A tanítvány egy gurusznál elhatározta,
hogy már eléggé önálló,
hogy elválhasson mesterétől
és elkezdjen egyedül élni.
Ezért magához vette skromnyi felszerelését
és elindult a hegyekbe.
Több év elteltével,
amikor nem adott hírt magáról a mesterének,
hirtelen megjelent
a kunyhója ajtajában.
„Nos, kedves fiam,“
kérdezte a guru:
„Mit tanultál eddig?“
„Képzeld el, atyám:
Hosszú ideig szenvedtem a gondolattól,
hogy túl sok időt veszítek
a megélhetés megszerzésével
és azzal is,
hogy az étkeim a koldusokéval
összevetve túl jók.
Így tehát keményen edzettem magam
és ma elmondhatom,
hogy a megélhetésemhez
elég egy marék tűlevél.”
A guru csak megemelte a szemöldökét
és így szólt:
„Ha nem tanultál
máshoz,
akkor az idő pocsékolás volt.”