Áldd meg a szenvedőket,
a megtört elmét,
az emberek nyomasztó magányát,
az nyugtalan létet,
a szenvedést, amivel senki
soha nem osztja meg
a másikkal.
Áldd meg azt a sok
éjjeli álmodót,
akik nem félnek
az ismeretlen utak nehézségeitől.
Áldd meg az emberek szorongását,
akik éppen haldokolnak.
Adj nekik, Uram,
szép véget.
Áldd meg a szíveket, Uram,
azokat, akik keserűek.
Mindenekelőtt
adj a betegeknek
könnyítést.
Tanítsd felejteni azokat,
akiktől elvetted
a legkedvesebbet.
Ne hagyj a földön
senkit a lélek szorongásában.
Áldd meg az örömtelieket, Uram,
óvd őket. -
Tőlem még soha nem vontad meg a bánatot.
Néha súlyként nehezedik rám.
És mégis erőt adsz,
így elviselem.
(Terézia Benedikta a Keresztről /1891–1942/,
Versek és imák a hagyatékból,
fordította Petkevič Vladimír)
