Még egy evangélista megjegyzése fontosnak tűnik számomra. Azt mondja, hogy Jézus felemelte a kezeit és megáldotta őket. Amikor megáldotta őket, távolodott tőlük. Az utolsó kép, amit számukra alkotott, a felemelt kezek, az áldást jelentő gesztus volt. A mennybemenetel az áldás. Az áldásban Krisztus távozik, de ez éppen fordítva is igaz – az áldásban marad. Ilyen a világhoz és minden egyes emberhez fűződő kapcsolata: ő áld, ő maga lett számunkra áldássá. Talán éppen ezek a szavak magyarázzák meg azt a különös ellentmondást a búcsúzás és az öröm között, amivel a tanítványok hazatértek: az esemény, amit a tanítványok megtapasztaltak, az áldás volt. És mint megáldottak távoztak innen – mint megáldottak, nem mint elhagyottak. Tudták, hogy örökre megáldottak, és hogy szintén örökre az áldó kezek alatt állnak, bárhova is menjenek.
(kard. Joseph Ratzinger, meditáció a Urunk mennybemenetelének ünnepéről)
