Uram, előtted úgy vagyok, mint egy éhes ember, aki kenyeret lát, mint egy szomjazó ember a forrásnál. Te vagy a nap, a föld, a hegy, a virág, a fény, az erő, az élet. Minden teremtett dolognak van valami belőled, és emlékeztet arra, mennyire sürgősen szükségem van rád. Minden szép dolog rólad mesél, aki a szépség maga vagy. Úgy szeretnélek élvezni, ahogy egy gyermek élvezi a tejet, szeretném az egész lényedet magamba fogadni, szeretnék beléd lépni, azonosulni veled, egyesülni veled.
Most már tudom, hogy ez az éhség és ez a szomjúság végigkísér majd egész életemben. Minél közelebb kerülök hozzád a szeretetedből, annál inkább vágyom arra, hogy ehetek és ihassak téged.
(Carlo Carretto /1910–1988/, naplóbejegyzés, 1955. december)
