P. Gorazd Cetkovský, O.Carm.
A Karmelitánus Kiadó most megjelentette a csuhárral és a vele összefüggő marianus jámborsággal foglalkozó kis könyvecskét. Ez volt az indíték, hogy a témát válasszam az idei országos találkozóra a harmadik rend tagjai számára Kostelní Vydrín. A tartalmát még módosítottam, és most írásban is bemutatom Önöknek. A könyv magyar fordításban a következő címet viseli: A csuhár védelme alatt, és lengyel boszorkánykarmelita Jerzy Zieliński írta. De én inkább az eredeti címét követném, és ennek megfelelően címeztem ezt a cikket is.
Nehéz újat mondani a Szűz Máriáról, ami konkrét és inspiráló lenne (azaz életet leheletne belénk), hogy elmélyíthessük a velé való kapcsolatunkat. Ezért hosszú ideig vártam a könyvecskét. Most be szeretném mutatni Önöknek, de nem kívánom újra elmesélni.
Valami talán nem „illik” majd nekünk benne, mint például a “szolgálatra adni magunkat Máriának” vagy “rabszolgaság” kifejezések (bár ez a fogalom drága Szent Lajos Grignion számára). De ez nem baj. Legalább jobban tudatára ébredünk annak, hogy mi „van” velünk és Szűz Máriával. És talán a könyvecske révén megismerkedünk olyan dolgokkal, amelyeket talán nem fogadunk el azonnal, de amelyre később visszatérünk. Jelenleg elég is, hogy tudunk róla, és tudjuk, hol keressük.
Valószínűleg sok minden, ami a könyvben szerepel, nem lesz új Önöknek. De újat felfedezni nem az egyetlen hasznosság, amit az olvasás nyújt nekünk. Értékes, hogy a könyv csendes olvasás közben felidézi a feledésbe merült dolgokat. Vagy szavakkal kifejezi azt, amit intuíciónkkal sejtünk, így megkönnyítve számunkra annak megjegyzését és másokkal való közlését.
A Szűz Máriával való kapcsolat odaadásba torkollik
A könyv első része arra segít minket, hogy alapjaiban átgondoljuk a Szűz Máriához fűződő kapcsolatunkat.
Amikor erről nemrég a harmadik rend közösségeiben beszéltünk, tapasztaltuk, hogy folyamatosan szemünk előtt lebeg az a félelem, hogy a Szűz Máriához fűződő kapcsolatunk bűnössé tehet minket Jézus ellen, és hogy szegényebbé tehetjük őt. Ezt az aggodalmat a Kísértő rafinált támadásának tartom, amely nagyon ártalmas számunkra. Ugyanakkor magunk is adtunk okot egy ilyen kétségre (vagy őseink) azáltal, hogy a Szűz Máriához fűződő kapcsolatunk nem mindig volt eléggé igaz, valóban Jézussal élt kapcsolat, de sokszor volt fényes, gondolkodás nélküli, túlzó vagy egyszerűen Krisztussal szemben hűtlen...
Mária nem a hitünk központi alakja. De csendben áll Jézus közelségében, és segít nekünk, hogy vele legyünk, megértsük őt, higgyünk benne, és kövessük őt. Mindenféle „máriás” fecsegésünk, túlzásunk és giccsességünk ellenére Mária továbbra is egy felbecsülhetetlen kincs marad, amely még mindig eléggé felfedezetlen. De a csuhár által megnyílik előttünk egy nagyon konkrét lehetőség, hogy „az ő köpenye alól” közelítsünk Máriához – hogy megöleljen minket szeretetével és gondoskodásával!
