Michael Szent Ágostontól (1622–1684)
A mennyből való Vőlegény nagyon félénk, mintha szégyellné magát megmutatni; ha egyesülni akar a hű lélekkel a szeretet csókjával és ölelésével, távolságot és magányt keres.
Ezt észlelte a Énekek Éneke menyasszonya: „A szeretőm hangja! Íme, éppen jön, átugorja a hegyeket, átlép a dombokon. A szeretőm hasonlít a gazellához vagy a gida.” (Én 2,8n) Ez azt jelenti, hogy az Ő Kedvesével ellentétben félénk, mint a gazella vagy a gida, akik az emberek elől menekülnek, és a legmélyebb magányba húzódnak, távol minden zajtól; ott biztonságban és gondtalanul vannak. Ha tehát meg akarod találni azt, aki a legkedvesebb a lelkednek, a magányban kell keresned, mert ott rejtőzik, ott hív, ott vár rád, ott vágyódik utánad.
Ha a lélek teljesen közel van ahhoz, aki őt állandó szeretettel szereti, akkor a teremtett dolgokon keresztül ölelheti, megcsókolhatja, és a szeretetben öleli, amikor csak akarja, igen, minden mozdulatával. Mert mindenütt és mindent megismer, és tudja, hogy a Legkedvesebbje egy pillanatra sem lehet tőle elválasztva.
A szerető lélek átalakulása néha úgy történik, hogy a lélek és minden teremtett dolog mintha elveszne Istenben, belémerül, általa elnyeltetik. Ez az önmagában való elveszés vagy az Istenbe merülés nem más, mint minden dolog teljes elfeledése, amit a isteni Lélek hatása okoz az ember bensőjében, vagy mint egyfajta szeretetteljes „megolvasztás” a lélek Istenben, akiben a lélek egy időre Isten által elnyeltetik és megszállott lesz, és sem önmagára, sem pedig bármely teremtett dologra nem gondol.
A lélek ezt az állapotot magától nem tudja elérni; a Kedves bármikor eljön, amikor kedve tartja, és általában mindent egyedül akar tenni. A lélekben ezután óriási csend és nyugalom keletkezik, a mozdulatlanság, a zaj és a teremtett dolgok okozta nyugtalanság nélkül, gondolkodás, és semmin sem ragaszkodva. Ez a misztikusok nagy csendje, akik elérték a tökéletességet. Az a csend, amely egyetlen szót sem tűr, igen, amely még mintákon keresztül sem engedi a beszédet.
Ebbe a csendbe a szeretett lélek a szeretett Istenével pihen a tiszta szerető szív ágyán, virágokkal díszítve, és mystikusan egyesül vele. Hogy senki ne zavarja meg ezt a nyugalmat és ne szakítsa meg ezt az egyesülést, minden teremtett lénynek, minden lélek hatalmának, és elsősorban az érzékeknek szigorúan el van rendelve, hogy hallgassanak, és ügyeljenek, hogy ne ébresszék fel a lelket a szeretett és a Kedves álmából: „Megesküszöm nektek, Jeruzsálem leányai, ne ébresszétek és ne zavarjátok fel a szerelmet, amíg az magát nem akarja.” (Én 8,4)
Választva a könyvből: A mennyei szeretet tánca
Megjelent: Elisabeth Hense, T.OCarm.
Kiadó: Herder, 1991
Fordította és szerkesztette: Norbert Žuška, OCarm.
