Ha az ember dönthet, mégpedig Isten nélkül arról, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor azt is meghatározhatja, hogy egy bizonyos embercsoportot el kell tüntetni. Az ilyen döntések például a Harmadik Birodalomban történtek, és olyan személyek hozták őket, akik ugyan demokratikus úton jutottak hatalomra, de azt a nacionál-szocialista ideológia eltorzult programjainak megvalósítására használták, amely rasszista előfeltevésekre épült. Hasonló döntéseket hozott a kommunista párt is a Szovjetunióban és a marxista ideológiának alávetett országokban. E kontextusban zsidókat és romákat, ukrán parasztokat, az orosz, belorusz és az Uralon túli ortodox és katolikus papságot irtottak ki... Miért történik mindez? A válasz végső soron egyszerű: azért, mert Isten, mint Teremtő, mint a jó és a rossz felfedezésének mércéje el lett utasítva.
Az, aki a rossz végső határát meg tudja határozni, az Isten. Maga Isten jött, hogy megmentsen minket, hogy felszabadítja az embert a gonosztól. Nem lehet úgy gondolkodni a rossz különböző formáira kirótt határról, hogy ne emlékeznénk meg a megváltás titkáról.
A megváltás titka lenne a válasz a történelmi rosszra, amely különböző formákban tér vissza az ember sorsába? Ez válasz a mienkhez hasonló időszakok rosszaira is?
Azok számára, akik a rossz programozott működésének ki vannak téve, nincs más lehetőségük, mint Krisztus és keresztje, mint a lelki önvédelem forrása, mint a győzelem ígérete. Nem lett Maxmillian Kolbe áldozata a gonosz feletti győzelem jelévé? És nem volt-e Edith Stein életútja is ilyen győzelem?
A világot Isten váltotta meg. Ha a megváltás egy isteni határként van jelen, amelyet a rosszra szabtak, az csak azért van, mert a rossz radikálisan legyőzetett a jó által, a gyűlölet a szeretet által, a halál a feltámadás által.
(II. János Pál /1920–2005/, Emlék és identitás. Beszélgetések a két évezred határán)
