A saját szívünk hallgatásának művészete
A „Marie Petyt önéletrajzi lelki naplói” című sorozatban folytatólagosan szeretnénk bemutatni ennek a karmelita harmadrendinek valamilyen formáját a „hívásának”: megélni a kapcsolatát Istennel különleges módon a lelki naplói révén; és ugyanakkor az egyik lehetséges módját a lelki kísérésnek, amelyben Marie Petyt a Michael szent Augustinus karmelitától kapta: a kísérés levelek által.
Marie Petyt (1623–1677) Flandriából, karmelita harmadrendi, a lelki vezetője, Michael szent Augustinus parancsára körülbelül harminc évig részletes feljegyzéseket készített a lelki élményeiről. Nagy mesélői tehetséggel vázolta fel lelki életét minden magasságával és mélységével: a kihívó Isten iránti szerelemmel, a boldogság csodás érzéseivel egy oldalon, de a mélységes elhagyatottsággal és kétségbeeséssel, sőt az öngyilkosság gondolataival a másik oldalon. Marie írta, hogy tisztázza, mit él át. Kidolgozott őszinteséggel és szinte aggódó pontossággal hosszú és fájdalmas önanalízisen ment keresztül, amely egyre mélyebben vezette el őt a vele való egységhez. Nem a szélesebb közönségre gondolt, hanem a vele való bizalmas lelki megosztásra törekedett a gyóntatójával. Az ő kifejezésének rendkívüli irodalmi ereje azonban Marie Petyt-et a 17. századi holland nyelvű terület egyik legnagyobb prózaírójává tette.
Számos negatív tapasztalat után a kísérések során: rövid ideig az augusztini nővérek közé tartozott Gentben, de látási problémái miatt elbocsátották a kolostorból; három évet a karmelita vezetés alatt álló bekiének közösségében élt, ahol a lelki segítségnyújtásban nem igazán jártassága volt. Végül 1647-ben Michael szent Augustinusban megtalálta azt a vezetőt és bizalmas barátot, aki képes volt irányt mutatni lelki útján. Michael tanította őt arra, hogyan hallgasson a saját szívére, és kövesse az Isten szeretetének hívását, amely a saját mélyeiből fakad. Nyilvánvaló, hogy Marie nem akarta ezt a kedvező kísérést elveszíteni, amikor Michael egy év múlva elhagyta Gentet:
Amikor a méltóságos atyám néhány nappal az utazása előtt felkelt, arra indíttatást éreztem, hogy kérjem, engedje meg, hogy továbbra is az ő vezetése alatt maradjak, és hogy örökké a lelki atyám legyen. Csak az volt a célom, hogy ugyanabban a szellemben és azon az úton folytathassam, amelyre bevezetett. Az első pillanatban nagyon habozott..., de amikor meglátta a nagy vágyamat és a szívem tüzelését, hogy folytassam az úton az ő szellemében, belsőleg úgy döntött, hogy elfogad minket, és megengedte, hogy minden négy hónapban írjunk neki, és tájékoztassuk arról, ami a lelkünkben történt, de röviden. Amikor a imaidban valami megváltozott, vagy új kegyelmek és ihletek jelentkeztek, mindent röviden fel kellett jegyeznem és a megállapodott időben elküldenem neki, hogy halljam az ő véleményét ezeken a dolgokon. Ez szükséges – mondta – hogy megakadályozzuk az önbecsapás vagy a túlzott önbizalom veszélyét. Ő a lelkemet biztonságos ösvényeken vezette, teljes ártatlanságban, alárendeltségben és a saját eszem relativizálásában.
(1) Marie Petit és egy másik testvér, Catherine van Oorsaghe nevű nővér.
Forrás: Grundkurs Spiritualität des Karmel
Szerkesztette: Michael Plattig és Elisabeth Hense, 2006
Fordította és szerkesztette: Norbert Žuška, OCarm.
