Az emberi szívért Isten a saját szívét adja; az egész emberi szívért adja egész szívét, megosztatlanul és egységesen, nem korlátozva magát, mint az ember, térben, számban és időben. Ő a mi mennyei Atyánk, és ezért az ő atyai szeretete végtelenül felülmúlja a földi atyai szeretetet. Ezért az emberre, aki az ő hangját csak az utolsó órában hallja, nem úgy tekint, mint egy hanyag teremtményre vagy egy szánalmas elkésőre, hanem mint a legutoljára megszerzett gyermekre, akit a legkésőbb újjászületett kegyelemben, tehát mint a legfiatalabb és legkisebb gyermeket.
(Jaroslav Durych, Szív és kereszt, Na hlubinu című folyóirat magánkiadása, 1932)
