Nem tűnik úgy, hogy a lelkek számára egyáltalán nincs távolság, nincs elválasztottság? Ez Krisztus imájának megvalósulása: „Atyám, hadd legyenek egy.” Úgy tűnik számomra, hogy a földi lelkek és a világosságban dicsőített lelkek annyira közel állnak egymáshoz, mivel mindannyian ugyanazt az Istent élvezik, ugyanazt az Atyát, aki az egyeseket a hitben és a titokban adja, a másikat pedig isteni fényével táplálja… De Ő ugyanez, és mi hordozzuk Őt magunkban. Napon és éjjel ránk hajol minden szeretetével, és meg akarja osztani velünk, belénk szeretni isteni életét…
(Kármelita Erzsébet, 124. levél)
