Veled minket támaszkodva és a szépség kegyelme által
a te fényedben, mint a felhő, ág, szál,
édes láng vagy, és én forró forrás,
te vagy a láng, ami megéget, megöl és megment.
A vágy áradatában úgy tűnik, hogy hallom
az izgatott hangot, amely dörög és kihív,
amikor az elgyötört sivatagon járok,
biztonságosan vezet engem a kiszáradt mederben.
Te gyújtod meg a hajnal csillagát, benne
felébreszted a levegőt az örömre, a villámot és a föld port
mind a te ajándékod, sötét elemi erő is
ennek a zajos, sújtó esőnek az áradatában.
Veled vagyok, Istenem, félelmet keltő és végtelen,
Istenem, rejtett, édes, aki titokban burkolózik.
(Pura Vásquez /1918–2016/, vers Változó teljesség, fordította Josef Hrdlička)
