M. Milada nővér a Világ Megváltójától, OCD
Röviddel a halála előtt, 1897 májusában, Teréz egy 25 versszakos hosszú versben megfogalmazza, milyen helyet foglalt el az életében a Szűz Mária, és megírja marian testamentumát. A verset spontán írja, noha hosszú ideje készül a megírására, ahogy Celina nővérének elmondja: „Mielőtt meghalok, még néhány dolgot meg kell tennem. Mindig arról álmodtam, hogy egy dalban kifejezzem, amit gondolok, amikor Szűz Máriára gondolok.”1
Ugyanakkor kedves nővére, a Szent Szív Máriáról, akihez Teréz már megírta a B kéziratot, kérésére is írja. A két szöveg összefonódik. Ismétlődése: „szeretlek”.
Ha a B kézirat végrendelet és dicsőítés Jézus szeretetéért, akkor ez a vers kiénekelni „Miért szeretlek, Mária” (TB 54). Ez a kettős szeretet számára elválaszthatatlan. Teréz életének középpontjában Jézus áll, de mellette mindig ott áll Mária, mint az Ő Anyja. Ez a legnemesebb címe: „Anyább, mint Királynő”2 (lásd: ŽS 21.8.3/VŽ 117).
Mint Anya, Mária Jézust adja nekünk, és minket Jézushoz ad. Mindent hozzá visz, soha nem tartja meg gyermekeit magának. Ezért soha nem szerethetjük túlságosan Máriát, amikor benne és vele együtt mindenben Jézust szeretjük. „Ne hidd, hogy túlságosan szereted a Szent Szűzt túlzottan, soha nem fogod eleget szeretni, és Jézus nagyon elégedett lesz, mert a Szent Szűz az Ő Anyja” (DT 92).3
Ebből megérthetjük, hogy Teréz életében Szűz Mária kiemelkedő helyet foglalt el, bár Teréz nem volt egyértelműen „máriás lélek”, hanem Krisztus-központú lélek - és éppen ezért Krisztus-központúsága miatt. Mária elválaszthatatlan számára Jézustól. 239-szer beszél róla, a legtöbbször a versekben (54 verséből 8 Szűz Máriának szól, és további 16-ban egyszer vagy többször említi), neki ajánlja az első és az utolsó versét, az első és az utolsó imáját.
Teréz új nézőpontja Máriára
Teréz Máriáról vallott tanítása ugyanolyan eredeti, mint Istenről alkotott nézőpontja. Ha a kegyelem hangsúlyozásának időszakában ez a karmelita a könyörület primátusára épít, akkor Mária kivételességének túlzott hangsúlyozásával szemben Teréz őt kicsi, egyszerű és alázatos személynek látja. Ösztönösen védekezik minden triumfalista prédikációval szemben, amelyek csupán Mária nagyságát és kiváltságait hangsúlyozzák, leginkább apokrifekre támaszkodva, amelyek tele vannak csodákkal és rendkívüli eseményekkel. Ezzel szemben Teréz az evangéliumban keresi, amely Máriát mutatja meg az ő egészen szokványos mivoltában, közel a követéshez. Ezzel felfedi a legnagyobb, a prédikátorok által elfeledett kiváltságot, a szegénység és kicsinység kiváltságát, amely olyan jellemző volt Jézus és Mária földi életére. A kicsinység és a szegénység az evangélium szívét képezik, annak igazi valóságát.
„Amikor az életed Szent Evangéliumát meditélem,
bátran merek rád nézni és közeledni hozzád.
Nem nehéz hinnem, hogy én a te lányod vagyok:
halandó és szenvedő”4
Ezért Teréz nem kell félnie Máriától, mivel hasonlítanak a gyengeségükben. Miből Máriát leírja, megismerhetjük Teréz szentség eszményét, amelyet minden „kicsi lélek” követhet.
A korabeli homíliákkal szembeni elégedetlensége (Teréz a halálos ágyán beismeri, hogy nem tetszett neki egyetlen prédikáció sem Szűz Máriáról),5 azért maga egy hónappal a halála előtt előadja nővéreinek a „prédikációját”, amely összefoglalja mindazt, amit róla gondol: „Milyen boldog lennék, ha pap lehetnék, hogy prédikálhassak az Istenanya iránt! Egyszer elég lett volna, mondtam volna el mindent, amit erről gondolok.