A könyv a lengyel boszorkánykarmel zsolozsmája gazdag gyümölcse. Egyrészt gondolatokat kínál a Szűz Máriához fűződő kapcsolatunk átgondolásához, de konkrét útmutatásokat is tartalmaz a csuhárra való öltözködés rituáléjáról és a csuhár viseléséről (ezek olyan dolgok, amelyekre a gyakorlatban gyakran kérdeznek) és imákat Szűz Máriához. Néhány szép gondolatot szeretnék közvetlenül idézni. Az első azt fejezi ki, hogy lényegében miről szól a Szűz Máriához fűződő kapcsolatunk:
A mariánus tisztelet szíve a személyes élménye a szerető anyai szeretet ajándékának. Magának az intellektuális tudásnak, hogy Mária Jézus anyja, és az én anyám is, még nem ébreszt valóságos jámborságot. Először ezt az intellektuális tudást szükséges „átültetni” a tapasztalat és a gyakorlat nyelvére. Csak a két szív személyes közel kerülése, amely közösen osztozik a boldogságban és a boldogtalanságban, örömökben és problémákban, valamint a Szűz Máriához való hasonlítás igyekezete teremti meg a szeretet kapcsolatát.
Ez a személyes megismerés Mária anyai kapcsolatáról velünk aztán a mi reakciónkhoz vezet. Rábízzuk magunkat Máriára. A könyv szerzője szerint ez a számunkra az odaadás aktusában (ajándékozás) csúcsosodik ki. Erről így beszél:
A Szűz Máriát magunkhoz venni az odaadás aktusában személyes elköteleződést és teljes odaadást jelent neki a szolgálatba. Nem korlátozódik egy-egy ima lemondására vagy egy bizonyos külső tiszteletadásra adott körülmények között, hanem magába foglalja az egész emberi életet a belső valóságok és a külső cselekedetek szempontjából.
Ezt az állapotot közvetlenül a Szűz Máriától tanuljuk, aki a hírvivőnél így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója” (Lk 1,38). Így odaadta magát az Atya örök akaratának. Az ő odaadása teljes, magában foglalja egész lényét: a fizikai, morális és lelki szintet.
A mi teljes önodaadásunk neki ahhoz vezet, hogy hatékonyan és gyorsan tudjon vezetni minket a lelki élet vagy a szentté válás útjain. Ezek az utak az örökkévalóságba torkollanak, a Mária anyai szeretetének titokzatos megtapasztalásába a mennyben.
Ezen az úton felmerült bennem a kétség, hogy mindig kifejezett aktusnak kell-e lennie. Úgy gondolom, hogy ez az életünkben akár akaratlanul is megtörténhet. Talán ahogy tapossuk a nehéz utat, és észrevesszük, hogy már jó ideje valaki önfeláldozóan minket kísér, és rátekintünk, örömet érzünk, és hálásan megfogjuk a kezét, és megtartjuk magunkat, anélkül hogy egy szót is szólnánk...
De döntse el mindenki maga, hogy mennyire tűnik ez meggyőzőnek. Általában nem maradunk csak egy ilyen szavak nélküli romantikus nézetnél, hanem egymásnak szavakkal valljuk meg a hálánkat, vonzalmunkat és víziónkat a kapcsolatunkról a jövőben.
A Szűz Máriával való odaadás kifejezett aktusaként a csuhár felvétele és viselése egy ilyen összekapcsolódás.
A csuhár, mint ajándék Szűz Máriától
A könyv második része a csuhárra és ennek „segédeszközével” (vagy a Szűz Máriával való kapcsolat formájával) foglalkozik. Gondosan narrálja Szent Simon Stock látomását, akinek Szűz Mária a 13. században jelent meg, válaszul a karmelita közösség megsegítése iránti kérésére. Megmutatta neki a karmelita köpenyt a csuhárral, és biztosította Simont anyai gondoskodásáról a rend iránt. A kis könyv szerzője meg van győződve arról, hogy Szent Simon abban a nehéz időszakban éppen egy olyan odaadásra indította testvéreit Szűz Máriához, amiről beszélünk.
Érdekes, hogy Mária állítólag a legrégebbi legendás szöveg szerint az [ő] csuhárjára mutatott, amikor azt mondta neki, hogy a csuhár Mária védelmének jele. Csak a legenda későbbi változata beszél arról, hogy Simon csuhárt kapott Szűz Máriától... Azonban a lényegét nem változtatja meg annak, amit Mária a karmeliták számára ígér és ad. Belépünk a Szűz Máriával való kapcsolatba, de nem csak általánosan, hanem a Karmel közösségében, ezen a közösségen keresztül – a történelmi (szentek a mennyben) és a jelenlegi (szerzetesek, szerzetesnők és a mellettem lévő harmadik rend tagjai) dimenzióján keresztül.
