Az emberi lét a teremtő jóságából fakad, de először egy olyan csodálatos, ragyogó és meglepő dolog mutatkozik meg számunkra, amely úgy ragyog, mint a megvilágító jel: nevezetesen a titokban rejlő végtelen alázat…
Isten, a létezés, a végtelenség, a tökéletesség, a mindentudó Teremtő, a végtelen és mindenek felett álló Úr, aki emberré lett, belépett egy lélekbe és egy testbe, és emberként megjelent a földön, mint az emberek legutolsója. Számomra ez azt jelenti, hogy mindig a legutolsó helyet keresem a végsők között, hogy olyan kicsi legyek, mint a Mesterem, hogy vele legyek, lépésről lépésre kövessem őt, mint hű szolgája, mint hű tanítványa, hogy együtt élhessek Istennel, aki így élte le földi életét, és ilyen példát ad nekem születése által.
(Charles de Foucauld /1858–1916/, La Dernière Place)
