Az emberek gyakran panaszkodnak a „szétszórtságra” imáik közben. Az elmék különféle dolgokhoz kalandoznak. Ez szinte mindig azért van, mert olyan dolgokért imádkozik, amiket valójában nem is annyira akar; csak azt gondolja, hogy helyes, tiszteletre méltó és „vallásos” ezeket akarni. Így fenségesen imádkozik nagy, de távoli dolgokért, mint például a béke Észak-Írországban vagy hogy a nagynénje meggyógyuljon az influenzából – miközben ezek a dolgok valójában nem nagyon foglalkoztatják. Valószínűleg foglalkozniuk kéne, de nem foglalkoznak. Az imádsága gyorsan megzavarodik az odaadott figyelem miatt, ami a valódi vágyaitól származik – mondjuk egy előléptetés a munkahelyén. A szétszórtság szinte mindig a valódi vágyait jelenti, amelyek betörnek az imájába a felemelő, de hamis kívánságok helyett. Ha szétszórt vagy, hagyd, hogy a szétszórtságod elvezessen a valódi kívánságaidhoz, ahonnan erednek, és imádkozz értük. Amikor azzal imádkozol, amit valóban akarsz, biztosan nem leszel szétszórt. Az emberek egy süllyedő hajón nem panaszkodnak szétszórtságra.
Nem számít, ha az imádságod „öngyilkosnak” vagy gyerekesnek tűnik. Ha őszinte vagy benne és elismered, hogy nem vagy túl altruista, hogy valóban a saját érdekeid aggasztanak, ha megpróbálsz olyan lenni, amilyen vagy, és bevallod ezt, ígérhetem, hogy a Szentlélek a mélyebb megértéshez vezet téged arról, hogy ki vagy és mit akarsz valójában.
(Herbert McCabe OP /1926–2001/, Isten, Krisztus és mi)