Először elmagyaráznám, mennyire keveset ismerjük az életét: Nem szabadna olyan dolgokat mondani, amelyek valószínűtlenek vagy amiket nem ismerünk; például, hogy teljesen kicsi, három évesen, a Szent Szűz elment a templomba, hogy magát égő és teljesen rendkívüli szeretettel ajánlja Istennek; míg ő talán az engedelmességből, egyszerűen ment oda a szüleihez. Miért is mondanánk, tekintettel Simeon próféta szavaira, hogy a Szent Szűznek innentől kezdve mindig szeme előtt volt Jézus szenvedése? 'A fájdalom kardja átszúrja a lelkedet' - mondja neki a pap (Lk 2,35). Ezek tehát nem szavaképek a jelenre, látod jól, Édesanyám; ez egy általános prófécia a jövőre vonatkozóan. Valamilyen beszéd, ami kedvemre való lenne, arról, hogy Mária mit élhetett, és az igazi életét kellene mutatni, nem a felkavaró életét; és biztos vagyok benne, hogy az igazi élete nagyon egyszerű kellett hogy legyen. Azért mutatnak nekünk megközelíthetetlennek; de azt kellene hangsúlyozni, hogy utánozható, kiemelni az erényeit, azt mondani, hogy hitből élt, mint mi, ezt az evangéliumból kell bizonyítani, ahol olvassuk: 'Nem értették, amit mondott nekik' (Lk 2,50). És egy másik helyről, szintén titokzatos: 'Szülei csodálkoztak, amit mondtak róla' (Lk 2,33). Ez a csodálkozás bizonyos meglepetést feltételez, nem gondolod, Édesanyám?
Nagyon is tudjuk, hogy a Szent Szűz a menny és a föld Királynéja, de több Anyja, mint Királynő, és kiváltságaival nem kell mondani, hogy elfedi valamennyi szent dicsőségét, mint amikor a nap felkeltével halványulnak a csillagok. Uram, milyen különös! Egy Anya, aki elhomályosítja saját gyermekeinek dicsőségét! Én az ellenkezőjét gondolom, hiszem, hogy még inkább meg fogja azt a kiválasztottakat világosítani.
Jól van beszélni az ő kiváltságairól, de nem szabad csak erről beszélni, és ha bármilyen beszédben az elejétől a végéig azt kell mondani: 'Ó, ó!', ez túlzás! Ki tudja, talán valaki ezzel elérte, hogy úgy érezze, hogy egy olyan rendkívüli alkotásnak furcsa lenne, és azt mondaná: 'Ha így van, inkább elmegyek a sarokba, és fényt árasztok úgy, ahogyan tudok.'
Ami a Szent Szűznek kihagyhatatlan, az, hogy nem tudott vétkezni, hogy megszabadult az eredeti bűntől, másrészt viszont kisebb boldogsága volt, mint nekünk, mert nem volt Szent Szűze, akit szerethetett; és ez annyival több boldogság nekünk, hogy olyannyira kevesebb boldogság neki! Egyébként a 'Miért szeretlek, ó Mária!' című dalomban mindent elmondtam, amit a prédikációmban mondanék.” (ŽS 21.8.3/ VŽ 116-117; lásd még ŽS 23.8.9/VŽ 120).
Máriával kapcsolatos események az életében
Ez a Teréz Máriára vonatkozó nézőpont nemcsak a Szentírás mély meditációja, hanem a személyes tapasztalat eredménye is. Az egész Martin családra jellemző volt a Szűz Mária iránti közeli tisztelet; minden gyermek a nevét viseli. A Szűz Mária szobra (ma "Mosolygó Szűz Mária" néven ismert) a házi liturgia középpontjában állt, a szülők és a gyermekek közösen imádkoztak előtte. Májusban sok zöld és virág vette körül.
Zelie Martin különleges ihletet köszönhetett a Szűz Máriának az alençons-i csipkék gyártására vonatkozóan, valamint megnyugvást a kicsi Helena halála után. Akkor érzett lelkiismeret-furdalást, hogy vajon a kislánya nem szenved-e a tisztítótűzben, mert nem hívta a gyóntatót, amikor néhány perccel halála előtt egy kicsit hazudott. A Szűz Máriához fordult, és titokzatos hangot hallott: „Itt van mellettem!”6
Ezt az intim tapasztalatot Zelie anya biztosan átadta gyermekeinek. Louis Martin súlyos betegség idején gyakran járt zarándoklatokra különböző mariánus szentélyekbe, hogy ott kérje gyermekeik gyógyulását. Különösen egy templom szorosan kapcsolódik a Martin családhoz - a Boldog Szűz Mária diadalmas templom Párizsban. A benne végzett imák segítették Teréz apját és nagybátyját, hogy megőrizzék hitüket a már világi Párizsban való tanulmányaik alatt. Ez a templom később szorosan összefonódott Teréz életével is. A diadalmas Máriának egy versét ajánlotta, amelyben testvérét, a misszionáriust kéri (TB 35).7
A családi légkör tehát a Martin család legutolsó leányát, Mária Françoise Terézt is befolyásolta. Már az első gyónás után öt és fél évesen írta: „Emlékszem, hogy az első tanítás, amit kaptam, arra hívott, hogy tiszteljem a Szűz Máriát. Elhatároztam, hogy megduplázom a hiúságomat iránta” (Rk A 16v/AS 43).
De az az esemény, amely alapvetően meghatározta a Szűz Máriához fűződő kapcsolatát, édesanyja halála volt. Így Teréz négy és fél évesen elveszítette a feltétel nélküli elfogadás, a biztonság és a család melegét. Tíz éven át Teréz ezt a fájdalmas veszteséget éli meg, és egyúttal új belső bizonyosságot és védelmet keres. A kislány egy időre rátalál testvérére és „más anyjára”, Paulinára, de őt is elveszíti kilenc és fél éves korában.