A Karmel újjáéledésének kezdete óta nálunk 1989 után nyíltan hangsúlyozzuk, hogy a csuhárral kapcsolatos legenda nem követeli magának a történelmi tanúsíték szerepét, és hogy Szent Simon látomásának tényét nem lehet határozottan bizonyítani, de a másik oldalon nincsenek meggyőző bizonyítékok, amelyek ellen.
A legendák mindig a történet útján, amelynek a történelmisége számukra alapvetően nem fontos, szemléletesen megmutatják a hit egyes igazságát. Jelen esetben: az, hogy mi, karmeliták, számíthatunk Szűz Mária anyai gondoskodására életünkről és üdvünkről. Ezt biztosan nélkülözés nélkül el lehet fogadni.
A csuhár értékét azonban nem csak az ő zártan megjelenő láthatóságából kell levezetnünk. A csuhár számunkra más okok miatt is értékes. Néhány évvel ezelőtt a harmadik rend találkozóin a csuhárt ruhaként, öltözködésként emeltem ki. A bibliai teológia szótárának segítségével1 majd a ruha szimbolikájával foglalkoztam a Bibliában. Ez nagyon gazdagította a csuhárral kapcsolatos nézőpontunkat. E gondolatok tartalmát négy novénába fordítottam, amelyek Szűz Mária Karmelita könyvéhez jelentek meg 2001-ben, amelyeket valószínűleg néhányan néha imádkoznak.
Most hasonlóan szeretném a témával foglalkozni, amelyet Jerzy Zieliński könyvében csak röviden említenek, de ugyanakkor közvetlenül a címében is benne van. Mégpedig, hogy átgondoljuk, hogy a csuhár jel. Ezzel rövidesen részletesebben foglalkozom.
A csuhár Krisztushoz vezet és nevel minket
A könyv harmadik része rövid, és két oldalon újra megcáfolja azt a felzaklató kétséget, hogy a Szűz Máriával való kapcsolatunk versenyezhetne a Krisztushoz fűződő kapcsolatunkkal. A szerző így magyarázza: a csuhár képzés célja Jézus Krisztus. Az, hogy csuhárt viselünk és hozzájárulunk Szűz Máriához, őhozzá vezet minket.
A könyv utolsó, negyedik része egy érdekes fejezetet tartalmaz arról, hogy a csuhár, pontosabban a Szűz Máriával való kapcsolat, amelyet a csuhár kifejez és megerősít, hatását az életünkbe hozza, más szóval: nevel minket. Ez a fejezet tizenkét bekezdésből áll – mindegyik a nevelés ezen aspektusáról szól. Például a csuhár, ha figyelemmel és hittel viseljük, segít nekünk a keresztet hordozni, akár a saját bűnünkből származó szenvedéseket, akár a ránk nem vonatkozó szenvedéseket. És hasonlóan.
Idézek a tiszta szív bekezdéséből:
A Mária szíve tisztasága meghaladja értelemünket. Ez azonban nem jelenti, hogy ez a szív az ember számára le van zárva és teljesen zárt. Aki ebbe a titokba belép, és megismeri.
Ez azonban csak egyetlen úton vezethető: a saját lelki életünk mélyítése által. Miért csak ez az egyetlen mód? Azt a prózai okból, hogy a lelki élet gyakorlása célja a szív tisztaságának egyre magasabb fokának elérése. Hiszen csak a tiszta szív állhat e titkok előtt, és ismerheti meg azokat Isten világosságának segítségével.
Ha a szívünket Szűz Máriának adjuk, a kölcsönösség elve szerint arra vagyunk meghívva, hogy felfedezhessük az ő szívét.
A szív tisztasága ajándék. Isten munkája bennünk. Mária tiszta szíve hatékonyan segíti ezt Isten munkájának kifejtését bennünk.
