A legméltóságosabb atyáknak
Josef Chalmersnek, a Boldogságos Szűz Mária Kármelhegyi Testvérei Rendjének (O.Carm.) generális apátjának,
és Kamil Maccise-nek, a Boldogságos Szűz Mária Kármelhegyi Barátai Rendjének (O.C.D.) generális elöljárójának
1. Irgalmas esemény a gondviselés tette, amely jubileumi év volt az egyház számára, arra vezet minket, hogy bizalommal és reménnyel tekintsünk az új ezredben megkezdődött útra. „Az új évszázad kezdetén – írtam az Novo millennio ineunte apostoli levélben – lépéseinknek a világ útjain fel kell gyorsulnia1, ezen az úton a Legszentebb Szűz kísér minket, akinek … rábíztam a harmadik évezredet“ (58. cikk).
Ezért örömmel értesültem, hogy a karmeliták mindkét ága, az eredeti és a reformált, szeretetteljes szeretetet akar kifejezni patrónusához, akit a Kármel virágának és a szentség útján vezetőjének neveznek, azáltal, hogy 2001-et neki szentelnek. Nem tudom hangsúlyozni a boldog véletlent: a tisztelt rendi hagyomány szerint az ünnepség a szentgyümölcs átadásának 750. évfordulójára esik. Ez tehát olyan ünnepség, amely kiváló lehetőséget ad a teljes karmelita család számára, hogy ne csak elmélyítse marianus spiritualitását, hanem azt is élje mindinkább, figyelembe véve, hogy milyen helyet foglal el a Szűzanya, Isten Anyja és az emberek Anyja, Krisztus és az egyház titkaiban, és ez a lehetőség arra, hogy kövessük azt, aki a „új evangelizáció csillaga“.2
2. Az összes karmelita generáció, a kezdetektől napjainkig, „a Szent Hegyre, Jézus Krisztusra, Úrunkra“3 tartva igyekezett életét Mária példájához igazítani.
Ezért a Kármelben és minden olyan szívben, amelyet gyengéd szeretet vezet a Legszentebb Szűz és Anya iránt, növekszik a támogatás4 iránt, aki már a kezdetektől fogva nyitott tudott lenni Isten szavának hallgatására és engedelmes Isten akaratának (Lk 2,19.51). Mária ugyanis, akit a Lélek nevelt és formált (lásd Lk 2,44–50), képes volt hitében olvasni saját életét (lásd Lk 1,46-55), és engedelmes Isten vezetésének „a hit útján haladt, és kapcsolatát a fiával hűen tartotta a keresztig. Ott nem Isten terve nélkül állt (lásd Ján 19,25), és mélyen szenvedett együtt egyetlen Fiával, és anyai lelkével csatlakozott áldozatához.“5
3. A szemlélődésben Mária Szűzre figyelünk, ahogy gondoskodó Anyaként látja Fiát a názáreti növekedés közben (lásd Lk 2,40.52), követi őt Palesztina útjain, részt vesz vele a káni menyegzőn (lásd Ján 2,5), és a kereszt lábán, amikor anyának az Ő áldozatához csatlakozik, és mindenkinek ajándékozva van, amikor Jézus őt a szeretett tanítványának adja (lásd Ján 19,26). Mint az egyház Anyja, a Szent Szűz az „állandó imádságban“ (ApCsel 1,14) egyesül a tanítványokkal, és mint új Asszony, aki előrevetíti azokat, ami mindannyiunk számára egy nap megvalósul a Szentháromság életének teljes megélésében, felvételt nyer a mennybe, ahonnan a szent hegy dicsőségébe tartó fiai fölé szétterjeszti irgalmassága védő palástját.
Ez a szemlélődő hozzáállás a gondolatokban és szívben vezet minket Mária élő hitének és szeretetének megcsodálására, amelyet minden hívő meg kíván valósítani Krisztus és az Egyház titkában.6 A karmeliták ezért joggal választották Máriát patrónusuknak és szellemi anyának, és mindig a Puritán Szűz előtt tartják szívük szeme előtt, aki mindenkit a Krisztus tökéletes megismerésére és követésére vezet.