A Szent Szűz mosolya
Teréz felismeri, hogy minden emberi kapcsolat törékeny és romlandó. Így egyre inkább a természetfeletti kapcsolatokban kezdi keresni a biztosítékot, amelyek soha nem okozhatnak csalódást. Már hét évesen így ír a könyvébe: „A Boldogságos Szűz az én Anyám, és a kisgyerekek általában hasonlítanak az anyjukra.”8
De a mély seb, amely édesanyja halála nyomán keletkezett, és később még inkább Paulina távozása miatt, amelytől a kislány „különös betegségben” szenvedett, csak égi beavatkozás által oldódhat meg. Amikor a családtagok már nem tudtak mit tenni Teréziával, kilenc szentmisét rendeltek a Párizsban található Boldog Szűz templomnál. És meghallgattak: „Amikor a szegény Terézia nem talált segítséget a földön, a mennyei Anyához is fordult. Teljes szívből kérte, hogy könyörüljön rajta. Hirtelen megjelent nekem a Szűz Mária gyönyörű, annyira gyönyörű, hogy még soha nem láttam semmi ennyire szépet. Az arca jóságot és kifejezhetetlen gyengédséget árasztott.
De ami a lelkem mélyére hatolt, az a „Szent Szűz lenyűgöző mosolya” volt. Ekkor minden szenvedésem eltűnt, két nagy könnycsepp folyt ki a szememből és csendesen végigcsorgott az arcomon. De ezek a könnyek nem voltak zavaros öröm könnyei.” (Rk A 30r/AS 66).
Ez az egyik kevés rendkívüli misztikus kegyelme Teréznek.9
Egész életében Mária ezért Teréz számára főleg a mosolygó Szűz, az az Anya marad, aki minden zűrzavarban és bizonytalanságban átlátható mennyei jóindulatot és védelmet mutat számára. Ezért is a halála előtt, a hit elleni súlyos kísértések idején, Teréz vágyik erre a mosolyra, és az élete összegzését aláveti ennek:
„Életem reggelén te ránéztél rám:
jövő és mosolyogj rám, Anya, már este van!” (TB 54, 25).
Belsőleg Mariának a mosolyát a elsőáldozás napján is érzékeli:10 „Délután én voltam az, aki bemutatta a Szent Szűznek történő felajánlás aktusát. Méltán voltam, hogy a barátnőim nevében beszéljek a mennyei Anyához, aki olyan kicsiny korban maradt meg az édesanyám nélkül! ... Egész szívemmel beleadtam, amikor hozzá beszéltem, amikor felajánlottam neki, mint egy gyermek, aki a karjaiba veti magát az anyjánknak, és kéri őt, hogy vigyázzon rá. Úgy tűnt, a Szent Szűz biztosan ránézett a kis virágjára, és mosolygott rá. Talán ő nem is gyógyította meg a látható mosolyával?. (Rk A 35v/AS 77).
De a gyógyulás nem végleges. Az csak később, 1886 karácsonyi estéjén következik be, és véglegesen megerősítést nyer a Boldog Szűz templomában. Addig Teréz lelkiismeret-furdalást érez, hogy erről a tapasztalatról, amelyet titokban akart tartani, beszélt (lásd: Rk A 31r/AS 67-68). Ennek a reakciója az első írásos imádság: „Jó szívű Szent Szűz, tedd, hogy a te kicsi Terézéd soha ne szenvedjen többé” (TM 1).11
Csak a párizsi templom látogatása, ami a római zarándoklat előtt négy és fél évvel (1887. november 4-én) hoz neki békét: „Ó, amit a lábainál éreztem, azt nem tudnám elmondani. Azok a kegyelmek, amelyeket nekem adott, annyira mélyen megérintettek, hogy csak a könnyek árulják el boldogságomat, mint az első áldozásom napján. A Szent Szűz megmutatta, hogy valóban ő mosolygott rám és meggyógyított engem. Megértettem, hogy vigyáz rám, hogy az ő gyermekei vagyok, és ezért már csak ‘Anyinak’ hívhatom, mert nekem ez még kedvesebb, mint az ‘Anya’ megnevezés.” (Rk A 56v-57r/AS 120).
Így most már minden rendkívüli jelenség nélkül is Teréz mélyen átérzi Mária szeretetét, és erre minden gyermekei szeretetével válaszol. Ez a szeretet, amely „Anyinak” választja az „Anyát” a „Szűzanya” mellett, semmiképpen sem egy érzelgős vagy gyermeki dolog. Ez egy hasonló tapasztalat, amikor később Isten „apukának” nevezi őt. (Lásd: CS 81). Ekkor érti meg Jézus összes szeretetét az Atya iránt, akit „Abba”-nak nevez.
A cikkben használt rövidítések: Rk A - A kézirat / AS - Autobiográfiai írások, ŽS - Sárga füzet / VŽ - Belépek az életbe, TB - Teréz versei, DT - Teréz levelei, TM - Teréz imái
