Isten élő szava: 1 Király 18,36–40
„Eljött az idő, amikor áldozati ajándékot hoznak. Illés próféta odalépett, és mondta: »Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Isten, ma tudja meg ez a nép, hogy Te vagy Isten Izraelben, és én a Te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a dolgokat a Te szavad szerint tettem. Válaszolj nekem, Uram! Válaszolj nekem, hogy tudja meg ez a nép, hogy Te, Uram, Isten vagy. Te egyedül térítsd vissza a szívüket hozzád.«
És az Úr tüze lehullott, és elnyelte a holokausztot, a fát, a köveket és a port, és a árok vizét is megitta. Amikor ezt látta az egész nép, arccal a földre estek, és kiáltották: »Csak az Úr Isten! Csak az Úr Isten!« Illés utasította őket: »Képezzétek meg Baál prófétáit! Senki se meneküljön el közülük!« Amikor elkapták őket, Illés levezette őket a Kísón patakhoz, és ott megölte őket.” (18,36–40)
Illés mint egyén imádkozik, és nyugodt, egyszerű szavakkal imádkozik. A másik oldalon sokan voltak, és őrült módon viselkedtek; mindenáron próbálták befolyásolni istenüket, hogy lágyítják őt táncuk módjával és időtartamával, mozdulataikkal. Illés megmutatja, hogy az egyetlen hívő imádságának ereje van. Az ő imáját meghallgatták. De ezt azért hallgatták meg, mert az imádkozó életének egész állapota által látható a hit, a kapcsolat az igazi Istennel, akinek végtelen erejébe hisz. Illés azt is megmutatja, hogy ez a hit semmiképpen sem tömeges jelenség, hogy egyetlen szent elegendő ahhoz, hogy egy egész népet térésre vezet. Isten biztosan hallja az egész nép hangját, de hallja az egyén hangját is. Isten törődik hűséges szolgáival a nyomorúságuk órájában, amely az ő dicsőségük órája lehet.
A tűz isteni erővel ereszkedik alá. Válaszol Illés imájára, aki felépítette az Úr oltárát, előkészítette az áldozatot, a fát, és az egészet vízzel locsolta be, hogy éppen ezt a mennyei választ megkapja. Mert amit ez az imádság várt, az már önmagában végtelenül több, mint amire egy tisztán emberi imádság remélhet. Az Úr tűze felfalja az áldozati ajándékot és kiszárítja a vizet. Bizonyítja, hogy a hívő imádsága képes Isten csodáit cselekedni a világban a hallatlan teljességgel.
Ezután Illés megöleti a hamis prófétákat. Kiűzi a hitetlenséget a hit középpontjából, büntet a kegyelem közepette. Ezzel lehetőséget ad a népnek, hogy új életet kezdjen Isten előtt, az életet, amelyben minden bűn és a bűnre csábító kísértés ki kell, hogy legyen irtva az azt megtisztító tűz által, amely minden tisztátalanságot megöl. Még a kövek is szimbólumai legyenek a tisztításnak, amelyet a nép felett kell végrehajtani; még őket is felfalja; így az összes tizenkét törzsben ki kell irtani minden hitetlenséget, hogy örökre megőrizzék az új hit szépségét az igaz Isten erejében. Vége a két úrnak szolgálatának. A népnek meg kell tanulnia imádkozni. Illés mindent megmutatott nekik: az imádság egyszerűségét, de ugyanakkor a Istenbe vetett rendíthetetlen bizalmát, a hitigazságot, amelyre a bizalom épül. A kegyelem új kezdetet hozott a nép történetében.
Illés számára ez az új kezdet az ő küldetésében való kitartást jelenti. Talán a terheit erősebben érzi, mint valaha, de abban a bizonyosságban, hogy küldetése igaz, és rejtve van Istenben. Isten segített neki. Az ő imádsága egy egyszerű beszélgetéssé vált, és Isten istenien egyszerű módon válaszolt.
A megtérők ereje megszűnt a hamis prófétákkal: ez az első gyümölcs a prófétai imádságnak. Illés azt akarta, hogy Isten igazsága érvényesüljön. Kérte, hogy az a igazság, amely között Isten és ő érvényes, most Közben Isten és a nép között is érvényes legyen. Az erő, amellyel járt az ő útján, a népnek is megadatott. Az ő imádsága az odaadás imádsága volt: át akarta adni, amit már ő is birtokolt, és eközben felismeri az igazság biztoságát, erejét, hatékonyságát. Az ő szolgálata Isten akaratának szolgálata: csak azt akarja, amit Isten akar: a tévelygők megtérését. Ezt erő fogja kísérni. Ezt az erőt hirtelen megkapja a próféta, hogy a nép megismerje Isten hatalmát. Ám ez a hatalom, amely megnyilvánul Isten tüzében, és még inkább a bűnösök megtérésében, teljesen összekapcsolódik az imádság egyszerű szavával. Az imádság szavának hatalma van Isten felett: képes Isten hatalmát megnyilatkoztatni.
A hívők, akik miután látták az imádság hatalmát és működését, hirtelen erőteljes hitre leltek, és eddig ismeretlen erővel teltek meg. Kezdik sejteni, hogy mi lehet az Isten igazságának és ennek az igazságnak a szolgálatának. Valami titokzatos körforgásra utalnak Isten és követének szava és hatalma között. Azt a mennyei hatalmat kapja meg a küldött, amikor azt Isten szándéka szerint használja. Az imádság már nem egy határozatlan, talán teljesíthetetlen könyörgés, sem Isten előtt való megalázkodás, sem gyenge kifejezése valamilyen vágy, hálás vagy félelmüknek, hanem a teljes szavának megfelelő beszélgetés, amelyben az egész Isten az ő igazságával és hatalmával belép. De mivel Isten a beszélgetés partnerévé válik, a lehetőségek végtelenül szélesednek, a mennyei hatalom áramai olyan hevesen ömlenek a földre, hogy mindent eltűnnek a földiből, minden meglevő törvényt a kőhalomra dobnak. És a fogalmak, amelyeket hitetlenség és langyosság teremtett, most szánalmasan kiemelkednek. A hitetlenség és langyosság nem tudják fenntartani magukat ennek a beszélgetésnek a magasságában, csökkennek, emberi határokhoz kötődnek, nem mutatnak semmit, ami csupán távolról is hasonlatos lenne a csodához.
A Kármel hegyén történt csoda nem annyira a látható elfogadás Isten által, a hamis próféták megölése, a nép megtérítése, a hazugság vége, hanem inkább magának a beszélgetésnek, imádságnak a csodája. Az most a csodának a megjelenítése, amelyet Isten minden hívőnek ajándékoz. Nem, hogy a hívő elrejtse azt, hanem hogy azt teljes csodálatos erejével, Isten szándéka szerint használja.
Átvéve a könyvből: Illés
Szerző: Adrienne von Speyr
Kiadta: KNA