Így nő a bizalmas lelki kapcsolat, amely egyre inkább mélyíti a közösséget Krisztussal és Máriával. A karmelita család tagjai számára Mária, Szűz, Isten Anyja és az emberek Anyja, nem csupán példa a követésre, hanem egy gyengéd Jelenlét, akiben bízhatnak. Szent Terézia Jézus pedig joggal bátorít: „Kövesd Máriát, gondolkodj arról, milyen nagy is biztosan ez az Úrnő, és milyen jó, hogy a védelmezőnk.”7
4. Ez az élő marianus tisztelet, amely megnyilvánul bizalmas imában, lelkes dicséretben és következetes követésben, arra vezet minket, hogy megértsük, hogy a Legszentebb Szűz iránti legkiválóbb jámborság, melyet egyszerű szentképpel fejeznek ki, az Ő Szeplőtlen Szívének történeti szentelése.8 Így a szívünkben érik a növekvő közösség és bizalmas barátság a Szent Szűz iránt, „mint új életmód Isten számára, amelyben itt a földön folytatódik Jézus Fiának szeretete Édesanyja iránt.“9 Ezen a módon, a boldog karmelita vértanú Titus Brandsma szavai szerint mélyen egyesülünk Máriával, Isten anyjával (Theotokos), és úgy válunk, mint ő, akik átadják Isten életét: „Isten is nekünk elküldi az ő angyalát... nekünk is el kell fogadnunk Istent a szívünkbe, és hordoznunk kell Őt a szívünkben, táplálnunk kell őt, hogy növekedjen bennünk, hogy megszülethessen és velünk élhessen, mint az Emmanuel, Isten velünk.“10
Az idő múlásával a szentképet követő tisztelet gazdag mariánus öröksége a Kármel számára az egyház teljes kincse lett. Egyszerűsége, mélyen emberi értéke és Mária szerepéhez fűződő kapcsolata miatt e jámborságnak széleskörű és mély elfogadást nyert az Isten népe körében, míg végül megjelenését a július 16-i emléknap ünneplésével kifejezte, amely bekerült az egyház liturgikus naptárába.
5. A szentképen a mariánus spiritualitás tökéletes összefoglalását láthatjuk, amely táplálja a hívők jámborságát és érzékennyé teszi őket a Szent Szűz szerető jelenlétére életükben. A szentkép lényegében „ruha“ (lat. habitus). Aki felveszi, szorosabban vagy lazábban kapcsolódik a karmeliták rendjéhez, és Mária szolgálatának szenteli magát az egész egyház javára.11 Azok, akik felöltik a szentképet, tehát belépnek a Kármel földjére, hogy „éljék annak gyümölcseit és a jót, amit ad“ (lásd Jer 2,7), és tapasztalják a Mária édesanyai jelenlétének édességét, miközben naponta törekednek arra, hogy belül Jézus Krisztust öltözzék fel, és a világ előtt mutassák be Őt, mint akit Ő él bennünk az egyház és az egész emberiség javára.12
A szentkép tehát emlékeztet minket két igazságra: egyrészről a Legszentebb Szűz állandó védelmére, nemcsak életünk során, hanem a dicsőség teljességébe való átmenet percében is; másrészről a tudat, hogy a hozzá fűződő tiszteletet nem lehet a gyakorolt imádságokra és a különböző alkalmakkor végzett tisztelet külső megnyilvánulásaira korlátozni, hanem a gyakori szentség felvételével és konkrét lelki és testi irgalmassági cselekedetekkel annak „habitus”-sá (tartós megközelítés, állandó orientáció) kell válnia keresztény cselekedeteinkben, ami összekapcsolódik az imádsággal és a belső élettel. Így a szentkép a „szövetség” jele és a közösség kifejezése Mária és a hívők között: a szentképen keresztül valósul meg az az odaadás, amelyben Jézus a kereszten Jánost – és rajta keresztül mindannyiunkat – Máriának adta Anyául, és amelyben a szeretett apostolt és mindannyiunkat odaadta neki, így beszélvén rólunk, mint őt, mint szellemi Anyánk.
6. A karmelita spiritualitás kiváló példája, amely belül átalakítja az embert és hasonlatossá teszi Krisztushoz, a sok karmelita szent és szentek szentségéről és bölcsességéről szóló tanúságtétel, akik e Anyja árnyékában és védelme alatt növekedtek.
Én is már régóta a szívemen viselem a karmelita szentképet! Az irántam táplált szeretet miatt, amelyet e közös mennyei Anyánk iránt érzek, akinek védelmét folyamatosan tapasztalom, azt kívánom, hogy ez a mariánus év segítse minden karmelita szerzetest és szerzetest, valamint azokat a jámbor hívőket, akik a szent iránti fiús tisztelettel viseltetnek, hogy növekedjenek Mária iránti szeretetükben és sugározzák a világba e Nő jelenlétét, aki a csend és imádság Anyja, akit az irgalmasság, a remény és a kegyelem Anyjának neveznek.
Ezzel a kívánsággal örömmel adom meg apostoli áldásomat minden testvéremnek és nővéremnek, kontemplatívnak és aktívnak, valamint az egész karmelita család laikus tagjainak – férfiaknak és nőknek – akik olyan sokat dolgoznak az Isten népe között Mária iránti valódi tisztelet elterjesztésén, a Tengerek Csillagának és a Kármel Virágának!
Vatikán, 2001. március 25., II. János Pál
Az olasz eredeti fordította: P. Josef Jančář, O.Carm.
Ezért itt lehet megtekinteni az eredeti szöveget:
II. János Pál apostoli levele a karmelita családnak
a Kármel Szent Képének 750. évfordulója alkalmából
