A gyónás, amit a Fiú az emberiségért végez
Ebben az Úr szavában rejlik az ő egész küldetése. A kereszten függ, hogy a bűnösök számára a Atyánál megbocsátást nyerjen. Ezzel a szóval, amely ő maga és amelyet ebben a rövid mondatban megfogalmaz, Megváltóként az embereket összeköti az Atyával. Ezt nem az Olajfák hegyén, a szenvedéstörténet kezdetén mondja, hanem csak most, amikor a kereszt a másik két kereszt között áll, amikor a szenvedés útja megállította őt, amikor a kereszt hatásos.
Ez a hatás félelmet jelent az Úr számára, ez az erő számára tehetetlenséget jelent. A Fiú az Atyához kiált; tudatában van még jelenlétének, és annyira jól ismeri saját küldetését, hogy önmagát is beavatja a szavával, a kiáltásával, anélkül, hogy bármilyen módon utalna arra, amit átél. Kérést fogalmaz meg. Nem véleményt fejez ki benne, hanem tökéletes tudását, amelyet az emberekről harminchárom éves földi élete alatt szerzett. Közöttük élt, megosztotta hétköznapi életüket, pontosan úgy ismeri őket, ahogyan vannak.
De mindez idő alatt lehetősége volt arra is, hogy szeretetben figyelje őket, amelyet irántuk érez, és ezen a szereteten keresztül felmérje az ő értéküket. Tudja, hogy milyenek. Nem hasonlítanak őrá. Olyan lények, akik folyamatos segítségre és bátorításra szorulnak, akik az Isten irgalma nélkül elpusztulnának, teljesen Isten irgalmára bízott teremtmények. Azt sem tudják, hogy kiáltaniuk kellene ennek az irgalomnak, túlságosan keveset tudnak ahhoz, hogy elismerjék annak szükségességét. Elfeledkeznek Istenről. Elfeledkeznek a Fiúról, aki közöttük él. Csak magukra nem feledkeznek meg. De az a kép, amit magukról alkottak, a bűn által torzult kép. Igaz látásuk elveszett önmagukra. És ebben az állapotban továbbra is cselekszenek, de már nem összhangban tudásukkal és cselekedeteikkel, hanem valamiféle akarat nélkül, tudatosság nélkül, felelősség nélkül. Olyan dolgokat tesznek, amelyeket nem tudnak megítélni, amelyeket csupán cselekvés céljából tesznek, a Fiú előtt, a Fiú ellen. És ő tudja, hogy nem lehetnek teljes felelősségre vonva, és ebből a megértésből származik a következtetése: a felelősség őt terheli. Az, hogy ő viseli, azonban nem jelenti azt, hogy az embereket magukra hagyja, éppen ellenkezőleg, az Atyának adja őket. Az ő megbocsátása. Ezt a megbocsátást kéri az Atyától az első imájában a kereszten.
Ez egy nagy gyónás, amelyet a Fiú az emberiségért végez. Ő vállalja az egész felelősséget, ez azt jelenti, hogy ő viseli a teljes bűnt. Azáltal, hogy az embereket mentegeti, hogy eltakarja az Atya előtt a bűnüket, a bűn láthatóvá válik rajta. Amit valójában tettek, nem maradhat rejtve az Atya előtt. De az Atya nem fogja eredményeit emberi bűnnek látni, hanem a Fiú szenvedésének. Nyilvánvaló, hogy az Atya ezen szenvedésen keresztül fogja tudni mérni a bűn nagyságát; a szenvedéstörténet egyes fázisaiban még az egyes bűnök is megállapíthatók. De ha a bűnök felfedésre kerülnek, akkor sosem másként, mint a szenvedéssel együtt, ezzel a Fiú akaratával, hogy az embereket mentegeti, hogy megtisztítsa őket bűneiktől. Ebben rejlik a Fiú gyónása.
De a Fiúnak nem elég, hogy az Atya látja szenvedését és azt, hogy a felelősség, amely az embereket terhelte, áthárult rá; azt akarja, hogy az Atya ártatlanokként fogadja el az embereket, és ez az ártatlanság csak akkor keletkezik, ha a kereszt meghosszabbodik és formálódik a templomi gyónásban, amelyben az emberek részesedését is megkapják a szentségi kegyelemben. Az ő részesedésük a Fiú gyónásában, aki azonban már megszabadította az Atya előtt a bűnt, azáltal, hogy azt magára vette. Feltámadása napján az Úr véglegesen kiadja a szentséget. De nem akarja, hogy a bűnök megbocsátása elhalasztódjon, úgy, hogy az az emberek felelős cselekedeteitől függjön. Ezért egyidejűleg vállalja a bűnüket és felelősségüket, hogy ő viselje a kereszten. És amikor aztán a szentségben visszaadja nekik a felelősségének egy részét, akkor ezt már az irgalomból teszi, amely már a kereszten származik. Az, hogy gyónhatunk, hogy bűneinket Isten előtt megvallhatjuk, már a kereszt kegyelme. Ezért a Fiú a kereszten a bűnösöket tudatlanokként mutatja be, akiket nem lehet a felelősségre vonni, akikkel szemben az ítélet tehetetlen lenne, mert még nem értenék meg az itéletet. Nem ismerik bűneik súlyát, nem tudják, mit cselekszenek.
Átvéve a könyvből: Szavak a kereszten
Szerző: Adrienne von Speyr
Kiadta: KNA
