Isten élő szava: Jel 1,5b
„Ő, aki szeret minket és vérével megszabadított minket a bűneinktől…”
Egyszerre csak szeret minket olyannak, amilyenek vagyunk. Mindannyiunkat szeretett az örökkévalóságból. Úgy szeret minket, hogy bevezet a tisztaságába, a tisztaságba, amelyet az Atyjával oszt meg. A valódi szeretet a tisztaság. A tisztaság, mint isteni, keresztény és végső soron emberi tulajdonság mindig a mi Urunkban a szeretetének tanúvallomása és cselekedete, valami, ami mindig kiterjed a szeretet nagyobb teljességére.
A tisztaság soha nem a tisztátalantól való félelem, soha nem a rémülés, elrejtőzés, hanem a jónak szabad előnyben részesítése, hogy a szeretetet ne torzíthassa és ne gyengíthesse semmi tisztátalan. A szeretet és a tisztaság kölcsönösen erősítik egymást. És ahogy a Pán iránti szeretet a tisztaságban növekszik, a Pán elérheti bennünk azt, hogy megpróbáljunk úgy szeretni őt, ahogy ő szeretett minket és szeret minket.
Szeret minket és vérével megszabadított minket a bűneinktől, mindattól, ami bennünket tisztátalanná, zavarttá tett, ami akadályozta a hozzá való közeledésünket. Mielőtt megismertük őt, bűneinkkel akadályokat emeltünk, amelyek már nem engedték, hogy Istenre nézzünk. Minden, amit a magunk részéről építettünk, arra szolgált, hogy az emelt falak még magasabbak és erősebbek legyenek. És talán egyszer rájöttünk erre. De amikor megpróbáltuk eltávolítani az akadályt, csak a köveket mozgattuk: amit eltávolítottunk az egyik oldalról, a másikra halmoztuk. Megpróbáltuk megszabadulni egy bűntől, például a érzékiségtől, de közben egy másik, például a hiúság még erősebbé vált bennünk. Nem jutott eszünkbe, hogy az egész falat leromboljunk, vagy féltünk, hogy beomlik ránk. Mindenben magunkat szerettük. Ezért kellett megjelennie a Pánnak, hogy az egész falat lerombolja; ezzel azonban ugyanannak a veszélynek tette ki magát, hogy rázúdul. Az ő szeretete soha nem korlátozódik csupán a parancsokra; amit kér, azt is megteszi, és minden alkalommal teljes személyes elkötelezettséggel.
Bűneink eltávolítását és a hozzánk való közeledést azzal okozta, hogy az összesért vérét ontotta. Minden alkalommal, amikor a Pán a bűneink erősségét a földre dönti, ezt az ő vére árán teszi. Ő nem csupán általánosan önti azt, hanem valóban minden egyes egyénért. A legjobb az lenne, ha azonnal elismernénk az ő hatalmát, és letesszük a fegyvereket. Mi azonban tovább harcolunk, és még több vérét öntjük. Az egyetlen lehetséges segítség, amit neki adhatunk, az engedelmességünk és teljes alárendeltségünk lenne. Nem tanácsolhatjuk a Pánnak, hogyan kellene megváltania minket. És nem kérhetjük, hogy mindent ő végezzen el, miközben mi csak passzívan nézelődünk. Segíthetünk neki azzal, hogy szolgálunk neki: hagyjuk, hogy ő működjön, de együttműködünk az ő szándékaival. A közreműködésünk mértéke pontosan az alapján fog függeni, hogy milyen segítséget kér. Sokak számára ez talán azt jelenti, hogy korlátozzák a segítségüket, lemondanak sok dologról, amit szívesen tennének. És sokan számára néha csak a szándéknyújtás elegendő.
Átvéve a könyvből: Apokalipszis
Szerző: Adrienne von Speyr
Kiadta: Johannes Verlag, Einsiedeln 1950
Fordította: Norbert Žuška, O.Carm.
