Törd meg a szívem, háromságos Isten,
eddig kopogtattál, simogattál, leheleteddel melegítettél,
hogy felálljak és álljak, most pusztíts el és égesd el,
törj össze, fordítsd meg, hogy másként szülessek újjá
önmagamból, ebből a lázadó romhalmazból,
áldozhassak neked, anélkül, hogy tudnám a végét!
De az ésszerűségem, a te áruló helytartód,
fogságban elbukik, cselszövésekbe fog.
Szeretve akarok lenni, ha azt mondom: „szeretlek”,
de a te riválisod nem hagyja abba a árulást.
Ments meg, szabadíts meg, feszítsd szét a csomókat, hálókat,
csak a te vágyott börtöneidbe és köteleidbe vágyom.
A szabadságot csak akkor ismerem meg, ha elfogadom a kereszted,
és tiszta leszek, ha megerőszakolsz.
(John Donne /1572–1631/, XIV. szonett
Josef Hrdlička fordításában)
