A „Karmel” 1993/1-es számában megígértük, hogy a „Lizieux-i Teréz lelki realizmusa” című könyvből lefordítjuk a novíciustanítóval kapcsolatos kiegészítést is. Ebben a novíciák neveléséről van szó, de a szöveg hasznos lehet a szülők számára is a gyermekeik nevelésében, valamint más tanárok és nevelők számára.
Sokan talán szeretnék tudni, hogy mi a novíciustanító feladata, hogy megértsék, milyen szerepe volt Teréznek a novíciák életében. Ezzel egyúttal megtudhatják, hogy a szent mennyire tökéletesen teljesítette ezt a feladatot.
Franciában a novíciát általában „Mćre Maitresse”, azaz Tanító Anya néven nevezik, aki a novíciák nevelésével van megbízva. Ez a cím valóban megilleti őt, mivel ő valójában a lelkük anyja és tanítója.
Az anya életet ad. A tanító tanítja az ismeretet. A lelki rendben egyébként az élet és az ismeret nagyon közel áll egymáshoz. A természetfeletti élethez szükséges a hit. „Aki hisz a Fiúban, örök élete van” (János 3,36). És mivel a hit azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézus tanítását, az élet ajándéka szorosan összefonódik Isten üzenetének oktatásával: élünk, mert hiszünk, hiszünk, mert hallottunk.
Minden keresztény, aki kegyelmi állapotban él, már azzal, hogy istenies életet él, valamint az imádsága és példája csendes prédikáció, hozzájárul Isten atyaihoz. Hozzájárul a lelkek születéséhez a lelki élethez a kapcsolatának mércéje és alapja szerint Istennel. Ez a novíciustanítóra is igaz. A lelki anyasága minden hatékonyságát elveszíti, ha nem gyökerezik a személyes szentségben. A novíciustanító csak a lelkéből áradó életbőségből tud adni.
A tudás önmagában nem termékeny, csak a szeretet ad neki termékenységet. Ha a novíciustanító valóban kapcsolatban áll Istennel, akkor az ő szeretettel átitatott tanítása az igazság és az élet lesz. Egyszerű eszköz lesz, amely minden erejét a szeretettől nyeri, szavaival a lelkeket kapcsolatba hozza Istennel.
A novíciustanítónak nem az a feladata, hogy fiatal nővéreknek absztrakt tudományt mutasson be Istenről és isteni dolgokról, hanem hogy élő tanúságtétel legyen egy szerető lélek részéről, amely az Intim Partnerrel való hosszú és szoros közelség gyümölcse. A novíciáknak, akik ezt a tanúságtételt befogadják, észre kell venniük, hogy a novíciustanító a saját lelkének öröméről és bizonyosságáról, a kegyelmi ismereteiről beszél, világosságával és szeretetével, amely a lényének mélyéből árad, ahol Isten lakik.
A fiatal novíciákban, akik a közvetlen tanúságtételt keresik, és hajlandóak meghajolni a tapasztalatokon alapuló tanúságtétel előtt, ebből a kapcsolatból mély vágy fog keletkezni, hogy saját magukban is felfedezzék azt a mélységet, amelyet talán a lelkükben tapasztaltak, amely most számukra megnyílik.
De a novíciustanító személyes szentsége, bármennyire is önmegtartóztató, önmagában nem elegendő ennek a feladatnak a teljesítéséhez. Ez hasonló a papsághoz, és „senki sem vehet magának tisztséget, hanem Isten hívja el” (Zsidók 5,4). Isten elhívásának megnyilvánulása, amelyet a vezetők választottak, nélkül a szentnek sem lenne képessége, hogy Krisztus nevében beszéljen a novíciáknak.
Ezen kívül egy ilyen feladat teljesítéséhez bizonyos veleszületett tulajdonságok szükségesek, amelyeket Isten ad, akit akar: egyensúly, egészséges ítélőképesség, intuíció, a szív ajándékai, emberekkel való könnyed kapcsolattartás, és valami, ami nehezen definiálható, ami vonzza és bizalmat kelt.
Ezekhez a természetes tehetségekhez a novíciustanítónak törekednie kell, hogy hozzáfűzze a Szentírás, az egyháziatyák és a saját rendje szerzőinek ismeretét. Igyekezzen, hogy megszerezze a szilárd lelki és teológiai tudást, valamint a pszichológiai ismeretet, amelyek segítenek megérteni a novíciák lelkületét, felismerni a világ mély értelmét, amelyben éltek, és azt a környezetet, amely formálta őket, és végül megszerezni a gazdag tapasztalatokat az életmódról, amelyre fel kell készítenie őket.
A fiatalok nevelése ma még inkább kihívást jelent, mint valaha. A novíciustanítónak alaposan meg kell tanulmányoznia a forrásokat, és azokat a mai korhoz kell igazítania. Csak akkor érheti el a noviciát a célt, amiért létrehozták.
A noviciát célja
A kánonjog kettős célt irányoz elő a noviciát számára. Ez a próbaidő lehetővé teszi annak megítélését, hogy a felvett személyek valóban alkalmasak-e a fizikai, morális és lelki életre, amely a rendhez tartozik, amelyhez csatlakozni kívánnak. Ez arra is szolgál, hogy a novíciák fokozatosan hozzászokjanak a közös élethez, és hogy neveljék őket a lelki életre, ahogyan az az intézményben felfogásra és gyakorlatra kerül.
