Ez a kép a Rituale romanum (az 1937-es az augusztusi kiadásban) fejléce a könyv azon részének, amely a betegek kenet szertartását és imáit tartalmazza a betegekkel és a haldoklókkal. Művészeti szempontból egyértelműen újromán stílusú. Az ábrázolt jelenet megértéséhez a kulcsot P. Jeroným ismerte (talán a kapucinus nevelésének és hagyományának köszönhetően a szülőfalujában). Ezután már csak annyira volt szükséges, hogy kézbe vegyék a Legenda aurea könyvet és fellapozzák a Szent Kereszt felfedezésének ünnepét:
„Júdás (igazságos zsidó Szent Helena idejében) akkor felhúzta a ruháját, és minden erejével ásni kezdett, húsz lépés mélyen megtalálta a három keresztet. Azonnal elvitte őket a királynőhöz (azaz Szent Helenához). Mivel azonban nem tudták megkülönböztetni Krisztus keresztjét a gonosztevők keresztjeitől, a város közepén állították ki őket, és várták ott Isten dicsőségét. És nézd, amikor körülbelül kilenc órakor vittek egy holttestet hordágyon, Júdás megállította a hordágyat és rátette a holttestre az egyik keresztet, majd a másikat, de a holttest még mindig nem állt fel. Amikor azonban a harmadik keresztet is rátette, a halott azonnal visszatért az életbe.
A Egyháztörténetben azonban azt olvassuk, hogy amikor a város egyik neves asszonya már félig holtan feküdt, a jeruzsálemi Makarius püspök az első és a második keresztet rátette, de nem járt sikerrel, viszont amikor a harmadik keresztet rátette, az asszony azonnal meggyógyult, és nyitott szemmel állt fel. Ambrozius azonban azt mondja, hogy Helena a kereszt feliratáról ismerte fel a valódi keresztet, amelyet Pilátus helyezett el; azt a feliratot állítólag ott találta és elolvasta.” (Jakub de Voragine, Legenda aurea, Vyšehrad, Praha 1984, 180. oldal.) Ez bizonyára ránk és mindenkire igaz: „Krisztus keresztje érintése” feltámaszt, meggyógyít, megnyitja a szemeket...
