Háború ellenes prédikáció

Kedves barátaim,

a prédikációnak mindig valamiért kell lennie, nemcsak elítélnie kell, hanem reményt is kell adnia. Inkább a jónak kell lennie, nem a tagadásnak. Ha netán tagadás, akkor csak egy jó dolog építkezésének kiindulópontjaként. Végül is ez a Biblia értelmezésének alapelve is. Ennek ellenére ma engedjék meg, hogy kivételesen valami ellen prédikáljak. Valami ellen, ami úgy lázad az élet, az értelem és a szeretet ellen, hogy istenítetlenül, káromlóan, büszkén, és ugyanakkor gyáva módon áll. És ez a háború.

Abszolút pusztítás, a világ dekonstrukciója. Tehát káromló gúnyolódás az ellen, aki a világot jónak teremtette és minden örömét adta neki. A háború – most nem a védekező, hanem a agresszióval indított háborúra gondolok – első pillantásra az erő, a hatalom, az ego megnyilvánulása, de valójában a legnyomorultabb, leggyengébb, csecsemői dühkitörése érett emberek, machók részéről, akik fegyverek zörrengetésével, ragadozókkal készült fényképekkel, fizikai erejük felmutatásával, a luxus megnyilvánulásával, amely látszólagos önbizalmat és fölényérzetet ad nekik a hétköznapi világ fölött. De mindez mögött bizonytalanság, tudatlanság, kisebbségi komplexus rejlik. A Messiás komplexus mindig inherent bűnös, mert a Messiás csak egy, a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki meghalt értünk és feltámadt a halálból. És így azok, akik háborút indítanak, a félelmetes helyzetükben nevetségesek, szánalmasak. Nem nemesek a szó mély értelmében. És a gonosz deformáló hatásának perverz megnyilvánulása. Ők a feltámadás erejének gátjait képezik. Ezért imádkozni kell a megtérésükért, hogy Isten mindennel legyen mindenben. Az ő szívükben is.

A támadó háború tehát hazudik, a természeténél fogva hazudik. Hazudik azzal az erővel, amit nem bír. Amit a gyengék, szenvedők szemben nem ismernek fel, csak a tényleges erőkkel. Az ő eltökéltségük sokkal erősebb, mert igazabb. Itt talán egy kicsit érthetjük a hegyi beszéd vagy a sík prédikáció szavait arról, hogy második arcunkat kell fölmutatni annak, aki már egyet megütött. A brutális gonosz ugyanazzal a fegyverrel, a gonosszal számol, tehát a félelemmel is, mert a gonosz fél. Az élet, az arc szilárd beállítása, a hátrálás hiánya, a bosszú, a gyűlölet alá nem állása, a szeretetteljes, de határozott ragaszkodás az igazsághoz, bármennyibe is kerül, titokzatos kapcsolatban áll Krisztus arcával a kereszten, annál szörnyűbb, hiszen Jézus nagyobb szeretettel néz szembe azokkal, akik ártani akarnak neki. A második arc félelem előli menekülés ellenpólusa. A gyenge, de szerető mindig erősebb, mint az önmagát felfaló agresszor.

A háború ellen prédikálni kell, mert a gonosz kitüremkedése, amelynek nincs helye Istenben és az Ő teremtésében. Semmiféleképpen. Istenben ugyanis nincs háború, ellentét, a Szentháromságban csak együttműködés, együttélés, közös megosztás, szeretet van. És Isten, ahogy hagyományunkban kinyilatkoztatják, nem igényli a megvalósításhoz semmiféle ellentétet, gonoszokat, amelyeket el kell pusztítania. Isten örökkévalóan teljességgel, teljesen, magához ölelt, mert Ő a szeretet. A háború nem Istentől van, és a háború nem álcázható el semmiféle torz, ún. isteni érdekek álcájával, sem a jó érvényesítésével, sem a valamilyen hagyományos értékekkel, amelyek kétesen figyelmen kívül hagyják a legtrádicionálisabb értékeket, a szeretetet, az együttérzést, az ember iránti tiszteletet és a szabad életválasztás iránti tiszteletet. A háború a bűn gyümölcse, tehát nincs szent háború, még a kultúránk tisztaságáért és tisztátalanságáért folytatott ideológiai harcban sem. A háború ellen prédikálni kell, mert a bűn gyümölcsaként pusztítja el a világot, a teremtést, félbe vágja azokat az életeket, amelyekbe Isten annyi lehetőséget fektetett. A háború a bűnös halál megnyilvánulása, annak hírnöke. Nem a szükséges, alázatos halál, a lemondás, a beteljesedés és az Istenhez való átmenet halála, hanem a destruktív halál, amely magához ragadja az utolsó szót, és romba dönti a jót, az emberi együttélést, a szeretetet, a teremtést. A háborúnak nem szabad lélegzetet adnom. Nem szabad – és ha ezt teszem, súlyosan vétkezek – megidézni mint megoldást, a lethargából való ébredést, az erők felszabadítását. Az emberiség ebben már számtalanszor megbukott, emlékezzünk, hogyan a fáradt, a hosszú 19. század végén sok gondolkodó és művész háborút kiáltott a vitalitás megújulásának esélyeként. A támadó háború agresszív intenzitása csupán az agónia álarca, halott, hidegen halott és halálos.

