Egyre több a beteg és szegény, akik ostromolják az ajtómat. Valamit ez kér, – és ez jól van; a szívem örül ennek. Hiszen minden beteg, minden szerencsétlen, aki kopog az ajtómon, Krisztus, aki hív engem – és ezért a kopogást nem érzem zavarásnak. Nem mondhatjuk Krisztusról, hogy zavar minket. Így találkozunk Krisztussal, amikor látszólag elhagyjuk őt. Átadjuk Krisztusnak, hogyan akar eljönni hozzánk, és nem fogjuk meghatározni, hogyan akarjuk őt megszerezni. Ez üdvös és ezerszer jobb.
(P. Albert Peyriguere /1883–1959/, levelezés, levél 1934. január 28-án)
