Úgy tűnik, hogy a hit élete a nyomorral – amikor az ember hite gyenge, és még sok seb is van rajta – és minden gyengesége ellenére a megáldással, hasonlít a fohász életére: folyamatosan egyre nagyobb egyszerűségre törekszik. Ahogy a lélek az imádság útján eleinte az érzelmek teljes palettájával imádkozik, de végül már csak a ragaszkodás aktusával tud imádkozni, úgy tűnik számomra, hogy a hit is, miután feldolgozta az ember életének minden lehetséges területét, visszatér ahhoz az egyszerű, nyers, de a hit számára annyira igényes néhány betűből álló összességhez, amelyet a római látogatásom során találtam, a kaliszti katakombák falán karcolva:
I C H T H Y S
Iesús Christos Theú Hyios Sótér
Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó
Úgy érzem, hogy a hitem egyre egyszerűbb, nyersebb, igényesebb, és aggódom, hogy a szívem teljes egészével be tudom-e fogadni az ICHTHYS-t a hitembe.
(P. Benedikt Holota OFM /* 1922. augusztus 5./,
a konvertita tanúvallomás szövegének befejezése, Teológiai szövegek 3/1990)