A háború ellen prédikálni kell, mert nemcsak Isten megbecsülését sérti, hanem az emberi életben Isten képe legnagyobb degenerációját is jelenti. Teljes újjáépítési kultúra, nevelés, belső átalakulás, a türelmes munkára való lemondás. Bűnbánat és önreflexió nélkül. Igen, az agresszorok sokszor éppen ezeket a fogalmakat gúnyolják, és valóban, kultúránk, műveltségünk, a közügyek kezelése gyakran büntetendő módon megbukik. Ennek ellenére az oktatás, a kultúra, a párbeszéd, a demokrácia az emberek szabadságának megfelelő egyetlen út. A jó ötleteket nem lehet erővel, erőszakkal bevezetni.

A háború ellen prédikálni kell, mert olyan erős emberi érzelmek, mint a harag, félelem, szorongás, nem segítenek bennünket abban, hogy kihasználjuk, átalakítsuk őket, hanem visszaél velük, felgyorsítja azokat, kontrollálatlan erővé robbantja. Azok, akik az agresszív háborúhoz vonzódnak, a negatív érzelmekkel játszanak. És halálosan vétkeznek azzal, hogy milyen szorongásba és félelembe sodorják az embereket. Hányszor emlékeznek ma idősek a második világháború traumatikus emlékeire vagy az 1968-as megszállásra olyan intenzitással, amely még őket is meglepi! Milyen jogon kényszerülnek az idősek, akik már így is betegségek, gyakran egzisztenciális bizonytalanság, a halál végéhez való közeledés nehézsége által megpróbálva, hogy még a háborút robbantó istentelenek zavarják? És itt vannak a fiatalok, akik soha nem tapasztaltak háborús erőszakot a területünkön. Sokan közülük a törékeny, felfokozott lelkükben már így is túlterheltek a világ bonyolultságával kapcsolatos felelősség tudatával, a klímaváltozással, a társadalmi igazságtalansággal, amely körülveszi őket. Milyen jogon félnek gyermeket szülni? Hiszen ez a legnagyobb perverzió és a gonosz legnagyobb szégyene, hogy ami a fiatalokat vágyakozással, örömmel, céllal kellene eltöltenie, azt sokszor a félelem és az aggodalom kíséri.

Végül, az aktuális háború ellen is prédikálni kell „hétköznapi” okokból is. Amikor 1914-ben kitört az első világháború, Franz Kafka a naplójában a háború kihirdetése után ezt jegyezte fel: „Németország hadat üzen Oroszországnak – délután úszás óra.” Első pillantásra ez meglepő. Nem kellene ilyenkor mást tennünk? Talán lelkiismeret-furdalást vált ki. Mire gondolok, amikor ilyen szörnyű dolgok történnek? De ez rossz? A háború ellen prédikálni kell, mert el akarja taposni a mindennapi életet, játszik a nagy szavakkal, fogalmakkal, figyelmet követel, és közben elvonja az élet jó dolgait, amelyben annyi jó dolog is van a látszólag kicsi dolgokban. A kicsi élet százszor igazabb, mint a háborús pompa. És a normális emberek, beleértve azokat is, akik kénytelenek megvédeni hazájukat – és akiknek olyan szavakat kell használniuk, amelyeket különben tartalékolni kellene, mint a patriotizmus, az igazságosság, az áldozat – ők is százszor inkább elmennének úszni, kirándulni a gyerekeikkel, klubba, sörözni. A háború ellen prédikálni kell azért is, mert megveti a mindennapi életet, a szelíd érzelmeket, a csendes örömöt. Igen, Jézus templomban megharagudott, amikor tanúja volt, hogy Isten dolgait kereskedésre és hatalmasok önmegvalósítására használják, de bizonyára boldogabb volt Kánában a menyegzőn, Zákeus vendégségében, Mártánál és Máriánál.

