Orosz katonai gépezet hagyományosan a vasúti ellátásra támaszkodik. Azonban a jelenlegi ukrajnai invázió esetében a kulcsfontosságú vasúti csomópontokat nem sikerül megszerezniük, ami logisztikai problémákat okoz a megszállóknak és gátolja előrehaladásukat a belső területek felé.
Az első ukrán Kursk-Kijev-Odessa vonal tervezésében részt vett Josef Kalinowski, a későbbi mezítláb járó karmelita, Szent Rafael Szent Józsefről.
Josef 1835-ben született egy lengyel családban, ám Oroszország által megszállt Vilniusban. Gyermekkorában látta a nemrégiben történt oroszellenes felkelés következményeit: a folyamatos deportálásokat és a halálos ítéletek végrehajtását a piacon, de „zsidó gyermekek száműzetésre küldésének menetét” is. A tehetséges fiatal számára nem volt más út a tanuláshoz, mint valamelyik orosz iskolában tanulni (a lengyeleket bezárták), ezzel együttműködve a saját elnyomásában. Nagy kétségekkel fejezte be a pétervári Mérnöki Akadémiát (ami magával vonzotta a cári hadseregben a hadnagyi rangot is), és a szóban forgó vasút tervezéséhez lett hozzárendelve.
1863-ban kiújult egy újabb oroszellenes felkelés. Josef „Emlékirataiban” ezt olvashatjuk:
„Az elképzelés, hogy fegyvertelen nép harcol az orosz uralom ellen, amely óriási és erős hadsereggel rendelkezik, túlzottan világos volt. Megőrizni a cári hadsereg egyenruháját, miközben a szív félelemmel rezeg, hogy parancsot kap, hogy testvéri vért öntsen, elfogadhatatlanná vált. Kérdeztem magamtól: Megengedhetem magamnak, hogy tétlen maradjak, amikor oly sokan mindent feláldoznak ennek az ügynek?”
A harminc éves Josef – a rossz egészségi állapot ürügyén – azonnal kérte a cári hadseregből való elbocsátását, csatlakozott a felkeléshez és lett Litvánia nemzeti védelmi minisztere. Ez a felkelés is véresen el lett nyomva, Josef halálraítélték. A cári rendszer azonban jogosan tarthatott attól, hogy Kalinowski, a lengyel és katolikus halála a megszállt népek számára mártírhalálnak tűnhet. Ezért a katonai bíróság végül tíz év kényszermunkára csökkentette büntetését Kelet-Szibériában…
„Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, dél körül, hosszú sorban vonultunk a vilniusi utcákon a vasútállomás felé. Az utcákon hatalmas tömeg gyűlt össze, és a kozákok a lovaikon elhárították mindenki közeledését, aki próbálkozott. Sokan kinéztek az ablakokon. Az egész helyzet úgy tűnt, mint egy temetési menet. És hány ilyen menet haladt már előttünk a felkelés kezdete óta! Közöttünk voltak különböző rangú és korú emberek: házakhalei, orvosok, művészek, munkások, parasztok, házas nők és fiatal lányok… Olyan volt, mint egy árvíz, amely a távoli kelet felé sietett. Nem kísért minket pap. Felugrottunk a kocsikba, ahol egymásra préselődtünk. A felügyelők tárgyként bántak velünk, akikkel kedvük szerint rendelkezhetnek. Amikor a vonat elindult, a sínek mentén álló fák hosszúra nyúltak, és virágaikkal temették be a kocsikat, mint a halottakat a temetőben… Az Uralon túli végtelen síkság határtalan temetővé vált tízezreknek, akiket kiragadtak hazájuk anyai öleléséből, és örökre elnyelték.”
Szent Rafael, könyörögj érettünk!
(Rafael Kalinowski /1835–1907/, A. M. Sicari könyve, a Karmel szentjei alapján,
a idézetek a szent „Emlékirataiból” származnak)
