A lelkem a lélek belső állapotát nem tudom meghatározni: egy nap sötétség és szétszórtság, habár az akarat szeretni akarja Urunkat, és az, hogy nem szeretem őt és nem láthatom, nagy fájdalmat okoz nekem. Nem tudom visszatartani a könnyeket, mert igaz szívvel hívlak Jézusom. A második napon viszont meg tudom találni a hitet, de nem érzek semmit, csak tudok merengeni. Ezekbe a sötétségekbe egy kis fény jut, ami csak fokozza a szenvedésemet. Érzem a nyomoromat és a bizonytalanságomat, gyűlölöm magam, és úgy tűnik, senki sem szeret, és ez szenvedést okoz, mert nem találok békét és vigaszt sem Istenben, sem az emberekben. Látom Isten hatalmas szeretetét, és képtelennek érzem magam arra, hogy szeressem őt. …
Imádkozzatok a bűnösötökért. És amikor Jézus a szent Áldozatában a kezetekben meghal, kérjétek őt, hogy én is haljak meg az embereknek és saját magamnak, hogy Ő élhessen bennem.
(Szent Terézia az Andokból, levél Blanch atyának, 1919. november)
