Munka után vacsoráztunk, és étkezés után leültünk a tornácra. A nagymama mindig velünk, gyerekekkel ült a bejárati ajtó lépcsőjén, én pedig a jobb oldalán ültem és támaszkodtam a keretre. Akkor még nem jártam iskolába. Ezen a helyen biztonságban éreztem magam az egész világtól. Ez volt számomra a legbiztosabb hely, és egy pillanatnyi tökéletes biztonság a gyerekkorom életében. Minden rossz, ami rám nehezedett, abban a pillanatban teljesen tehetetlen volt.
Évekkel később emlékszem egy történetre, amit a nagymamám mesélt. Megélte a nagyapját, akit Nový gazda látogatott meg. Az idő feszültséggel teli volt, Napóleon garázdálkodott. A két öreg élénken vitatkozott a franciák moszkvai hadjáratáról, Csehországon keresztül. A nagyapa a Napóleon világban való cselekedeteihez fűzött véleményét e mondattal zárta le: „Tudod, Johann, ha meghalok és a mennybe megyek, ha ott látom azt a Bonaparte-ot – én nem fogom magam szégyellni, hogy a mennyben vagyok – de én megverem őt egy botot!”
(P. Benedikt Holota OFM /* 1922/, Mit adott nekem a szülőfalu, emlékek)
