Igen, téged is szeretnélek meggyógyítani a gyenge hitedből, az életedből, amely inkább az oldalamon van, mint bennem, abból, ahogyan ritkán és gyengén érzékeled a jelenlétemet. Gondolj erre: a nagy Barátom, a Jegyesem nincs távol. Csak láthatatlan és tapinthatatlan, de itt van, a szeretet őrületében. És elveszed a szeretetemből, és felajánlod nekem, mintha a tiéd lenne. Akarsz? Ezen az éjszakán... azonnal... örökre...
(Gabriela Bossis, Ő és én, napló, 1942. július 23.)