1933 januárjában Adolf Hitler birodalmi kancellár lett; áprilisban Edith Stein levelet írt XI. Pálnak a németországi helyzetről (és októberben belépett a Karmelita rendbe, ahol Terézia Benedikta a Kereszt nevet vette fel). Emlékezéseiben ezt írja:
„Római kérdéseimből kiderült, hogy nincs esélyem magánkihallgatásra. [...] Ezért feladtam az utazást, és írásban adtam elő, ami a szívemen volt. Tudom, hogy a levelem titkosítva került a Szentatyához. Néhány idő múlva megkaptam az ő áldását nekem és a hozzátartozóimnak. Más nem követte. Később azonban gyakran gondoltam arra, vajon nem jutott-e eszébe ez a levél. Az azt követő években lépésről lépésre valóra vált, amit akkor a németországi katolikusok jövőjéről jósoltam.”
Szentatyám!
Mint a zsidó nép gyermekeként, akit Isten kegyelmi ajándéka révén tizenegy éve katolikus egyház gyermeke, merem előttetek, a kereszténység Atyja, kifejezni, amit milliók szenvednek Németországban.
Már hetek óta látjuk, hogy Németországban olyan cselekedetek történnek, melyek gúnyolódnak minden igazságosság és emberiesség felett – nem is beszélve a felebaráti szeretetről. Évek óta prédikálnak a nacionalista szocialista vezetők gyűlöletet a zsidók ellen. Miután a kormány hatalmát a kezeikbe vették, és miután felfegyverezték híveik tömegét – köztük bizonyítottan bűnöző elemeket – ez a gyűlölet a termése. A kormány nemrég még elismerte, hogy erőszakos cselekmények történtek. Arról, hogy milyen mértékben, nem alkothatunk képet, mert a nyilvános véleményt elnyomták. A személyes kapcsolataim alapján tudok értékelni: semmiképp sem egyedi kivételes eseményekről van szó. A külföldi hangok nyomása alatt a kormány „mérsékelt” módszerekre tért át. Kibocsátották a jelszót, hogy „egy zsidónak sem szabad haja sérülnie”. De azzal, hogy bojkottot hirdettek – azzal, hogy elvonják az emberektől a gazdasági létezést, polgári becsületüket és hazájukat, sokakat kétségbeeséshez vezetnek. Az elmúlt héten magánforrásokból öt olyan öngyilkossági esetről értesültem, amelyek e gyűlölet következményeként történtek. Meg vagyok győződve arról, hogy ez egy általános jelenség, amely még sok áldozatot fog követelni. Talán sajnálhatjuk, hogy ezek a szerencsétlenek már nem rendelkeztek elegendő belső erővel, hogy elviseljék sorsukat. Azonban a felelősség nagy része azokra hárul, akik ilyen messzire jutatták őket. És ez a felelősség terheli azokat is, akik hallgatnak erről.
Minden, ami történt és ami naponta történik, a „kereszténynek” nevezett kormánytól származik. Hetek óta nemcsak a zsidók várnak és reménykednek, hanem Németországban ezer híve katolikus is – és úgy gondolom, hogy az egész világon –, hogy Krisztus egyháza felemeli a hangját, hogy megállítsa ezt a Krisztus neve alatt történő visszaélést. Nem ez a faj istenítése és az állami erőszak, amelyet naponta a rádióval öntudatlanul belevernek a tömegek fejébe, nyílt eretnekség? Nem a zsidó vér ellen vívott kiirtási harc a mi Megváltónk, a Felséges Szűzanya és az apostolok legszentebb emberiességének megbecstelenítése? Nem áll ez mind ellentétben Urunk és Megváltónk cselekedeteivel, aki még a kereszten is imádkozott üldözőiért? És nem fekete folt ez a Szent Év krónikájában, amelynek a béke és megbékélés éveként kellett volna lennie?
Mindannyian, akik a templom hűséges gyermekei vagyunk, és nyitott szemmel figyeljük a németországi viszonyokat, a legrosszabbtól tartunk az egyház tekintélyének szempontjából, ha ez a hallgatás továbbra is fennmarad. Meg vagyunk győződve arról is, hogy ez a hallgatás valószínűleg nem képes tartósan megváltani a békét a jelenlegi német kormánnyal. A katolicizmus ellen vívott harcot eddig csendben és a zsidósággal szemben kevésbé brutális formákban folytatják, de nem kevésbé rendszerszerűen. Nem sokáig fog tartani, és egy katolikus sem fog pozíciót betölteni Németországban, hacsak nem íratkozik alá a új irányvonalra.
Felszentelt lábaitokhoz, apostoli áldásért folyamodva
Dr. Edith Stein
docens a Német Tudományos Pedagógiai Intézetben
Münster/W. Collegium Marianum
(Edith Stein /1891–1942/, levél XI. Pálnak, 1933 április)
