„Megismertük azt a szeretetet, amelyet Isten érez irántunk, és hittünk benne“. Ez egy nagy hitbeli aktus, ez a módja annak, hogy viszonozzuk Istenünk szeretetét szeretettel. Ez a titok, amely az Atya szívében rejlik, amiről Pál apostol beszél, amelyet végül megérthetünk, és amely megragadja lelkünket! Amikor a lélek képes hinni ebben a mérhetetlen szeretetben, amely fölötte áll, mondhatjuk azt, ami Mózesről elmondható: „Kétségek nélkül hitt, mintha a láthatatlanra nézett volna“. A lélek már nem áll meg a vonzalmaknál és érzéseknél; alig érdekli, hogy érzi-e Istent vagy sem; alig érdekli, hogy örömmel vagy szenvedéssel ajándékoz meg: hisz a szeretetében. Minél inkább próbára teszik, annál inkább növekszik a hite; mondhatjuk, hogy minden akadályt leküzd, hogy pihenjen a végtelen Szeretet ölében, amely csak szeretetcselekedeteket hajthat végre. Ennek a léleknek, aki teljesen éber a hitben, a Mester hangja lehet, hogy a bizalmas titokban azt a szót mondja, amelyet valaha Magdalai Máriának mondott: „Menj békében, a hited megmentett téged“.
(Alžběta od Trojice, Nebe ve víře 20)
