A biztos hit reményéért,
ami a mennyből száll alá,
és a nehéz próbák fáradtsága
hirtelen könnyebbé válik.
Ennek ellenére a folyamatos vágy
minél közelebb kerülni
a vőlegényhez, akiben öröm van,
a bánat kíséri ezt az érzést.
Ezért sóhajokkal, imákkal,
kérésekkel és szorongással,
meleg könnyel, jajgatással
csak hozzá fordulnak,
hogy mielőbb megajándékozzon
személyes jelenlétével.
Óh, legyen az öröm, mondják egyesek,
életünkből célt találjon.
Mások mondják: Küldd el, Uram,
akit megígértél.
Törd meg a mennyet, kérik mások,
hogy rád tekinthessünk,
amikor hozzánk aláereszkedsz,
hogy megnyugtassuk jajgásainkat.
Adj mennyei harmatot a földnek,
mert a föld szomjazik rá.
Óh, legyen a nyitott föld
a tövisbokrok helyett
szép virágokkal ajándékozva,
és magába fogadja azokat.
Boldog lesz, mondja egy másik,
akinek adatott az időben élni,
amikor még Istenre is
szemével ránézhet,
megérintheti őt saját kezével,
bárhol is járjon vele,
örvendezhet titkain,
melyek a világ gazdagsága.
(Szent János a Keresztelő, Ötödik románc, fordította Gustav Francl)
