(Kicsit haboztam a szöveg közzétételével a folyóiratunk oldalain. Mivel Juliána Norwichi nem volt karmelita. (A 14. és 15. század fordulóján élt egy norwichi templom közelében, Angliában.) Emlékezetemben fennmaradt a visszafogottság, amelyet Szent János a Keresztről tanácsol a magánkinyilatkoztatásokkal vagy látomásokkal, sőt azok lejegyzésével kapcsolatban is.
De foglalkoztatott a gondolat: Katka biztosan nem fordítana és nem ajánlana nekünk olyasmit, ami nem érdemel figyelmet… Így hát újra, alaposabban visszatértem Juliána Norwichi szövegéhez. És keresgéltem egy kis könyvet A Juliána Norwichi bölcsességről, amelyet a Karmelita Kiadó adott ki 1997-ben. Elepedve az ilyen szövegek szellemében, a következő részletet is Önöknek ajánlom. – P. Gorazd a magyarázat kedvéért.)
„Még ébren voltam, amikor az Úr megnyitotta a szellemi szemem, és megmutatta a szívem közepén a lelkemet. Olyan tágasnak láttam a lelkem, mint egy királyságot… mintha egy szép város lenne.
E város közepén ül a mi Urunk, Jézus, igaz Isten és igaz Ember, szép és magas, tiszteletreméltó, a legnagyobb Úr. És dicsfényben láttam őt, megtisztelve. A lélekben egyenesen ül, békében és nyugalomban, miközben kormányozza és őrzi a mennyet és a földet, és mindent, ami van. Az emberség és az isteniség békésen ül egymás mellett, és az isteniség mindent ural és vigyáz, bármiféle eszköz vagy fáradozás nélkül. És a lelkem megáldottan van betöltve isteniséggel: a legmagasabb hatalommal, a legmagasabb bölcsességgel és a legmagasabb jósággal.
A hely, amelyet Jézus a lelkünkben elfoglal, soha nem marad üresen, mert Benne van a legbensőbb lakóhelye, és számára ott tartózkodni a legnagyobb öröm. Ez egy vigasztaló látvány volt, tele békével, mert valóban így van, örökké és örökké. (…)
Amiután ezt nagy figyelemmel kontempláltam, a mi Urunk nagyon alázatosan megmutatta nekem a szavakat (hang nélkül, sőt ajkait sem mozdítva, mint ahogy már korábban is), és nagyon komolyan mondta: Tudd jól, hogy amit ma láttál, nem egy hallucináció volt; fogadd el, és higgy benne, és szorosan tartsd meg, és semmi nem győz le téged.
Ezeket az utolsó szavakat azért mondta nekem, hogy megtanítson a tökéletes bizonyosságra, hogy a mi Urunk Jézus az, aki mindezt kinyilatkoztatta nekem…
Semmi nem győz le téged. És ez a tanulság és ez az igaz megerősítés általánosan vonatkozik minden keresztény testvéremre, ahogy már mondtam, és ez Isten akarata.
És ezek a szavak: Semmi nem győz le téged, nagyon hangsúlyosan és erőteljesen voltak mondva, hogy legyen bizonyosságom és erőm minden nehézségben, amely jöhet. Ő nem mondta: Nem fogsz már megtapasztalni támadást, nem leszel túlterhelve munkával, nem ismered a nyugtalanságot, hanem mondta: Semmi nem győz le téged.
Isten akarja, hogy figyeljünk ezekre a szavakra, és hogy mindig erősek legyünk a bizonyosságunkban, akár a jólét (bőséges) közepette, akár a szenvedések közepette, mert Ő szeret minket, és kedvez nekünk, és ezért akarja, hogy mi is kedveljük Őt, és bízzunk Benne, és minden jónak fog történni.
És nem sokkal ezután minden eltűnt, és már nem láttam semmit.”
(A könyvből Julian of Norwich: Showings (ch. 22, rövid szöveg). Paulist Press, 1978.)
Angolról fordította: Katka Lachmanová.