Mindezekért legalább egyszer kell prédikálni a jelenlegi háborúról, a Putyin által vezetett agresszív háborúról, nem az összes oroszról, hanem Ukrajna ellen. Az összes felsorolt ok, kép miatt nem a politikai beavatkozás, hanem a szükséges, bár kétségkívül ügyetlen, a prédikátori tapasztalataim és természetem miatt feltétlenül leegyszerűsítő, kísérlet arra, hogy tájékozódjunk a helyzetben, amelyben mindannyian hiányosak vagyunk. Az egyháznak nem szabad politikai megoldásokat képviselni, nem szabad fegyvereket megáldania, nem szabad gyűlöletet szítani. De beszélnie kell az emberek szenvedéséről, az elnyomottak védelmére kell helyezkednie a Megváltó parancsának megfelelően, figyelmeztetnie kell a háború bűnös dimenzióira, ahogyan azt teszi a pápa és a Csehországi Katolikus Püspöki Konferencia. Ez a dolgot a jogos védelmi háború doktrínájából is következik, amely a katolikus társadalmi tanítás része. Biztosan nem egy olyan rész, aminek örülnénk, de a bűnös emberiség állapota miatt, amely még csak útban van az örökkévalóság felé és folyamatosan veszélyeztetett a bűn által, szükséges. Az emberek szíve keménysége miatt szükség van törvényekre, szankciókra – nem célként, hanem eszközként.

Az egyház, különösen Ukrajnán és Oroszországon kívül, nem tudja megoldani az ukrajnai Kelet bonyolult kérdéseit, de figyelmeztetnie kell arra, hogy a tökéletlenség állapotában nem lehet különböző módon járni, mint a nemzetközi szerződések és törvények betartásával és a bonyolult tárgyalások útján. A tárgyalás azonban csak addig lehetséges, amíg az egyik fél nem választ erőszakos megoldást. Ezért semmilyen esetben, a legbonyolultabb helyzetben sem lehet megindokolni a szerződések megszegését és az erőszakos megoldásokat. Az egyháznak is van emlékezete, amelyet rossz vallási háborúk terhe nyom, megőrzi az emlékét a Münchennel, a Sudetenvidéken történt eseményekkel, a demokratikus államok szégyenteljes bukásával a katonai agresszióval szemben, a kollektív bűn tragédiájával, ami a németek elűzésével járt. A jogos védelem nem elsősorban az erőszak használata, hanem a pozitív értékek védelme. Soha nem szabad relativizálni az agresszor és az áldozat helyzetét. Biztosan, az áldozat sem tökéletes, nem mindenki, akit megtámadtak, hősies fény angyalai, de az agresszor cselekedetét nem lehet megkérdőjelezni semmiféle áldozatbeli hibával.