A hivatások felismerése és nevelése olyan fontos feladatok a rend jövője szempontjából, hogy minden a noviciátban úgy kell szervezni, hogy elősegítse azok teljesítését. A novíciáknak olyan feltételeket kell adni, hogy először találkozhassanak Krisztussal, akinek át akarják adni magukat, majd hogy megismerjék azt az életet, amelyben, ahogyan hiszik, neki akarnak szolgálni.
A csend és a magány, a mély imádság, az evangéliummal való kapcsolat, a békés légkör, amely lehetővé teszi a lelkek számára, hogy keressék Istent, éljenek az ő szeretett jelenlétében, és átformálódjanak az ő szelleme által, ezek a noviciát életkörülményei, amelyeket minden másnál előnyben kell részesíteni, és amelyeket mindenáron meg kell tartani. De ez még nem lenne elegendő. Még lehetőséget kell adni a fiataloknak, hogy találkozhassanak az intézmény életével, és elsajátíthassák annak lelkületét. A novíciustanítók feladata, hogy az alapelvek alapján élő és világos módon ismertessék meg őket a rend eredetével, szentjeivel és hagyományaival, jellegével és küldetésével az egyházban. Fel kell hívniuk a figyelmüket az örömökre és szenvedésekre, a különleges kísértésekre a hivatásukban, és legalább néha, ha az idő engedi, élethelyzetekbe kell kerülniük, amelyek közel állnak azokhoz, amelyekbe később kerülni fognak.
A nevelési módszerek
A fiatal nővérek neveléséért és a használt módszerek választásáért a vezető és a novíciustanító felelős.
(Megjegyzés: A különböző módszerek között vannak olyanok, amelyek elavultak, és amelyeket egyszerűen ki kell zárni. Ezt a novíciustanítónak kell megkülönböztetnie a vezetőivel együtt, és a novíciák fejlődésének szintjére figyelemmel. Általában elmondható, hogy bizonyos korábban alkalmazott gyakorlatok a novíciák buzgóságának ösztönzésére ma gyermetegnek tűnnek. Jobb inkább a szeretetre összpontosítani Isten iránt és a lelkek iránt.)
A fiatalok szeretik, ha „megadják magukat számítás nélkül”. Ez ritka szándék, jó ösztönözni, de irányítani is szükséges. Értékelik az őszinte igazság ajándékát, mindent, ami valóban a szívükből árad. A novíciustanítónak tehát ügyelnie kell arra, hogy ne vezessen be semmi mesterkélteset vagy szokványosat. A rend szabályainak, az előírásoknak és szükséges szokásoknak a megtartása elegendő, hogy fenntartsa a novíciák spontaneitását, formálja akaratukat, és biztosítsa a közös fegyelmet. Nem szükséges őket felesleges előírásokkal terhelni, amelyek minden kezdeményezést háttérbe szorítanának: A szeretet legjobb módja, ha a legnagyobb mértékben „az övék” vagyunk. A novíciáknak érezniük kell, hogy a novíciustanító teljesen elkötelezett irántuk. Ezt érzik, amikor a feladataik során nem törődnek saját népszerűségükkel, és nem félnek, amikor a körülmények megengedik, hogy alkalmazkodjanak a nézőpontjukhoz.
Ezért nem szabad hangsúlyozni azt, ami elválasztja őt a novíciáktól, inkább megnyerheti őket, amikor azt mutatja, ami összeköti őt velük. A hatása akkor nagyon kiterjedhet rájuk, de annak feltétele, hogy ez az egység nem művi attitűd, hanem mélyen gyökerezik a szívében. Azáltal, hogy mindenki számára mindenki lesz, nem mond le a feladatáról, hanem éppen ellenkezőleg, jobbá válik a végzésében. Az „övéik” lenni egyáltalán nem jelenti azt, hogy a novíciákat magukra hagyja.
A novíciustanítónak lelkesedést kell adnia nekik, és szenvedéllyel kell őket ösztönöznie Isten útjaira, mindezt anélkül, hogy frázisokkal fárasztaná, egyszerű és konkrét tanítással, ugyanakkor nagyon természetfeletti módon. A fiatalok a lényeget keresik. Ha a novíciustanító folyamatosan kapcsolatban áll Istennel, akkor képes lesz beszélni nekik az egyetlen szükséges dologról. Ahelyett, hogy kívülről kényszerítené a „jónak” látszó szokásokat, inkább próbálja a lelkeket a mélységbe vezetni, hogy belülről magukkal ragadtassák és így a saját kezdeményezésükből folyamatosan kövessék Isten hangját.
Ezenkívül feladata, hogy szociális szellemét adja a novíciáknak. Ez ma annál könnyebb, mivel ez a szellem megfelel a fiatalok valódi igényének, akik nem akarnak egymás mellett élni, hanem szeretnének összefonódni és együtt lépkedni. Ő lesz a látható középpont, a kis közösségük összeköttetése. Meg kell valósítania a szellem és a szív egységét, és egy élő atmoszférát létrehoznia, amely a szeretet és a nővéri szeretet iránt van tele, kölcsönösen szeretik egymást a megkerülhetetlen, de értékes különbségek ellenére.
Biztosan nem minden fog befejeződni a lelkeikben a formálás éve végén. De ha a novíciustanító szeretetben és hitben ültetett, mások később majd aratnak, mert Isten nem mulasztja el, hogy növekedést adjon.
(Kiegészítés a „Lizieux-i Teréz lelki realizmusa” című könyvhöz,
mely 1992-ben jelent meg a Karmelita kiadónál)
Műfordította P. Metoděj Minařík.