Ebben a fejezetben többször is emlékeztet rá, hogy a Szűz Máriával való kapcsolatunk minket is kötelez a felebaráti szolgálatra. (Ez a pápa Ferencnek is tetszene, ha elolvasná.) A csuhár tisztelete során nem szabad elszigetelődnünk a saját magánügyeink világába, hanem Szűz Mária mintájára figyelnünk kellene másokra és az ő problémáikra. Követnünk kellene az ő gondoskodását rokon Erzsébet iránt és a kánai házasok iránt...
A csuhár, mint jel
Romano Guardini, mikor arra bátorít, hogy a liturgia legfontosabb jeleit megértsük, azt mondja, hogy az a cél, hogy „a testből kinyerjük a lelket”.2 Próbáljuk meg így átgondolni a csuhárt. Viseljük:
- közvetlenül a testen (ez arra utal: a Szűz Máriához való közeliség, a kapcsolat közvetlensége, az odaadás bizalmas volta),
- mindig (minden élmények között),
- emlékeztetőként (mivel hajlamosak vagyunk elfelejteni, folyamatosan újra „fedezzük fel” magunkon, és emlékeztet minket arra, aki miatt viseljük),
- védelemként (ez nem automatikus, hanem azáltal, hogy folyamatosan életben tartja a hitet bennünk),
- tanúságként (ez persze fontos, hogy mások láthassák, hogy mintegy jele),
- figyelmeztetésként az Ellenség számára; erről J. Zieliński ír: Mikor a (Főellenség) észreveszi a csuhárt valakin, akkor tudja, hogy amikor háborút hirdet ennek az személynek és megárasztja kísértésekkel, szembesülnie kell annak hatalmával, aki alázatával összetöri őt. Ez rendkívül fontos számunkra, hiszen ez egy lelki harc az üdvösségünket fenyegető ellenséggel.
Szintén örültem a csuhár elülső és hátsó oldalának értelmezésekor, amit egy másik lengyel boszorkánykarmelita művéből idézett: A csuhár hátsó része azt sugallja, hogy „a nehézségeket, próbákat és kereszteket Mária védelme alatt kell hordoznunk az Isten akaratába való odaadással az ő példája szerint”, míg az, ami a mellkasunkon helyezkedik el, emlékeztet minket, hogy a szívünknek „Istenért és a felebarátainkért kell vernie, a szeretetből el kell szakadnia a földi szenvedélyektől és Szűz Mária segítségével az örök javakhoz kell kötődnie”.3
Annak érdekében, hogy bármilyen jelet észrevegyünk, érzékszervileg van szükség ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk vele. Tehát a csuhár esetében: látnunk kell, viselnünk, éreznünk a testen, megfogni az ujja között, megcsókolni... Ha a falon lóg, vagy a pénztárcában pihen, bár szimbolikus ruhának számít, de felöltözve nem vagyunk. De fontos mindenki egyéni megközelítése, hogy mit mennyire „komolyan” vesz, és hagyja, hogy a jel beszéljen.
Jelként általános szabályok és a Szentírásban
A jel minden olyan dolog, amelynek értéke nemcsak saját magáért van, hanem jelez valami mást is. Valami másra mutat. Heller professzor szavaival: ami „magán kívül és fölé mutat”.
A jel fontos fogalom a Szentírásban. A „mennyei égen lévő fények” (Ter 1,14) azt a célt szolgálják, hogy
A Bibliában valóban bőségesen találkozunk a jelekkel. Hagyom figyelmen kívül a Szentírás csodás jeleit a régi és az új szövetségben, amelyek a természet rendjének normál eltérései és így megmutatják Isten fölényét, hatalmát... Nem fogok beszélni a prófétai jelekről vagy a Isten eljövetelének jeleiről sem. Arra fogok összpontosítani, hogy ezek a jelek emberi cselekedetek, amelyeknek „nem természetfeletti” tartalma van, de mégis megállapodott jelek valami között Isten és az Őt tisztelőkre.