Tehát a jogos védelem nem tagadja Jézus szavait a gonosz viszonozásáról. Az ő szavai arra tanítanak bennünket, hogy a szeretet szilárd állapotába vezessenek, ne gyűlöletbe. Még a védelem során sem szabad bosszút állnunk, a gyűlölet csak az első reakció, amelyen muszáj dolgoznunk, különben minden cselekedetünket eldobja. Biztosan ez nehéz, nehéz idő van, ami magával hozza a szenvedélyes ellenállás és védekezés felhívását. De ahhoz, hogy a védelem hatékony legyen, és hogy a háború után alapvetően kitartsunk, nem szabad, hogy a gyűlölet motiváljon minket, hanem a jónak a védelme. A háború a jogtalanság megnyilvánulása, és ha prédikálunk a háború ellen, akkor saját magunk ellen is prédikálnunk kell. Annyira kirívó jogtalanság, mint egy hatalom agressziója egy másik szabad állammal szemben, csupán egy nagyon puffadt formája a jogtalanságnak, amely a kicsin kezdődik. Sokáig szenvedtek egyesek a templomban az irigység és ellenségeskedés szításától különböző lakossági csoportok ellen, sokáig – és sokan most is – támogatták a hívők keresztény jövőjére hivatkozva az úgynevezett egészséges Kelet középütt a nyugati tisztátalanság elleni keresztes hadjáratokat, és ideális, soha nem létező Oroszországban kerestek menedéket az élet bonyolultsága elől. Hosszasan nem zavarhatta őket a gyűlölet, ahogyan egyes (nem minden) kereszténység konzervatív irányzatai figyelmen kívül hagyták az erkölcstelenséget, agressziót, a politikai fölényt, akik a élet és hagyományos értékek védelmében kiáltanak, de nem haboznak elnyomni a más véleményeket, a gonosz szítására. Nemrég ért véget a mennybe kiáltó olimpiai játékok egy olyan rendszerben, amely kétségtelenül tombol az ellenzék ellen, olimpiai játékok, amelyek a olimpiai idealizmus komédiájává váltak. És még rosszabb: joggal megdöbbenünk azon, ami nem messze tőlünk történik, de más részeken a világban zajló népirtások, háborúk, számos áldozat a menekülthullámok létrejötte, sokáig nyugalmunkat megölelték. Még ma is habozik a világunk a világosabb szankciókkal, mert – és én is – a komfortunk miatt aggódunk, amelyhez hozzászoktunk. A gonosznak a kiskapuk megnyitása minden irányban, a tolerancia, vagy akár a hazugság, a dezinformációk, a konspirációk használata, a hitének és az emberekbe vetett bizalmunknak pyromán önbecsülése által, hogy mi többet tudunk, mint a tudósok, orvosok többsége, vagy a világ titkosszolgálataik által elért egyértelmű konszenzus, lehetővé tettük a hazugságot, hogy a politika és az érvelés szinte legitim eszközévé váljon, még a templomban is. Végül, ha prédikálunk a háború ellen, ezt mindezt meg kell említenünk. És nemcsak említeni, hanem főként kérnünk az Urat az eltávolítást, térjünk meg. Ha prédikálunk a háború ellen, nem szabad egyetemes szinten senki nemzetével vagy lakossági csoportjával szemben prédikálni. Oroszország nem azonos Putyinnal. Külön Meg kell becsülnünk azok bátorságát, akik a háború ellen állnak, még a veszély ellenére is, Oroszországban.

Ha prédikálunk a háború ellen, nem szabad azzal elveszíteni a reményt, a sötét képet a világról, csak egyszerűen világosan el kell utasítani mindenféle együttműködést a gonoszgal, a fehér szín feketévé festését. Ha prédikálunk a háború ellen, akkor a halál ellen prédikálunk az élet javára. Meg kell állapítanunk, hogy ebben a pillanatban a tiszta. Ha Isten akarja, a háború befejeződik, akkor lesz idő, és bizonyára kell majd átgondolnunk a világ rendezését pontosabban. De ez már nem az egyház fő feladata. Az ő feladata, hogy megvédje az ártatlan életeket. És főként, a háború elítélése után, becsületesen dolgozunk a feladaton, amelyet Isten adta neki: emberek megbékélése egymás között és Istennel, a lelkiismereti és az emberi jogok védelme, minden emberi élet méltósága, ami garantálva van Istentől. Mindannyian Isten színe előtt fogunk állni. Az ítélkező Ő lesz. Határozottan fel kell lépnünk a hazug szavakkal és az agresszor gonosz tetteivel szemben, de nem szabad megítélnünk a belsőjüket. Mindenki előtt Isten állni fog. Azzal a kéréssel fordulunk ehhez a témához, hogy a legtöbbször – és joggal – Isten irgalmát hívjuk, bocsásson meg nekem, hogy ma, kivételesen, emlékeztetem arra, hogy meg is kell félnünk, nem minden hibánk, bűnünk, életünk, normáink, hanem a világ súlyának tudatával és felelősségünkkel a világért. Nem szabad félnünk Isten haragjától, hanem a szeretettől, ami annyira sérült egy-egy megölt emberben, egy-egy tönkrement munkában, egy-egy eltaposott lehetőségben.

Segítsünk most Ukrajnának imádsággal, bűnbánattal, anyagi támogatással, várjunk, hogy a helyzet alakul, talán a szállássegítés felé, ne cselekedjünk pánikban és ne azért, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket; szükséges lesz a rendszeres megoldás az állami intézmények és a templom jótékonysági tevékenységei által. És figyeljünk jobban azokra az ukránokra vagy oroszokra, akik velünk élnek. Úgy gondolom, hogy sokszor titokban megvetettük őket, természetesnek tartottuk őket segítőknek, nem ismertük az életüket, nem akartunk tudni róluk.

És még valami: nyugodtan menjünk (még) úszni. Az életért megéri élni. Különben nem lenne szükség a védelmére.

(P. Petr Beneš, prédikáció 2022. február 27-i vasárnapon
a prágai Legszentebb Szív templomban elmondva)