszkodott, a kongregáció a történelmi privilégiumaikra hivatkozott. A vita végül bírósági ügyben jutott el a római rotához, amely hat évig tartott. Az ügy végül azzal zárult, hogy mindkét fél visszalépett a vitából és aláírtak egy nyilatkozatot, amely elismerte a generális jogkörét a kongregáció kolostorai felett, de sokféle módon erősen korlátozta. A mozgalom, amely régen a rendben megújuló volt, most a megújulás ellen küzdött, és csak a függetlenségét védte... Miklós Audet és reformtörekvése számára ez ténylegesen keserű kudarc volt.
Mikláus Audet a rend új életre keltéséért nagy érdemeket szerzett a tanulmányok támogatásával. Miután megvonta a címeket minden testvértől, aki nem tanulmányokkal szerezte őket, a kolostorok reformja keretében gondoskodott arról, hogy a tartományokban működő tanulmányokat alapítsanak, és hogy megfelelő számú testvért küldjenek egyetemre. Néhány év alatt ez a hangsúly látható és értékes gyümölcsöt kezdett hozni. A tudás a testvéreknek többek között abban segített, hogy szembe tudjanak nézni a protestáns reformációval. Hasonlóképpen ügyelt a liturgikus imádság megújítására minden konventben. A különböző országok reformált konventjeinek néhány tagjából álló bizottságot alakított, amely új kiadást készített a rend liturgikus szertartásainak könyvéből. Újra kiadták a rendi miséket és breviáriumot is.
Audet ismételten látogatta a kolostorokat Olaszország különböző részein, mivel a rend megfelelő életének újjáélesztéséhez egyetlen látogatás nem volt elegendő. Két generális káptalant is összehívott, 1539-ben és 1548-ban. Mindkettő Velencében zajlott, amelyet nem sújtottak olyan mértékben a háborús események. Az 1548-as káptalan a különböző tartományokból érkező kiváló prédikátorok, tanárok és zenészek bemutatkozása is volt.
Abban az időben már minden rendi tartományban voltak házak, amelyek a reform szerint éltek. A legjobb tartományok, nagy diákszámmal és tanulmányi házakkal, ugyan nem Olaszországban voltak, de itt is haladt a reform. A harminc tartományból azonban hat a lutheri reformáció következtében megszűnt. Ezek közé körülbelül 120 kolostor tartozott. Észak-Európában a karmeliták száma csökkent, míg Dél-Európában a testvérek száma nőtt.
1545–1547 között Miklós Audet részt vett a tridenti zsinat első ülésén. 1553-ban, amikor III. Julius pápa elősegítette a szertartások reformjával kapcsolatos zsinati dokumentum előkészítését az egész egyházban, Miklós Audet, aki ezt a feladatot saját rendjében már harminc éve végezte, megkérdezték a kész szöveg véleményezéséről. Akkori megjegyzései fennmaradtak. Érdekes, hogy ő, aki annyira eltökélten és kitartóan szorgalmazta a reformot, nézeteiben mérsékelt és türelmes volt. Ráébredt, hogy a túlságosan szigorú követelményeknek nehéz hosszú távon megfelelni. És figyelmeztette a veszélyre, hogy a reform több kisebb csoportra oszthatja a közösséget.
1550 után Miklós Audet főként Rómában élt. Betegségek és öregség nehézségei nehezedtek rá. Befejezte a S. Maria Traspontina templom melletti konvent építését, amely a tudomány és a ellenreformáció központjává vált. Élete utolsó éveiben a rend generális vikárusa Giovanni Battista Rossi volt (akit mint a Szent Terézia életrajzaiból ismert generális perjelt ismerünk).
Miklós Audet 1562. december 6-án vagy 7-én hunyt el Rómában. Generális perjelsége a rendünk történetének egyik leghosszabb idejű. Sok nehézség ellenére sikerült helyreállítania a karmelita kolostorok szerzetesi életét mindegyik tartományban a nagy hanyatlásból. Közösségünk Isten gondviselésének ajándékaként tekintheti, hogy éppen ebben a nehéz időszakban állt a rend élén egy olyan szerzetes, mint Miklós Audet.