A régi szövetség három nagy szövetséget említ, amelyeket Isten valakivel kötött (és mindegyikhez jel tartozik):
- Noéval és az egész teremtménnyel – a jel a szivárvány: hogy Isten felhőkben szivárványt készít,
- Ábrahámmal és az ő utódjaival – a jel a körülmetélés, azaz a rituális körülmetélés, amelyet az izraeliták hajtanak végre,
- Izrael népével a Sínai hegyen (2Móz 31,12–17) – a jel a szombat, azaz a szombati előírások betartása.
Jól látható, hogy a jel egy szerepet tölt be a Teremtő és az Ő népe közötti kapcsolatban. A Teremtő megígérte Noénak, hogy megújítja a szövetséget, és a szivárvány az Ő jelének van, amely mindig a hűségét és megújított szövetséget jelzi.
A szombat megőrzése és a körülmetélés már az emberi állásponttól függ. Aki ezeket fenntartotta, az hitét tanúsította a szövetség iránt Isten. Kifejezte hitét aszerint, hogy Isten hűséges marad szövetségéhez, és hogy ő maga is hűséges. A jelek megvalósításával megszilárdították, hogy a szövetség Isten velük maradékos.
A régi szövetségben a jelek különféle népeket is megkülönböztettek: azokat, akik részesedtek a szövetségben, és azokat, akik rajta kívül álltak. De vigyázat: ez spirituális veszélyt rejt magában, a büszkeséghez való kísérletet is. A csuhár nem lehet oka annak, hogy fennhéjazók legyünk. Továbbá a csuhár a szövetség jele, amely a megváltás elfogadásával nem elkerülhetetlen.
A csuhár a Szűz Máriával való kapcsolatunk jelévé válik. Kicsit abban a szellemben mondhatjuk, hogy szerződési jel a Mária és közöttünk.
Ilyen szövetséget a Krisztus által kötött Keresztre és az összes Jézus tanítványára, amikor Máriát fiává adta Jánosnak, és őt az alapjává tette. Ezért olvassuk ezt az evangéliumi szakaszt Szűz Mária Karmelita ünnepén, július 16-án! Amikor viseljük a csuhárt, akkor e szövetséghez tartozunk. Ezzel kinyilvánítjuk hitünket Mária hűségével és törekvésünket, hogy hűségben legyünk hozzá.
Ugyanígy a Szűz Mária Karmelita tiszteletére mondott imádság is kimondja, hogy a csuhár szerepet játszik, mint jel. A csuhár egy jel, amelyet Mária is lát:
Szeretettel nézel azokra, akik a te csuhárban öltözve vannak,
és ezért kérlek: támogass...
Legyen a csuhár folyamatosan a te irgalmas szemeid garanciája nekem...
A csuhár pedig egy jel, amelyet mi is érzékelünk:
(...) legyek az irgalmasságod különleges védelmének garanciája a napi harcomban,
hogy hűséges maradjak...
...és folyamatosan emlékeztessen arra, hogy rá kell néznem
és fel kell öltöznöm a te erényeidbe.
Hasonló indoklást találunk a Szentírásban, amikor Izrael népének egy különleges rendelést írnak elő az öltözködésükre (Szám 15,37–39):
Az Úr ezt mondta Mózesnek: „Beszélj Izrael fiaival, és mond nekik, hogy minden nemzedékük számára készítsenek a ruháik szélére bojtokat, és a bojtokhoz pedig tegyenek bíborvörös fonalat. Bojtokat kell készítenetek, hogy ha ránéztek, emlékezzetek az Úr minden parancsolatára és teljesítsétek azokat, hogy ne az őrületek és szemetek irányítsanak...”
Végül még egy figyelemreméltó helyzetet osztanék meg, amelyet a karmelita csuhárral kötök össze: amikor P. Metoděje Minařík, a Szűz Mária Karmelita hűséges tisztelője és a legidősebb testvérünk, akiken keresztül közösségünk túlélte a totalitás éveit, sőt ezek alatt növekedett is, 91 évesen agyvérzést kapott, a kolostorból a kórházba kellett szállítani. Ott töltötte földi életének utolsó napjait. De még kórházi tartózkodása alatt is lehetősége volt, hogy a nyakában viselje a Szűz Mária Karmelita szövetcsuhát. Ez alatt hunyt el. Számomra ez egy feltűnő jel Mária hűségéről...
